Közmunkára ítélték a DK politikusát, mert a pedofilbotrányról kérdezett

  • narancs.hu
  • 2024. május 11.

Belpol

Mészáros Dávid arról kérdezte Orbánékat, hogy legközelebb melyik bűnözőt engedik szabadon. 

 

A soproni rendőrkapitány feljelentése nyomán a bíróság első fokon „gyülekezési törvénnyel való visszaélés” miatt hozott ítéletet Mészáros Dáviddal, a DK politikusával szemben, amiért a kegyelmi botrány kirobbanása után, a kormányülés soproni helyszínének közelében kérdéseket próbált feltenni az Orbán-kormány tagjainak – közölte a DK. 

A közlemény szerint azért ítélte a bíróság közmunkára, mert többek között

arról kérdezte Orbán Viktor embereit, hogy legközelebb melyik pedofil bűnözőt akarják szabadon engedni,

vagy milyen gyermekbántalmazási ügyeket tussoltak még el a bicskei pedofilügyön kívül.

A DK politikusa fellebbez „a szólás- és gyülekezési szabadságot” alapvetően csorbító döntés ellen. „Nem nyugszom bele, hogy Magyarországon a pedofilsegítőknek elnöki kegyelem jár, a bíróságok pedig azokat ítélik el, akik felemelik szavukat az orbáni pedofilhálózat ellen” – fogalmazott Mészáros Dávid, hozzátéve: jól látszik, mennyire fél az Orbán-kormány a magyarok haragjától, a DK azonban nem fogja hagyni, hogy az ország megfeledkezzen a kegyelmi botrányról. „Ezt az Orbán-kormány fejére fogjuk olvasni, újra és újra, addig a napig, amíg el nem tűnnek az ország éléről” – zárta tájékoztatóját a DK politikusa. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.