Több mint 50 milliót fizetett a Fidesz, hogy lejárassa Márki-Zay Pétert
Rákay Philip és Deák Dániel fideszes megmondóemberek megmondásait 10-10 millióval tolták meg a Facebookon.
Rákay Philip és Deák Dániel fideszes megmondóemberek megmondásait 10-10 millióval tolták meg a Facebookon.
Makó romák lakta fertályán idén kellene megépíteni a közösségi házat, de a kivitelezők nem vállalták a munkát 730 millióért. A városrészt 1861-ben vizenyős területen alapították – most utak, járdák épültek, vágják a füvet.
"Nem is olyan rossz, amit csinálnak" – mondta Bryan Caplan bevándorláspárti közgazdász Orbán Balázsnak.
Tavasszal hirdetnek majd pályázati nyertest.
Egy ex-DK-s képviselő ötlete közös frakcióba terelné az ellenzék összes pártját. Kérdés, hogy a Fidesz mennyire fogja majd felkarolni az ötletet.
Az elmúlt télen 163 ember életét követelte a hideg Magyarországon.
Ignorálják a tényt, hogy Romániában jelenleg elképesztően súlyos a járványhelyzet.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság azt állítja, nem tartják nyilván, a Covid-fertőzöttek és halottak hány százaléka kapott oltást.
Nyilván közpénzből.
Leválasztanák a Biodómot az állatkertről, de a betelepítését és az üzemeltetését a főváros vállalná.