Kiírták a tervpályázatot a Nyugati pályaudvar és környéke megújítására

  • narancs.hu
  • 2021.10.20 18:35

Belpol

Tavasszal hirdetnek majd pályázati nyertest.

Nemzetközi építészeti tervpályázatot hirdet a Budapest Fejlesztési Központ a Nyugati pályaudvar és környékének megújítására – közölte Vitézy Dávid. 

„A tervpályázat célja, hogy kiválasszuk azt a tervezőcsapatot, amely felkészült egy összetett, nagy léptékű projekt előkészítésével járó feladatok ellátására; a helyszín adottságaira és a vasútüzem kötöttségeire a kreativitás forrásaként tekint; képes a vizionárius gondolatokat mérnöki precizitással valóra váltani; sokrétű szakértelmet képes mozgósítani; rendelkezik egy világszínvonalú épületegyüttes megtervezéséhez szükséges tudással és ambícióval; egyesíti az innovatív szemléletet és a hagyományok tiszteletét; jártassága átfogja az építészeti tervezés valamennyi léptékét” – írják az ezzel foglalkozó oldalon.

A felhívás szerint a pályaudvar környékét úgy kell megtervezni, hogy az kompatibilis legyen a Duna-alagúttal, amely a Nyugati és a Déli pályaudvart köti majd össze.

A pályázat nyertesét jövő tavasszal hirdetik ki, jelentkezni október 19-től lehet.

A zsűri tagjai között a Magyar Állam és a Budapest Fejlesztési Központ delegáltjai, Budapest Főváros és az érintett kerületek önkormányzatainak küldöttei, szakmai szervezetek képviselői, és a vasútépítészetben jártas külföldi résztvevők lesznek.

(Facebook/Vitézy Dávid, nyugatitervpalyazat.hu)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk