Akció közben eltűnt – Zenés akció volt a Népszabadságért

Belpol

"Ez egy olyan történet, aminek nem lehet vége, mert ha vége van, bizonyos értelemben Magyarországnak is vége."
false

 

Fotó: Németh Dániel

 

„Azt mondták, ez egy szabad ország. De most egy csirkeüzemben érzem magam. Mintha megpuccsoltak volna. Ki akarok törni innen, akkor sincs veszítenivalóm, ha elkapnak. Az utolsó Népszabadságba írt cikkemben ezt a szöveget, M. I. A. Srí Lanka-i énekesnő dalát elemeztem” – szólt szombat délután a Művészek a sajtószabadságért, a Népszabadságért! címmel meghirdetett zenés, verses demonstráción Csepelyi Adrienn, a Népszabadság újságírója. „A rövidítés annyit tesz: Missing in Action, azaz akció közben eltűnt. Most, hogy a Népszabadság is eltűnt akció közben különösen fontosnak tetszik az a mozzanat, hogy odamegyek a szerkesztőimhez, és elmagyarázom, hogy itt van ez a Srí Lanka-i énekesnő, aki folyton a menekültkrízisről szövegel, most jön ki az ötödik albuma, kéne róla írnunk egy portrét. És erre a szerkesztők azt mondják, oké, 120 sor. Az utóbbi két hét legfájdalmasabb pillanatai azok voltak, mikor olyasmit hallottunk, amit biztosan megírtunk volna.”

A Kettős Mérce szervezésében a Vörösmarty térre meghirdetett esemény több száz embert vonzott a szombat délutáni jó időben, és bár kezdetben közel sem voltak annyian, mint ahányan a Facebookon jelezték részvételi szándékukat (persze, ezek a számok mindig csalókák), azért a 15 óra 30-as kezdés után szép számmal lettek a téren, melynek úgy a felét meg is töltötték a Népszabadsággal szolidarítók.

false

Fotó: Németh Dániel

„Megpróbálnak minket kitörölni Magyarország kollektív emlékezetéből, mert mi vagyunk az „Under Pressure”. Kérdés, értelmezhető, átlátható-e Magyarország elmúlt 60 évének történelme és kultúrtörténete, ha kioperálunk belőle egy jelentős darabot? Az archívumunkat eltörölni egyetlen gombnyomás volt csupán, de ki adja vissza az elrabolt jövőnket? – folytatta Csepelyi Andrienn. Hangsúlyozta, hogy „a Népszabadság amellett, hogy az oknyomozó újságírás utolsó bástyáinak egyike volt, pótolhatatlan kulturális műhely is volt.” Csepelyi a The Four nevű magyar divattervező csapat pulóverét viselte, amelyet az elmúlt héten a budapesti Fashion Weeken is bemutattak. A The Four kollekciója a „Nyomot hagyni” elnevezést kapta, amely szimbolikus (kereskedelmi forgalomba nem kerülő) népszabis darabjával kívánták kifejezni szolidaritásukat, hogy a szólásszabadság ugyanolyan emberi jog, mint az, hogy megválasztjuk, mit veszünk fel.

„1984-ben születtem, a rendszerváltás idején Hupikék törpikéket néztem, a kilencvenes évek politikájához kb. annyi közöm volt, hogy ott ültem a tévé előtt, amikor megszakították a Kacsameséket Antall József halálakor. Nem voltam úttörő, nem voltam KISZ-titkár, pontosabban nem én voltam KISZ-titkár. Bajosan lehet rám fogni, hogy kommunista kriptaszökevény lennék, én csak újságíró akartam lenni, mióta az eszemet tudom. Nyomot akartam hagyni, nem pedig azon vitatkozni, hogy akkor az utóbbi 60 évben ki is ütött először. Újságíró akartam lenni, aki teszi a dolgát.”

false

Fotó: Németh Dániel

A rendezvény konferanszié szerepkörét Veiszer Alinda és Szikszai Rémusz vállalta magára. És ahogy Veiszer elmondta, személyes okokból volt ott, mert sok jó újságírót ismer a Népszabadságból. Nemcsak felháborítja az a retorika, hogy akkor most ér véget a rendszerváltás a Népszabadság megszüntetésével, mert az ott dolgozók jó része akkor vagy nem sokkal az előtt született. „Nem akarok olyan országban élni, ahol évente bárkivel, akárhány újságíróval megtörténhet, hogy nem hagyják, hogy végezze a dolgát. Tudom, milyen ez, mert évekkel ezelőtt pontosan ebben a cipőben jártam. Most nem, és ez jó, mert van remény. De mégis csak azt gondolom, hogy nonszensz, hogy évente egyre többen ugyanazt tapasztaljuk, egyre többen értik, hogy milyen az, hogy csinálnád, de nem lehet.”

Szikszai szerint van egy pont, amikor már teljesen mindegy, hogy az ember szereti-e a Népszabadságot vagy nem, nem ez a legfontosabb, nem erről van szó, mert pl. nem lehet ilyet és így emberekkel megcsinálni. „Nem lehet olyan létbizonytalanságot létrehozni a sajtóban, amiben nem lehet normálisan dolgozni. A jövőnkről van szó. Azzal meg végképp nem tudok mit kezdeni, hogy egy újság archívuma eltűnik.”

A délután során számos fellépő fejezte ki szolidaritását. Verset mondott és zenélt Bornai Tibor, énekelt Jónás Vera, Jordán Adél és a Puszi, a Magamnál jobban kórus, Nyári Zoltán operaénekes, Pajor Tamás, de fellépett Dés László vagy Fodor Tamás is.

false

Fotó: Németh Dániel

Miközben a téren szólt a zene és újra meg újra a hihetetlen eljárásról esett szó, ami a népszabisokkal történt, a Fedél Nélkül különleges, Népszabadság-melléklettel dúsított számát árulták hajléktalan emberek, míg népszabisok a Felfüggesztettek című könyvet, amely kortárs írók szerzeményeit tartalmazza, névtelen segítők adakozásából, önkéntes munkával, titokban, hipergyorsan készült, a könyv eladásából származó bevétel pedig a Népszabadság Zrt. Dolgozóinak Kulturális, Szociális Segélyező Egyesületét támogatja.

A zenés, verses demonstráción nagyon sok népszabadságos kollégával találkoztunk. Pető Péter főszerkesztő-helyettes a Narancsnak nyilatkozva elmondta, hogy elég kimerítő az, ami most már két hete zajlik. ”Érzelmileg és idegileg is egyre nehezebb. Ez egy lehetetlen, hosszú távon fenntarthatatlan állapot, amiben vagyunk. De nem adjuk fel, amíg van erőnk, márpedig lesz, kitartunk. Így vagy úgy: vége lesz a történetnek, de ez akkor lesz, amikor mi szólunk, hogy vége van.” Bizonyos értelemben ez már egy klasszikus időket idéző munkavállalói harc is, azon túl, hogy a sajtószabadságról és az egész országról is szó van – vélekedett Pető. „A munkavállalói érdekképviseleteknek mára megnőtt a szerepe, lépésről-lépésre haladunk, megpróbálunk nyomást gyakorolni a tulajdonosra. Az összefogásban, abban, hogy együtt vagyunk rejlik az erőnk. Ez fontos, bátor dolog. Ezt az újságot azért zárták be, hogy ne jelenjen meg, éppen ezért nem látok esélyt arra, hogy kiadják kezükből a brandet, de amíg a legkisebb esély is mutatkozik erre, minden erőnkkel meg fogjuk próbálni megszerezni.”

Ha véget ér a fenntarthatatlan állapot, megpróbálnak kitalálni valamit, hogyan tartható össze a szerkesztőség, bár arra Pető Péter is kevés esélyt lát, hogy épp ebben a formában mindenki együtt folytathassa a munkát bármilyen új vagy egyéb keretek között. „Nem látunk messzire, napról napra, óráról órára haladunk. Ez egy olyan történet, aminek nem lehet vége, mert ha vége van, bizonyos értelemben Magyarországnak is vége."

 

Neked ajánljuk