Februárban ismét összeül a nemzetbiztonsági bizottság

  • narancs.hu
  • 2018. január 29.

Belpol

Ismét megpróbálják kideríteni, létezik-e Soros-terv.

Február 8-ra ismét összehívja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke. Az ellenzéki politikus hétfőn budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, a bizottság napirendjén olyan kérdések szerepelnek majd, amelyek a teljes magyar közéletet érintik, segítik a tisztánlátást a magyar állampolgároknak. Valamint emlékeztetett arra is, hogy a testület előző ülésére nem ment el Orbán Viktor miniszterelnök, hogy bemutassa bizonyítékait a Soros-terv létezésére, és nem sokat tudni az 1300 Magyarországra befogadott menekültről sem. Ez volt az az ülés, ahonnan Németh Szilárd kirohant.

Németh Szilárd nem hajlandó beszélni a Soros-tervről, mert…

Ma reggel összeült a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, ahol végre fény derülhetett volna arra, hogy van-e valójában „Soros-terv”, és ha van, miért nincs, de Németh Szilárdnak, a testület fideszes alelnökének vélhetően sok volt, hogy – mint az a 24.hu tudósításából kiderül – nem zárt ajtók mögött, hanem nyílt ülésen kell a kormány fikcióját védelmeznie.

Molnár Zsolt elmondta, egyeztetett a testület ellenzéki tagjaival, Mirkóczki Ádámmal (Jobbik) és Szél Bernadettel (LMP), akik támogatják e kérdések kivizsgálását. Továbbá írásbeli kérdéssel fordult a belügyminiszterhez az 1300 befogadott ember ügyében, így ha Fidesz–KDNP nem engedi megtartani az ülést, ekként is választ remélhetnek a kérdésre. A sajtótájékoztatón szóba került az is, hogy pénteken levelet írt Soros Györgynek, azt kérve tőle, adjon választ a nemzeti konzultációban megfogalmazott felvetésekre. Ahogy boszorkányok, úgy a Soros-terv sem létezik – fogalmazott, jelezve, hogy ezt a kérdést szeretné a kampány kezdetéig lezárni.

Rögzítette azt is, Németh Szilárd (Fidesz) nem dönthet arról, ki jelent nemzetbiztonsági kockázatot. Molnár Zsolt azt mondta, amíg ő vezeti a bizottság ülését, Szél Bernadett ott lesz a teremben. Hangsúlyozta azt is, az MSZP nem támogatja a kötelező befogadási kvótát, és nem akarja a határkerítést lebontani.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.