Megbírságolták az Aldit, mert rögzítették az alkoholt vásárlók születési dátumát

  • narancs.hu
  • 2023. április 11.

Belpol

Az adatokat 180 napig tárolták.

95 millió forint adatvédelmi bírság megfizetésére, illetve az életkor ellenőrzésével kapcsolatos gyakorlata felülvizsgálatára és adatkezelési tájékoztató kihelyezésére kötelezték az Aldit – írja a hvg.hu.

A lap még tavaly nyáron írta meg, hogy az áruházlánc üzleteiben, akkor is elkérték a személyi igazolványt az alkoholt vásárlótól, ha egyértelmű volt, hogy az illető elmúlt 18 éves. Az Aldi nem tagadta a gyakorlatot: mint kiderült, a folyamat úgy zajlik, hogy a kasszások elkérik a vásárlók azonosító okmányát, „a pénztáros a kassza rendszerébe begépeli a pontos születési dátumot, a szoftver pedig egy egyszerű kivonási műveletet végez a születési dátum és az aznapi dátum alapján”.

Miután azonban az MSZP-s Tóth Bertalan rákérdezett, hogy jogszerű-e azt, amit az Aldi csinál, fogyasztóvédelmi vizsgálat indult az ügyben. Sőt ahogy az a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 2022-es évi beszámolójából kiderül, többen tettek adatvédelmi panaszt is az ügyben. 

A NAIH hivatalból indított eljárását, amelyből kiderült,

nemcsak a vásárló életkorának kiszámítására használta fel az Aldi a születési dátumok rögzítését, az adatokat a naplófájlok részeként 180 napig tárolták, így az üzletlánc adatfeldolgozói is hozzáférhettek ezekhez.

Ez alapján a NAIH szerint adatvédelmi jogsértésnek minősült az Aldi gyakorlata.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.