Milliárdos ásatási jogok

Kösz, ennyi volt

szerző
Matkovich Ilona
publikálva
2010/27. (07. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Visszakerülhet a megyei múzeumokhoz a nagyberuházásokkal kapcsolatos ásatási jog, ha elfogadja a parlament a vonatkozó törvénymódosítást. A múzeumlobbi folyamatosan tiltakozott a Hiller István vezette kulturális tárca három évvel ezelőtti döntése ellen, amellyel önálló szakhatóság jött létre a nagyberuházásokat megelőző leletmentésre. A tét ugyanis óriási, összességében több milliárd forint.

Minden beruházó köteles ugyanis teljes befektetése minimum kilenc ezrelékét leletmentésre fordítani, és ezt az összeget az ásatási jog birtokosának befizetni. Vagyis a Gyurcsány-kormány intézkedése valóban jelentős összegektől ütötte el a megyei múzeumokat, amelyek három éve saját jogon csak kisebb (például magánházas) építkezéseken és alacsony összegű önkormányzati beruházásokon dolgozhatnak, jó esetben pedig az életre hívott Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) alvállalkozóként "félpénzért" szerződteti őket. A múzeumok a régészeti munkáért kapott pénzeket elvben ásatásra, dokumentálásra, továbbá ha vannak, a leletek tisztítására, savazására, konzerválására, restaurálására, esetenként tárolására fordítják. Szakmai berkekben azonban

nyílt titok,

hogy e pénzeket nem ilyen célra használják, ugyanis az évről évre kevesebb állami támogatásból gazdálkodó múzeumok számára immár napi gond a működési költségek kigazdálkodása: a villanyszámla kifizetése, a takarítószerek megvásárlása is. A szakmai munkára így nem vagy alig jut valami. Miközben a magánépíttetők, ha telkük régészeti lelőhelyen fekszik (mondjuk egy történelmi belváros esetében), többnyire csak nagy nehézségek árán izzadják ki a múltfeltárásra kötelezően előírt hozzájárulást, az ilyesfajta, legföljebb néhány tízmilliós építkezésekből befolyt pénzek elhanyagolható százalékát adják az ásatásokból évente befolyó teljes összegnek. A nagy tételek természetesen a sokmilliárdos autópálya-építésekből, gázvezeték-fektetésekből vagy az árvízvédelmi nagyberuházásokat megelőző régészeti feltárásokból származnak, hiszen ilyenkor a minimum kilenc ezrelék akár több százmillió forintra is rúghat. (Sőt, az ásatási területek lőszermentesítése és a kötelező bozótirtás is hozhat valamit - de a nagyberuházások leletmentési joga mellett ezek is a szakhatósághoz kerültek.) Mivel a múzeumok egyetlen nyereséges ága mindig is a régészet volt, érthető, miért került nehéz helyzetbe a költségvetésük azt követően, hogy a Gyurcsány-kormány rövid idő alatt önálló szakhatóságot hozott létre a legnagyobb ásatási munkák elvégzésére. Az aktív régészek egynegyedét foglalkoztató KÖSZ megalakítása így voltaképpen kegyelemdöfés volt az amúgy is sanyarú sorsú vidéki múzeumhálózatnak, ahol az évtizedek óta folyamatosan csökkenő finanszírozás miatt már korábban sem jutott infrastruktúra-fejlesztésre - az állami normatíva ugyanis nem kompenzálta a kimaradt régészeti bevételeket.

Az általános pénztelenséget nem a feladatellátáshoz szükséges keret emelésével próbálja orvosolni a kormányzat: ha az Országgyűlés elfogadja L. Simon László (Fidesz) képviselő három héttel ezelőtt benyújtott előterjesztését, akkor a nagyberuházásokat megelőző ásatási jog a KÖSZ-től visszakerül a megyei múzeumokhoz. Múzeumi szakemberek álláspontja szerint "150 éves jogukat kapják vissza", amennyiben ez történik. Arról viszont még nem volt egyeztetés, hogy e döntés következtében megszűnik-e a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat.

Virágos Gábor, a KÖSZ igazgatója szerint a jogalkotás lázában őket elfelejtették értesíteni arról, mi lesz a már folyamatban lévő és leszerződött beruházások ásatási munkáival. A szakszolgálat ugyanis például a kecskeméti Mercedes-gyár, a Nabucco-gázvezeték, a győri ipari park területét készíti elő, és a változással együtt járó esetleges kompetenciazavar, pontosabban az ebből fakadó késlekedés felmérhetetlen károkat okozna. Az igazgató egyértelműen hibás, a magyar régészetet szétforgácsoló döntésnek tartja a visszatérést a megyei rendszerhez. "Az ipari parkok, autópályák építésével a régészet valóságos iparággá vált, amelyben a beruházói oldal abban érdekelt, hogy a pénzéért a régészeti feltárások határidőre elkészüljenek. Korábban nem mindegyik múzeumnak volt megfelelő kapacitása a feladat ellátására. 2000 után megszaporodtak a régészeti feladatokat vállaló cégek. Maguk a múzeumok is gyakran alvállalkozókkal végeztették el a törvény által rájuk rótt feladatot.

Kezdett átláthatatlanná válni

a rendszer, gyakran felkészületlenek voltak egyes vállalkozások, az elszámolás és a szakmai teljesítés pedig nem volt kontrollálható" - mondja az igazgató, aki szerint nem csak arról van szó tehát, hogy 2007-ben alakult egy lobbi, amelynek a KÖSZ megalapítása volt az érdeke. A változásnak szerinte elsősorban szakmai okai voltak. "Létrehoztunk egy száz régésszel dolgozó professzionális örökségvédelmi intézményt, amely az elmúlt három évben 1000 lelőhelyen már hárommillió négyzetméternyi területet tárt fel. A központi koordinációnak köszönhetően egyrészt minden helyszínen egységes szakmai protokollok alapján folynak a feltárások és a dokumentációs eljárások, másrészt a beruházóknak sem kell területenként más-más tarifákkal és eltérő adminisztrációs ügyrenddel számolniuk. Emellett így egy szoros határidő esetén át tudjuk csoportosítani a szakembereket, valamint a korábban tapasztalható állandó raktározási, feldolgozási és publikálási gondokra is megoldást találunk. A korábbi gyakorlattól eltérően ez a módszer már megfelel az európai normáknak, de e mostani 'restaurációs' törekvés mindezt megsemmisítheti - arról nem is beszélve, hogy a szakma elveszítheti a szakemberek negyedét, mert a múzeumok nem kívánják alkalmazni azokat, akik jelenleg a KÖSZ-nél dolgoznak" - magyarázza Virágos Gábor, aki szerint szakmai minőségjavulást hozott, hogy régészeti feladatokat az erre felhatalmazott szervekkel, például a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetével végeztették. Az igazgató úgy tartja, a régészet és a múzeumi tevékenység két külön dolog, és Európában egyedül nálunk kapcsolódott össze.

Vándor László, a Megyei Múzeumok Szövetsége elnöke mindezt másként látja: régészet és múzeum elválaszthatatlan egymástól, a megfelelő szakmai színvonalat és a régészeti munka teljes folyamatát a múzeumok biztosíthatják. "A KÖSZ létrehozása alapvetően politikai döntés volt, 2007-ben egy miniszteri rendelettel verték át a változtatást: csütörtökön megkaptuk, hétfőn azt mondták, így lesz" - eleveníti fel az akkori "szakmai egyeztetés" lezavarását az ország legnagyobb múzeumi szövetségének elnöke, majd hozzáteszi: a múzeumok mindvégig küzdöttek az ásatási jogokért. "Tavaly tavasszal javasoltuk a minisztériumnak, hogy a KÖSZ a jövőben csak központilag koordinálja az országban végzendő feltárási munkákat, de ezt durván elutasították. Azóta különösen feszült a helyzet a KÖSZ és a múzeumok között." Vándor László állítja: a KÖSZ főként a múzeumokat alkalmazta alvállalkozóként, akikkel nagyon rossz feltételekkel szerződött. A leletanyagnak kis töredékét publikálták, ami pedig a feldolgozást illeti, azt soha senki nem látta: egyetlen területileg illetékes múzeum sem kapta meg a KÖSZ-től az általa kiásott, a törvény szerint a múzeumban őrzendő, hivatalos nyilatkozatban befogadott anyagot.

A Magyar Régész Szövetség elnöksége az elmúlt három évben többször is kifogásolta a KÖSZ létrejöttének körülményeit és működését. Kulcsár Valéria régész, a szegedi egyetem gazdag ásatási tapasztalattal rendelkező oktatója szerint a szakszolgálat és a múzeumok közötti különbség koncepcionális: a KÖSZ üzleti jellegű, bevallottan "szolgáltató" régészetet tűzött a zászlajára, míg a múzeumok a szakmaiságra helyezik a hangsúlyt. Úgy véli, a régészetben nem helyénvaló általában európai normákra hivatkozni, minden országban más-más a gyakorlat, például Németországban még az egyes tartományokban is saját örökségvédelmi törvények szabályozzák e tevékenységet. Kulcsár Valéria támogatja, hogy a nagyberuházásos feltárások joga visszakerüljön a múzeumokhoz, ugyanakkor azt is kiemeli, hogy a szakmának szüksége volna egy központi normatívarendszerre, amivel kikerülhetők a visszaélések. "Hiba kizárólag azt hangsúlyozni, hogy elvették a múzeumoktól a bevételt, hiszen a régészeti munkákból származó pénzt - az ásatáson túl - annak muzeológiai-tudományos feldolgozására kell fordítani. Elfogadhatatlan volt a korábbi gyakorlat, amelyben a múzeumokat fenntartó önkormányzatok természetesnek vették, hogy a múzeumok nagyrészt a régészetből befolyt bevételeikből tartják fenn magukat, ugyanis ez törvényileg a régészeti örökség megvédésére felhasználandó forrás. A KÖSZ-szel az a probléma, hogy egy teljesen elidegenedett, bürokratikus intézmény hatalmas apparátussal, gyakran tapasztalatlan ásatásvezetőkkel, míg a múzeum, ahol az adott tájhoz, megyéhez kötődő, helyismerettel rendelkező szakemberek dolgoznak, egy nagy mozaikot rak ki adott területen, amelybe az évek során belehelyezik a megfelelő kockákat. A régészet alkotó tevékenység, amelyben nemzedékek óta ugyanazoknál az intézményeknél történnek a leletfeltárások, az információk "egy fejben" vannak. Hogyan beszélhetünk értelmes leletmentésről, ha egy történelmi belváros ásatásánál a munkát az egyik területen a KÖSZ, a szomszédban a múzeum végzi, és az információk a gyakorlatban soha nem adódnak össze?"

szerző
Matkovich Ilona
publikálva
2010/27. (07. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
régészet
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Kormányzati manőverek
Mi lesz a Corvinusszal?
Interjú a Libri vezetőivel
Halmos Ádám és Sárközy Bence a könyvkiadásról
Interjúk
Rév István, Baki Péter, Ligeti Gyuri
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Kis-Magyarország

Kultúra