Minek a formaság? Eljött az ideje, hogy parlamenti kontroll nélkül lehessen a haverokat kinevezni az állami cégek élére

  • narancs.hu
  • 2018. július 15.

Belpol

A látszat sem számít már.

Külső kontroll nélkül mentesítené a kormányt (minisztereket és a költségvetési szerveket ) a fideszes Győrffy Balázs képviselő (a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke) javaslata, mely szerint a kormány jövőben egyedi határozatban jelölhetné ki, ki gyakorolhatja az állami cégek tulajdonosi jogait.

A módosító javaslat igen rövid, az sem derül ki belőle pontosan, hogy a jövőben mit jelentene a tulajdonosi jogok gyakorlása, de az sem, hogy ki és milyen feltételekkel vehetné át arra kijelölt személyként az állam eddigi szerepét.

Hivatalos adatok szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter egyik legfontosabb háttérintézményeként közel 16 ezer milliárd forint értékű állami vagyon felett gyakorol tulajdonosi jogokat. Ez Magyarország éves GDP-jének közel a fele. Az MNV több mint 500 állami gazdasági társaságot felügyel, ebből 450 cégben gyakorol közvetlen tulajdonosi jogokat.

Olyan kiemelt vállalatok tartoznak az MNV-hez, mint az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a Szerencsejáték Zrt., a Volánbusz Zrt., a víziközműcégek, valamint a nemzeti hulladékgazdálkodási holding. De az MNV ingatlanvagyona is jelentős, 553 ezer tételből áll.

Az ellenzéki képviselők szerint viszont így igazán könnyű lesz majd Fidesz-közeli érdekköröknek átjátszani az állami vállalatok ellenőrzését. A független Mellár Tamás képviselőnek ezek miatt az ötvenes évek jutottak eszébe a javaslatról.

(hvg.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.