Orbán és Netanjahu közeli barátok, megvan köztük a kémia – Izrael budapesti nagykövete egekbe magasztalta a magyar miniszterelnököt

  • narancs.hu
  • 2018. július 15.

Belpol

Nem véletlenül.

Annyi szépet és jót mondott Jószéf Amrani, Izrael budapesti nagykövete az Orbán Viktor vezette Magyarországról, hogy az már sok a jóból.

„Nagyon hálás vagyok Magyarország támogatásáért. Önöknek, magyarként pedig büszkének kell lenniük a morális kiállásért, a vezetésért és a bátorságért, amit a kormányuk és diplomatáik mutatnak a különböző nemzetközi fórumokon. Nem könnyű számkivetettnek lenni, főleg, ha ennek nincs semmilyen alapja” – mondta a nagykövet az ATV-nek.

Jószéf Amrani arra is reagált, hogy Magyarországot a nemzetközi médiában sokszor az antiszemitizmus megfelelő táptalajaként emlegetik. „Az antiszemita megnyilvánulások közül egyet sem Magyarországról jelentenek. Ellenben napi szinten érkeznek hírek antiszemita incidensekről nagyon nyílt gondolkodású, liberális európai országokból. Szabad és demokratikus országokból, ahol a zsidók mégsem érzik magukat biztonságban. (…) De Magyarországon nem ez a helyzet. Nézzük meg a tényeket, több mint negyedmillió izraeli turista jár ide, akik biztonságban érzik magukat. Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége él itt, az én információim szerint ők is biztonságban élnek. Ebben az országban újjászületett a zsidó élet, a kórházakban, a zsinagógák felújításában, a zsidó kultúrában. Ez mind tiszteletet, elfogadást, integrációt mutat a zsidók felé. Hallom Orbán Viktort, hallom Szijjártó külügyminisztert, vagy a találkozóim során többeket, ahogy őszintén beszélnek ennek az országnak a zsidó-keresztény örökségéről, Európa örökségéről. Ez nem antiszemitizmus.”

Orbán és Benjámin Netanjahu közelgő találkozója apropóján a nagykövet elmondta, a magyar és az izraeli miniszterelnök nagyon közeli barátok, aki látta már őket együtt, tudja, hogy amint találkoznak, azonnal megvan a kémia és a dolgok mennek előre, órákig képesek kettesben beszélgetni.

(ATV)

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).