Most romlott el a kazán egy székesfehérvári iskolában

  • narancs.hu
  • 2023. február 8.

Belpol

A gyerekeket máshová vitték, majd egy újabb épületbe, ahol először hideg volt. Aztán eltört a vízvezeték.

„A nehezített körülmények ellenére továbbra is lehetőségeink maximális kihasználásával töltjük meg mindennapjainkat izgalmas, élménydús foglalkozásokkal” – olvasható a székesfehérvári Szárazréti-Farkasvermi Úti Tagiskola Facebook-oldalán hétfőn. 

Egy korábbi bejegyzés arról informálja a leendő első osztályosokat és szüleiket, hogy a február 8-ra meghirdetett nyílt tanítási órák elmaradnak a fűtési rendszer javítása miatt. 

A Telex riportja szerint múlt hétfő óta nincs fűtés a Farkasvermi úti tagiskolában, mert elromlott a kazán. Olyan alkatrésze hibásodott meg, amit le kell gyártatni, így nem tudható, mikorra sikerül újból befűteni az iskolát. 

A 110 gyereket átvitték a ligetsori iskolaépületbe, ami nincs messze a tagiskolától. Ott folytatódott a tanítás múlt péntekig, és fűtés is volt, a gyerekek maradtak volna, csakhogy nem nagyon fértek el, és az egyik teremben, ahol helyet tudtak adni nekik, tábla sem volt. A tankerület döntése nyomán a gyerekeket hétfőtől a Vasvári Pál Általános Iskola – Bory Jenő Tagiskolájába vitték át. Csakhogy azt a szárnyat, ahová a gyerekek kerültek, évek óta nem használják, és valami miatt csak aznap reggel indították be a fűtést, ezért nagyon hideg volt reggel és délelőtt.

A Telexnek nyilatkozó szülők azt mondták, talán jobb megoldás lett volna, ha a gyerekeket a közösségi házba viszik át, ezt a város polgármestere is jó ötletnek tartotta, ám a tankerület nem támogatta.

Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester azt nyilatkozta, dolgoznak a Farkasvermi úti iskola fűtésének javításán, és szeretnék, hogy a héten megoldódjon a probléma, „de garantálni ezt nem lehet, mert elsősorban attól függ a javítás határideje, hogy mikorra érkeznek be a szükséges alkatrészek.”

A Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója, Török Szabolcs azt mondta, téves információk is jelentek meg a közösségi médiában  a Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi Úti Tagiskolájának fűtéséről. A kérdésre, miért utasította vissza a polgármester által felajánlott és a szülők által támogatott ötletet, hogy a közösségi házban legyen a diákok  helye, azt írta,  „a város más intézményei szakmai-pedagógiai szempontok miatt nem alkalmasak a tanulók mindennapos oktató-nevelő munkájára”, és a tankerületi központ az ideiglenes elhelyezés idején is biztosítja a gyermekek zavartalan oktatását-nevelését.

Kedden pedig az iskola közelében csőtörés volt, így az intézményben nem volt víz. A szülőket 11 órakor tájékoztatták, aki tudta, hazavitte a gyerekét. A vizet lajtos kocsival vitték az iskolába. 

 Leadkép: Farkasvermi Úti Tagiskola Facebook-oldala

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.