Meghosszabbították „a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 6.

Belpol

Először 2016 márciusában hirdették ki. 

A kormány jövő év március 7-ig meghosszabbította a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”. A most érvényes rendelet szeptember 7-én veszti hatályát – írja a 24.hu a Magyar Közlöny nyomán. 

A portál emlékeztet, a kormány először 2016 márciusában hirdette ki a válsághelyzetet, amit azóta folyamatosan meghosszabbítanak. Legutóbb arra hivatkoztak, hogy a „tömeges bevándorlás 2015 óta folyamatosan sújtja Európát, a legaktívabb továbbra is a magyar határt is érintő balkáni útvonal”. 

 

 

A Helsinki Bizottság még 2016-ban rákérdezett a rendőrségnél és a bevándrolási hivatalnál, miért kérték a válsághelyzet elrendelését, amira azt a választ kapták, hogy a kért adatok tíz évig titkosak. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.