Kósa Lajos jött, látott és 327 milliárdot ígért Miskolcnak

  • narancs.hu
  • 2018. január 29.

Belpol

Továbbra is épülnek a modern városok.

Ipari, idegenforgalmi, közbiztonsági és infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg állami forrásból a „Modern városok program” keretében Miskolcon és térségében, mintegy 327 milliárd forint értékben – közölte Kósa Lajos a diósgyőri várban tartott sajtótájékoztatón.

A megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, a programnak köszönhetően:

  • elkészül Miskolctól a magyar–szlovák határig az M30-as autópálya, amely közvetlen összeköttetést jelent a borsodi megyeszékhely és Kassa között, miután Kassától a határig már megépült a sztráda szlovákiai szakasza,
  • milliárdokat költ majd az állam Miskolcon a tapolcai strand fejlesztésére,
  • a diósgyőri vár rekonstrukciójának folytatására és befejezésére,
  • ipari park kialakítására,
  • intelligens térfigyelő kamerarendszer telepítésére,
  • elkerülő út és közlekedési csomópont megépítésére.


Kriza Ákos (Fidesz–KDNP), Miskolc polgármestere kiemelte, a program rendkívüli stabilitást jelent a megyei jogú városoknak, így Miskolcnak is. És bár szerinte Miskolc biztonságos város, a kiépítendő, nyolcszáz kamerából álló intelligens térfigyelő rendszer még inkább azzá teszi.

Lesz itt minden, ne féljetek!

Lesz itt minden, ne féljetek!

Fotó: MTI – Czeglédi Zsolt

Kósa hozzátette: a programban az országban 250 projektet támogatnak összesen 3500 milliárd forinttal, amiből – tervezésre, projekt-előkészítésre – 600 milliárdot már megkaptak az önkormányzatok. „Ez a valaha volt legnagyobb vidékfejlesztési program, a megyei jogú városok fejlesztése messze túl nyúl a városhatárokon, a tervek szerint valamennyi projekt 2022-ig elkészül.”

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.