magyarnarancs.hu: A kötetben is utal rá, hogy Carolyn Forché Against Forgetting című antológiájában fedezte fel Radnóti Miklós költészetét és élettörténetét. (Az antológiában öt Radnóti-vers szerepel Emery George angol fordításában.) Pontosan mikor történt ez a találkozás?
Radu Vancu: Valamikor a kilencvenes évek végén vagy a kétezres évek legelején. Az egyetemi tanulmányaim végén jártam, amikor felfedeztem az antológiát, ami nagyjából tíz évvel korábban jelenhetett meg. Nagy érdeklődéssel és erős érzelmi, illetve erkölcsi részvéttel olvastam a kötetet, mivel megmutatta, hogyan lehet az irodalmat a zsarnokság és a politikai gonoszság ellen használni, hogy miként reagál a szépség a terrorra. Radnóti volt a legkiemelkedőbb és egyben legmegrázóbb költő az antológiában – amely egyébként nagyjából 140-150 szerző műveit tartalmazza.
Rendkívül mély nyomot hagytak bennem a versei, szóval elkezdtem kutakodni, vajon le vannak-e fordítva románra.
Meg is találtam néhány költeményét románul egy magyar irodalomból szemezgető, még a kommunizmus idején kiadott antológiában. Ezek is jó versek voltak, de közel sem éreztem őket annyira intenzívnek, mint a Carolyn Forché-féle antológiába beválogatott darabokat [Hetedik ecloga, Erőltetett menet, Levél a hitveshez, Razglednicák, Béke, borzalom – B. M.]. Így ismerkedtem meg tehát Radnóti költészetével. Sokáig megmaradt az emlékezetemben, ott lappangott, egészen addig, amíg meg nem érkeztek az első hírek az ukrajnai mészárlásokról. Az ukrajnai tömegsírok az abdai tömegsírt juttatták eszembe. Úgy éreztem, a különböző korok gonoszságai átfedésbe kerültek egymással, és palimpszesztként tárták fel a történelem természetét, az ismétlődő gonoszságot, a pusztítást és az embertelenséget. Radnóti példája azonban azt is megmutatta, hogyan kell kiállnia az irodalomnak az emberi értékek mellett, és hogyan kell felszólalni az embertelenséggel szemben.
magyarnarancs.hu: A Kaddis Radnóti Miklósért című kötetben két hang váltakozik párhuzamosan: a tömegsírból megszólaló, halála után is „alkotó” Radnótié, illetve az ön lírája, amely irodalomról, történelemről, szépségről elmélkedik. Azt mondja, a szerkezeti és hangnembeli váltások ellenére a kötet valójában egyetlen monumentális vers.
RV: Úgy gondolom, a költészet nem lehet csak lírai. A költészetet nem szabad pusztán esztétikai tárgyként kezelni, önmagáról is elmélkednie kell, csak úgy, mint az emberről, a történelemről vagy az etikai problémákról. Az irodalom esztétikai rétege akkor működik a legjobban, ha etikai, politikai és társadalmi problémákkal is párosul. Ezért éreztem szükségét annak, hogy a lírai részeket olyakor prózai szakaszok váltsák fel, melyekben a történelemről, a politikáról, a totalitarizmusról, illetve a fasizmus visszatéréséről való elmélkedés kap teret. Mindemellett úgy gondolom, a vers olyan, mint egy lencse. Egy optikai eszköz, ami összegyűjti a fényt és egyetlen pontra fókuszálja. A költészet számomra elsősorban intenzitás kérdése. Ahhoz, hogy ilyen szerkezetet lehessen építeni a szavakból, hasznos, ha a lencse minél nagyobb és szélesebb. Minél nagyobb a lencse, annál nagyobb az intenzitás is. Ezért volt szükségem egyetlen nagy versre. Egy olyan versre, amely verbális lencseként működve összegyűjti a fénysugarakat, és teljes intenzitásukban a szépség és a történelem, a szépség és a gonosz viszonyára irányítja őket.
magyarnarancs.hu: A magyar kiadásban héber betűkre emlékeztető piktogramok tagolják a szöveget. Ezek már a román változatban is megvoltak?
RV: A kötet eredeti román kiadását tervező grafikus ötlete volt a héber betűk használata, amelyek egyébként a Kaddis szó héber betűi. Megkérdezte, hogy tetszik-e az ötlet, én pedig úgy voltam vele, hogy miért is ne? Hiszen, mint már mondtam, szeretek palimpszesztként, egymásra rétegződő jelentések, korok és kultúrák összességeként gondolni az irodalomra és a történelmere. Úgy gondoltam, ez a zsidó jelentésréteg szépen illeszkedik a kötetben megjelenő egyéb történelmi és kulturális rétegekhez, sőt ezek fel is erősítik és új jelentésekkel gazdagítják egymást. Persze csak kevés olvasónak tűnik fel, hogy ezek a betűtöredékek a Kaddis szó héber alakját idézik, de ez egyáltalán nem baj, mivel a könyv enélkül az intertextus nélkül is működik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
