Megtelt a Kossuth tér is, a Parlament előtt folytatódik a tanárokért a tüntetés

  • narancs.hu
  • 2022. október 5.

Belpol

A reggeli élőlánc csak bemelegítés volt ahhoz képest, amennyien a Margit híd elfoglalásában és az azt követő demonstráción részt vettek.

A szerdai hídfoglaló tüntetést követően a Margit hídról a Kossuth térre vették az irányt a demonstrálók. Fél héttől szépen gyűlt a Parlament előtt a tömeg. Tudósítóink, Ambrus Vilmos és Fazekas Zsuzsanna elmondása szerint már ekkor megtelt a tér közepe. Voltak, akik csak erre a tüntetésre érkeztek, sok családot láttak munkatársaink, és sokkal több volt a felnőtt is, mint eddig a mai nap során a hasonló eseményeken.

 
Fotó: Fazekas Zsuzsanna

A Balassi Bálint és az Alkotmány utca felől is csak araszolva lehetett haladni a tér felé, volt, ahol végig szólt a dudaszó, és menet közben azt skandálták, hogy "mocskos Fidesz", de elénekelték a Pál utcai fiúk musical Mi vagyunk a Grund című dalát is, ami a diáktüntetések állandó slágere lett.

A Kossuth tér környékén is annyian voltak, hogy lelassult az adatátvitel. Többen felmásztak a Kossuth-emlékműre.

 
Fotó: Fazekas Zsuzsanna

A tüntetés elején Törley Katalin arról beszélt, hogy

az arrogáns hatalommal küzdünk évek óta. Az oktatási rendszer összeomlott és maga alá temetett tanárt, diákot."

Két követelést fogalmazott meg: a tanárok sztrájkjogának helyreállítását és az azonnali béremelést. "Azért vagyunk itt, hogy szolidaritásra szólítsunk mindenkit"

 
Fotó: Sióréti Gábor

Noár, az esemény egyik szervezője közölte, gyűjtést szerveznek a tanároknak, a téren az önkénteseknél lehet adakozni, és bankkártyával is lehet fizetni.

Törley beszéde után koncertekkel folytatódott az esemény. Az este során fellép a Kiscsillag, a Péterfy Bori & Love Band, a Funktasztikus, a Mered, Szakács Gergő, Nági & Betti, Agócs Márton, a Damara és Molnár Áron is, de azt nem tudni, milyen sorrendben.

 
Fotó: Sióréti Gábor

 
Fotó: Sióréti Gábor

 
Fotó: Fazekas Zsuzsanna

Megtelt a Kossuth tér, szinte mozogni is alig lehetett. A hvg.hu információi szerint nem állt meg a metró a parlamentnél.

Innentől kezdve senki nem mondhatja, hogy nem vagyunk többségben, olyan sokan vagyunk. Egyre többen azt akarják, hogy adjuk fel, de nem fogjuk feladni,

mert remény a hídfoglalás, a sztrájk, a polgári engedetlenség, együtt mi vagyunk a remény" – mondta az egyik felszólaló. "Nem vagyok hajlandó csendben maradni. Többen vannak azok, akik változást akarnak. Most."

Beszéde után zúgott a téren a "szabad ország, szabad oktatás". 

Ezt követően Glonczi László  roma jogvédő aktivista szólalt fel, ő kapta idén a TASZ Szabad-díját.

A sztrájk alapvető jog. Egy takarító többet keres, mint egy pedagógus. Tanítani akarunk, de nem mindegy, hogyan. A legkisebb faluba is olyan pedagógus kell, akit hagynak szabadon tanítani.

A pedagógusok azok, akik értelmet adnak a gyerekeinknek, el a kezekkel a pedagógusoktól, álljanak le a tanárok elbocsátásaval." Érdemi béremelést és az alkotmány által biztosított véleménynyilvánítást követelt.

Noár két beszéd között bemondta: 30 ezren vagyunk!"

A Szülői Hang csoport képviselője azt mondta, azért nem kockásban jött, hanem feketében, mert gyászolja a megélhetési gondok elől a multi világába menekülő tanárokat.

Pilcz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója szerint több mint 40 ezren vannak a Kossuth téren. Köszönetet mondott a diákoknak, és azt mondta, sajnálja, de megérti, hogy nem akarnak tanárnak menni. Szerinte

a kormány megsérti a diákok tanuláshoz való jogát.

 
Fotó: Sióréti Gábor 

"Tíz éven belül a tanárok jelentős része nyugdíjba megy, és ha nem lesz változás, a leendő szülőknek kell felkészülni a feladatra" – mondta. "Ha pedig nincs tanár, nincs orvos, nincs mérnök, nincs tudomány" – sorolta. Pilz ezt követően szolidaritási sztrájkra, tömeges munkabeszüntetésre szólított fel. Elmondta, a következő tüntetés október 23-án lesz 16 órától a Széchenyi téren.

Jámbor András megmutatta, hogy néz ki a Kossuth téri tömeg a parlamentből:

A Holdról is? #fizessetekmegatanárainkat

Posted by Jámbor András on Wednesday, October 5, 2022

 A tüntetés órákkal a 19 órás kezdés után is zajlott, fél tízkor még bőven tele volt a Kossuth tér.

 
Fotó: Sióréti Gábor

 
Fotó: Sióréti Gábor

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.