Meghosszabbították a hitelmoratóriumot, de nem mindenkinek

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. október 20.

Belpol

Megszavazták, de a hosszabbítás csak egyes kiemelt társadalmi csoportokra és pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásokra vonatkozik.

Az Országgyűlés kedden 2021. június 30-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett törlesztési moratóriumot egyes kiemelt társadalmi csoportoknak és pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak.

A képviselők 166 igen szavazattal, egyhangúlag hagyták jóvá a pénzügyminiszter erről szóló javaslatát.

A szabályozás célja, hogy

  • a nyugdíjasoknak,
  • a gyermeket nevelő szülőknek,
  • az álláskeresőknek és
  • a közfoglalkoztatottaknak

a jövő év első felében továbbra se kelljen eleget tenniük a hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettségüknek.  

A parlament emellett felhatalmazta a kormányt, hogy határozzon meg egy olyan mutatószámot, amelynek segítségével a pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknál is meghosszabbíthatóvá válik a hiteltörlesztési moratórium.

A moratórium változatlanul a 2020. március 18. előtt kötött szerződésekre vonatkozik, a meghosszabbításból kimaradókra pedig hitelfelmondási tilalom érvényes a jövő év közepéig.
A törvény továbbra is lehetőséget biztosít az adósnak az eredeti szerződési feltételek szerinti törlesztésre is.

A moratórium meghosszabbítása kiterjed

  • a Magyarországon székhellyel, fiókteleppel rendelkező pénzügyi intézmények hiteleire és a diákhitelekre is kiterjed, valamint a hitel- és pénzkölcsönök mellett a pénzügyi lízingre;
  • a babaváró kölcsönök esetében az állami garancia kezességvállalási díját a fizetési moratórium időtartama alatt elengedik, az adósoknak nem keletkeznek költségei a halasztás miatt;
  • a magáncsődeljárásban résztvevő, kiemelt társadalmi csoportba tartozó adósokra.

A fizetési moratórium ideje alatt felhalmozódott kamatot a hátralévő futamidőben esedékes törlesztőrészletekkel együtt a fizetési moratórium lejártát követően a futamidő alatt, évente egyenlő részletekben kell megfizetni.

A halasztás lejártát követően a futamidő úgy hosszabbodik meg, hogy az esedékessé váló törlesztőrészlet és a fizetési moratórium alatt keletkező részletekben megfizetendő kamat összege együttesen ne haladja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletek összegét. A kamatra vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni a díjakra is.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.