Belpol

Elgurult százmilliók

Az elmúlt években sorra kerülnek napvilágra korrupciógyanús esetek a magyar sportszövetségek vezetése körül. Ami ezekben az ügyekben közös: sok pénz, kevés kontroll.

Bírni kell bőrrel

A rágalmazó, fekete kampányok a politikai harc legfontosabb eszközei a Fidesz számára. Csakhogy a mások ellen bevált módszer nem működik az új, veszélyesebb kihívóval szemben.

Minden adott

Folyamatosan erősödik és szerveződik egy cigány érdekvédelmi szervezet, amely már tavaly a közös mozgósításról egyeztetett a kormánypárttal. A tét komoly, több százezer szavazót kell behúzni 2026-ig.

„Nem olyan gyáva, mint én”

Több tízezer forintos adománnyal segít, de nagygyűlésre nem megy, mert nem szeretné, hogy a főnöke meglássa egy videón: ilyen szimpatizánsok is tagjai a nyilvánosság elé kiálló emberek mellett a Tisza szigeteknek, amelyekből eddig ezerkétszáz jött létre a Facebookon.

„Szimpátia és irigység, ennyi”

„Ha csak ötvenszázalékos erőbedobással csinálom a dolgokat, pont ugyanoda jutok, mintha száztíz százalékon pörgök” – fogalmaz a 198 lelkes Zala megyei Kisgörbő független polgármestere, aki második ciklusát kezdte meg szeptemberben. Megvalósíthatók-e a nagy álmok egy kistelepülésen?