Második kocsi, elsõ ajtó - hangzott a tutibiztos információ az Árpád hídi HÉV-megállóban azon a zimankós szombati kora délutánon, amelyen Orbán Viktor tömegközlekedésre ragadtatta magát. Csakhamar be is gurult az állomásra a nemzet miniszterelnöke. A második ajtónál szállt le.
A fenti mutatvány annak az országjáró píártúrának volt az egyik eleme, melynek keretében az exminiszterelnök falusi parasztokkal, hús-vér vidéki asszonyságokkal, izzadságszagú munkásemberekkel és óbudai panelprolikkal is diskurált közös dolgainkról. A kellékek között szerepelt továbbá egy jó adag pörkölt, egy kupica pálinka, néhány kötött pályás jármû mint szállítóeszköz (úm. vonat, HÉV, villamos) és egy narancssárga esernyõ. A hivatalos indoklás szerint a körút célja az, hogy Orbán ihletet kapjon február 16-i országértékelõ beszédjéhez, amelyet idén, a hagyománnyal ellentétben, nem a Vigadóban fog megtartani, azt ugyanis a jelenlegi kormány éppen felújítja. Plauzíbilisebbnek tûnik azonban, ha a szóban forgó eseménysorozatot olyanként értelmezzük, mint amellyel a Fidesz szabadulni próbál az õt leginkább sújtó stigmáktól; de pontot ér még a mozgósítási olvasópróba és a "tematizációs offenzíva" megfejtés is. Bár a Narancs csak az óbudai viziten tartott Orbánnal, a többi négy helyszín szimbolikáját sem hagyhatjuk szó nélkül.
A turné elsõ állomása a hajdúsági Pocsaj volt, ahol Orbán Viktor a saját elmondása szerint úgy járt el, amiként egy lelkiismeretes futballedzõ tenné; a taktika kidolgozása elõtt felmérte a csapat erõnléti állapotát. Lesújtó dolgokat látott; a gazdák helyzete kilátástalan, a kormány pedig gonosz, nagyon gonosz. Bezzeg a Széchenyi-terv idején! A volt miniszterelnök újfent bizonyságát adta annak, hogy az Európai Uniót még mindig nemzetközi mezõgazdasági segélyszervezetként appercipiálja, arról pedig, hogy egykori kormányának szakminiszterét Torgyán Józsefnek hívták - hallani sem akar. Néhány nappal késõbb, az óbudai pártrendezvényen azért elengedett egy önironikusabb mondatot is a tárgyban: "Horrorfilmet nemigen szoktak vetíteni kora délután, ezért nem avatnám be önöket a koalíciós kormányzás rejtelmeibe." A falunézés legnagyobb visszhangot kiváltott mondatában Orbán arra nógatta a vidék legnehezebb sorban élõ lakóit, hogy szervezzenek faluparlamentet, ahol képviselhetik érdekeiket. Ezzel nemcsak a honi önkormányzati struktúra hasznavehetetlenségérõl tett burkolt állításokat, de megfeledkezett arról a tényrõl is, hogy a falvak lakóit egyéni országgyûlési képviselõikkel nagyrészben éppen õ és párttársai képviselik a Magyar Köztársaság parlamentjében.
Orbán útja Miskolcra is elvezetett, ahol az élet két, talán legnagyobb örömforrásáról beszélt; nevezetesen a nõkrõl és a szavazat-újraszámlálásról. Utóbbiról kijelentette: a 2006-os választásokra a Fidesz saját szavazatszámláló rendszerrel készül, hogy "ne történjen meg olyan, ami meg szokott történni". Itt nyilván a Fidesz vereségére gondolt. Rogán Antal nem sokkal késõbb arra igyekezett emlékeztetni a nagyérdemût, hogy hasonló informatikai rendszerük a szocialistáknak is volt 2002-ben, bár azt elfelejtette hozzátenni, hogy az akkor ellenzéki kütyü ugyanazt a végeredményt hozta ki, mint amit a Fidesz által delegált belügyminiszter és az államfõ bejelentett. Az újraszámlálási mizériát nyilván nem ússzuk meg jövõ tavasszal sem, és - ha úgy alakul - a Fidesz ismét a Bush-Gore viadallal példálózik majd, mint olyan precedenssel, ami bizonyítja, hogy komoly demokráciákban is bevett móka mindez. A történeti hûség kedvéért ezért már most, jó elõre leszögezzük: az Egyesült Államokban a legfelsõbb bíróság végül nem engedélyezte a szavazatok újraszámlálását - éppen azért, amiért az nem is szokás a világ civilizáltabb felén.
Orbán demokráciaféltéséhez hasonlóan falsul cseng, amikor a volt kormányfõ a nõi egyenjogúság védelmében emel szót. A "nõ" szócskát ugyanis még mindig a "családanya" szinonimájaként használja. Azt a gondolkodásmódot, amelyben a nõkrõl valakinek elõször a "feleség" és a "szülés" fogalmai ugranak be, a vonatkozó szakirodalom "tenyészállat-felfogásként" is-meri. (A Fidesz vezérkarában és az Orbán-kormányban tevékenykedõ nõk száma is ezt a mentalitást látszik alátámasztani.) Ide kívánkozik egy párbeszédtöredék abból az óbudai játszóházból, ahol a jobboldal vezére egy családanyával elegyedett szóba: "Hány gyerek van?" - kérdezte Orbán. "Négy" - érkezett a válasz. "Már majdnem jó." Nyilván csak egy bon mot volt ez, de a folytatás hátborzongató módon rímel mindarra, amit két héttel ezelõtt ugyanitt prognosztizáltunk arról merengve, hogy vajon milyen eszközökkel próbál Orbán rájátszani a legújabb, öregurasra vett fazonra (lásd: Lécci, lécci, lécci!, Magyar Narancs, 2005. február 3.). A csatavesztésre álló anyuka ugyanis sietve hozzátette: "Az anyósomnak nyolc van", mire Orbán: "'k még más anyagból voltak, jobban bírták. Nekünk már itt fáj, ott fáj." Csak emlékeztetõül: 42 éves férfiemberrõl beszélünk. (Schmitt Páltól is itt hangzott el személyes kedvencem: "De szép gyerek, akár fiú is lehetne!" A budapesti programok egy részén megjelent a felfüggesztését mindannyiunk örömére immár a háta mögött tudó Várhegyi Attila is.)
Az óbudai kis országértékelõn Orbán kifejezetten rossznak tartotta azt a nézõi ötletet, hogy a hajléktalanokat levitézlett vagonokba pakolják. A várpalotai látogatás arra szolgált, hogy az alacsonyabb néprétegek iránti empátiáját is megmutassa, és mielõbb kiszabadítsa magát a középosztály patrónusának skatulyájából. 't magát idézzük: "Várpalotán találkoztam munkásokkal, az elején az ember egy kicsit feszeng, nem is hiszi el, hogy tényleg engem érdekel." Esztergomban az egészségügyrõl volt szó, no és persze arra is nyílott alkalom, hogy átsétáljon a párkányi hídon, elvégre azt a népi emlékezet õhozzá köti. (A beruházás fedezetéül magyar és szlovák, valamint uniós adófizetõk pénze szolgált.)
A pártelnök abból fõz, amije van, ezért teljesen logikus, hogy az elmúlt két-három hónap egyetlen jobboldali politikai félsikerét próbálta kidomborítani, nevezetesen, hogy a kórház-privatizációs népszavazáson õk gyõztek volna, ha eredményes lett volna. A legnagyobb falatnak a budapesti szavazók elhódítása, azon belül is a lakó-telepek népének megnyerése tûnik (talán feles-leges felsorolni az Orbán-kormány Budapesttel kapcsolatos bûnlajstromát), ezért visszafojtott lélegzettel figyeltük, ahogyan Orbán és Schmitt egy Vörösvári úti panelház házmesterével a lépcsõfordulóban megállva, a korlátra könyökölve kvaterkázott. Orbán lényegretörõ, kimért, atticista stílusban kérdezett ("Mennyi a rezsi?", "Fûtés?", "Közös költség", "Beázások?"), míg Schmitt inkább a dagályosabb, ázsiai iskolát képviselte; "Valamit a biztonságáról a háznak - jönnek be idegenek?", "A meleg víz nincs benne a fûtésbe'?", "Mondja, a szemétkezelés hogy megy egy ilyen nagy közösségben? Viszik el rendesen?" Ez utóbbi kérdés láthatóan mélyen érintette az ex-kormányfõt, mert imigyen fakadt ki: "Van egy helyiség, ahol nagyon büdös van. A mi idõnkben még így volt." Ezután egy mérsékelten színvonalas, erõsen stilizált szócsata zajlott le a fõnök és beosztottja között arról, hogy van-e értelme addig szelektíve hulladékot gyûjteni, amíg nincsen szelektív hulladékfelhasználás. (Orbán szerint az égvilágon semmi.) A közös megbízott olyan készségesen asszisztált a fentebb vázolt politikai ripacskodáshoz, hogy gyanakodni kezdtünk. A kép végül akkor állt össze, amikor a házmester ajtajának névtábláján felfedeztük a "Szittya" szót.
Orbán az Új Budapest Központ nevezetû munkacsoporthoz is beugrott napközben (ahol egyebek mellett kiderült, Schmitt Pál nem tudja, hogy mikorra kell elkészülnie a második Nemzeti Fejlesztési Tervnek). A pártelnök arra kérte a testületet, hogy segítsenek neki év végéig kidolgozni a fõváros fejlesztési tervét, no persze heves lakossági részvétellel. Emlékezetes, hogy ezt a feladatot Orbán a közelmúltban tartott uniós tematikájú négypárti egyeztetésen ajánlotta fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek. "Derék dolog" - hogy a polgári oldal vezérének legtöbbet ismételt fordulatával éljünk, de azt is jó volna tudni, hogy miként látja Orbán Budapest helyzetét, és milyen tervei vannak a jövõre. Erre az óbudai kiruccanás csúcspontját jelentõ, támogatói körben megtartott prezentációban kaptuk meg a választ. Demszky Gábor kurrens mélyrepülését ismerve a bukott miniszterelnök nem vállalt túl nagy kockázatot azzal, hogy kijelentette: "Budapest olyan, mint egy túlélõ-, kiképzõtábor", továbbá "Úgy lemaradtunk, mint a borravaló". "Budapest nemcsak az ország fõvárosa, hanem a nemzeté. Nem lehet a nemzetet úgy szeretni, hogy nem szeretjük Budapestet, és nem lehet Budapestet úgy szeretni, hogy nem szeretjük a nemzetet." Dobogós aranyköpés még a cseppet sem populista "Biztos nagyon nehéz parkolni, de talán úgy is sikerülne, ha nem az egész járdát foglalnánk el", és az a mód, ahogyan Orbán megkerülte azt az SZDSZ által éppen aznap feltett 10 kérdést, amelyek kormányának Budapest-politikáját firtatták. "Tekintsük ezt a nap jó hírének - már nem kell befogni a szánkat." Ezután megkérdezte a felettébb szervilis Phillipet, hogy van-e a kérdések közt olyan, amelyik a jövõre vonatkozik, de sajna nem volt, így Orbántól már csak ennyire futotta: "Akkor a múlt csatáit ne itt vívjuk meg." Az exminiszterelnök tehát jól láthatóan a kollektív amnéziára alapoz. Egyetlen értékelhetõ fel-vetés hangzott el a fórumon, éppen a "panel-problémáról". Mivel az unió bõvítése nyomán jelenleg 14 millió uniós polgár él lakótelepeken, indokolt volna, ha a közösségnek lenne rájuk vonatkozó felzárkoztatási programja.
Budapest mellett természetesen sok minden más is szóba került. Akárcsak egy beatbanda búcsúkoncertjén, minden fontosabb sláger elhangzott. Felcsendült a "Miért emeli a kormány a gázárakat?" címû klasszikus, igaz, új refrénnel: "Nagy elefántok mozognak a bozótban, és a kormány sem kisegér"; valamint az obligát Trianon-szüttyögés sem maradt el: "Hogy Pozsony elénk vág, azt tekintsük egy történelmi balesetnek." Schmitt Pál szaxiszólója után (amelyben magabiztosan megismételte azt a fõpolgármesteri programot, mellyel legutóbb elbukott) Orbánon néhány másodpercre mintha a vallásos téboly hatalmasodott volna el: "A materialisták ne szórakozzanak velünk!". Miután az önfeledt ováció lecsengett, egy újabb örökzöld, a buzitéma jött. "Az orvostudomány mai állása szerint számos betegség arra vezethetõ vissza, hogy az identitásunk meggyengült. Nemcsak a nemzeti, de a nembéli is. Hogy mit jelent nõnek, férfinak lenni."
A magántõke viszont ezúttal megúszta kevéssel ("Csak olyan privatizációkat fogunk felül-vizsgálni, ahol jogi fogódzókat találunk. Lesz dolgunk elég."), és a székelyviccektõl is meg-kímélte közönségét Orbán Viktor. (Azért nem hazudtolta meg teljesen önmagát. Íme egy humor-bonbon: "A nagyotmondás ellen a legjobb védekezés a nagyothallás." Egy õsrégi kolhozvicc pedig annyira megtetszett neki, hogy egy napon belül két közönségnek is elmesélte.) Persze a nettó hazugságokból is kijutott: "Nem értem, hogy miért lehet kivenni a történelmet az érettségi tantárgyak közül."
Orbán tehát próbálkozik - még nem tudni, milyen sikerrel. Elképesztõ ellentét feszül a lehiggadt, kisemberek pártján álló nemzetféltõ szerepe és a fentebb taglalt mondatok némelyikének szellemisége között. Imázsváltás ide vagy oda, a volt kormányfõ dilemmája még mindig a régi: hogyan beszéljen úgy a sajátjaihoz, hogy a bizonytalanokra is hasson. Vagy ugyanez fordítva: ha középre beszél, az vajon kielégíti-e a markáns megfogalmazásokra vágyó törzstábor igényeit. Orbánnak azonban láthatóan esze ágában sincs visszafordíthatatlan és ki tudja, milyen következményekkel járó döntést hozni e kérdésben - sõt: még "szélesebbre tárja az ollót".
Bugyinszki György
