Néhány óra alatt 51 ezer koronavírus-oltást adtak ma be

  • narancs.hu
  • 2021. november 22.

Belpol

Az emberek sorban állnak és oltakoznak. Első oltásból hetek óta 2-3 ezret tudtak csak beadni naponta. Hétfőn néhány óra alatt már 7 ezren jelentkeztek érte.

Sikeresen indult az oltási akcióhét, délig az ország oltóhelyein 51 ezer koronavírus elleni oltást adtak be – nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

György István elmondta, a beadott oltásokból 42 ezer harmadik, mintegy 7 ezer első, a többi, azaz 2 ezer pedig második oltás. Az államtitkár megjegyezte, a hétfőn délig beadott mintegy 7 ezer első oltás az elmúlt másfél-két hónap napi teljesítményének a sokszorosa.

Valamennyi oltóhelyen folyik a munka, az irányításban katonák és az adminisztrációs tevékenységekben kormánytisztviselők segítenek. Ötféle oltóanyaggal oltanak, ezek mindegyike elérhető az oltóhelyeken – tette hozzá. Arra kérték a kórházakat, hogy ha szükséges, a hosszú várakozási időt elkerülendő nyissanak új oltóhelyeket.

György István mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát.

Az oltási akcióhét hétfőn kezdődött, az oltakozni vágyókat naponta 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben is várják. Vasárnapig nem kell előzetesen időpontot foglalni, időpontra bejelentkezni, regisztrálni, viszont előfordulhat, hogy éppen ezért bizonyos oltópontokon sorbanállás alakulhat ki.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.