Megvan a Fidesz-KDNP hivatalos EP-listája

Belpol

Deutsch Tamással az élén.

A Fidesz országos elnöksége a KDNP-vel egyetértésben döntött a kormánypártok 2024-es európai parlamenti listájának javaslatáról, amelyet a Fidesz választmánya április 15-én fogadhat el

– közölte Deutsch Tamás EP-listavezető.

Deutsch úgy nyilatkozott, új jelöltként szerepel a listán mások mellett Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke és Szekeres Pál olimpiai bronzérmes vívó, háromszoros paralimpiai bajnok. Bocskor Andrea és Deli Andor EP-képviselők továbbra is a határon túli magyar nemzeti közösségek érdekében folytatják munkájukat. Míg Orbán Viktor felkérésére Hidvéghi Balázs az európai parlamenti ciklus végeztével a magyar Országgyűlés tagjaként dolgozik majd, a néhány év megszakítással 2004 óta EP-képviselő Járóka Lívia pedig a jövőben az egyetemi-akadémiai életben folytatja szakmai pályafutását. Kósa Ádám jelenlegi EP-képviselő, a Siketek Nemzetközi Sportbizottságának elnökeként az egyik legfontosabb nemzetközi sportdiplomáciai tisztséget betöltő magyar sportvezetőként dolgozik a jövőben. Trócsányi László pedig már korábban bejelentette, hogy nem indul újra a 2024-es európai parlamenti választásokon, mert a mandátuma lejártát követően a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként a magyar felsőoktatás sikeréért kíván dolgozni, míg Tóth Edina európai parlamenti tanácsadói és képviselői tapasztalatával környezetvédelmi szakemberként folytatja pályafutását.

Deutsch szerint a Fidesz-KDNP 2024-es európai parlamenti (EP) listája a polgári, nemzeti, kereszténydemokrata tábor erejét mutatja. A még erősebb és még hatékonyabb magyar nemzeti érdekképviseletet és a magyar szuverenitás megvédését még keményebb harcokban sikerre vivő csapat állt össze – jelentette ki.

Értékelése szerint az eddigi legkeményebb európai parlamenti ciklus elé néznek: mert "minden korábbinál durvább támadásokkal szemben kell majd megvédeniük Magyarország szuverenitását".      

A Fidesz-KDNP EP-listája így áll össze:

  1. Deutsch Tamás
  2. Gál Kinga
  3. Gyürk András
  4. Győrffy Balázs
  5. Hölvényi György (KDNP)
  6. Szekeres Pál
  7. Ferenc Viktória
  8. Vicsek Annamária
  9. Győri Enikő
  10. László András
  11. Schaller-Baross Ernő
  12. Bólya Boglárka
  13. Petri Bernadett
  14. Hegedűs Barbara
  15. Kavecsánszki Ádám
  16. Juhász Hajnalka (KDNP)
  17. Kósa Ádám
  18. Hidas Dóra
  19. Tóth Edina
  20. Magyar Ágnes Zsófia
  21. Tordai-Lejkó Gábor

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.