Németh Szilárdnak bocsánatot kell kérnie az Eötvös Károly Intézettől

  • narancs.hu
  • 2018. április 18.

Belpol

Sértő állításait nem tudta bizonyítani.

Tegnap jogerőssé vált, hogy a Fidesz alelnökének nyilvánosan meg kell követnie az Eötvös Károly Intézetet (EKINT) hamis tényállításai miatt. A EKINT közleményében ezt írja: „Azért pereltük be tavaly Németh Szilárdot, mert 2017. március 17-én a Mandineren megjelent nyilatkozatában azt állította, hogy az ő szavaival szólva a Közhasznúsági jelentésünkben meghatározottnál ’sokkal, de sokkal nagyobb lóvét’ kaptunk Soros György alapítványaitól. Súlyos vád, amely ha igaz lenne, akkor meghamisítottuk volna a közhasznúsági jelentésünket. Ezt az állítását azzal tetézte, hogy mindezt a nemzetbiztonsági szolgálatoktól tudja, mégpedig úgy, hogy a szolgálatok a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén nyilatkoztak erről, amit az ellenzéki képviselők is hallottak.

false

 

Fotó: MTI – Máthé Zoltán

Az EKINT első fokon megnyerte a pert a Fővárosi Törvényszéken 2017. december 1-jén. Németh Szilárd az Eötvös Károly Intézet jó hírnevét sértő állításait nem tudta bizonyítani. Híresztelése azért is fenyegető, mert jogszerűen csakis bűncselekménnyel, illetve terrorgyanúval illetett személyeket, gonosztevőket szabad lehallgatni. Szél Bernadett, a bizottság tagja korábban sajtótájékoztatón közölte, hogy a bizottság jegyzőkönyveinek tanúsága szerint az Eötvös Károly Intézetről a bizottság ülésein szó sem esett. Mindezek következtében Németh Szilárdnak hamis tényállításai miatt nyilvánosan meg kell követnie az Eötvös Károly Intézetet és sérelemdíjat is fizetnie kell.”

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.