Van-e értelme a hétköznapi korrupció ellen kampányolni az unió legkorruptabb országában?

Belpol

Tetemes összegeket, sok százmillió forintot nyert a Nemzeti Védelmi Szolgálat korrupcióellenes kampányok lebonyolítására. Magyarország évek óta élen jár a rendszerszintű korrupcióban, de az államnak vannak eredményei az „utcai korrupció” visszaszorításában. Mégis, ezek cseppek a tengerben. 

Az elmúlt hetekben részletesen beszámoltunk az Európai Unió (EU) ún. kohéziós alapjához tartozó egyes pályázati projektekről. Írtunk szociális bérlakásokról, fogvatartottak reintegrációjáról, hátrányos helyzetű gyerekek zeneoktatásáról, vagy épp arról, hogy hogyan hagyták ki a kormányzat által üldözött Iványi Gáborékat a hajléktalanok közétkeztetését célzó projektből

Ugyanakkor az EU nem csak a kohéziós forrásokra támaszkodó operatív programokon keresztül támogat szervezetek, hanem más módokon is. Ilyenek például a belügyi alapok (Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap, Belső Biztonsági Alap, Határigazgatási és Vízumügyi Eszköz), amelyek az unió belső ügyekre szánt központi költségvetéséből működnek: ahogyan a nevük is utatja, a migráció kezelését, a határvédelem erősítését, a biztonságpolitikai együttműködést támogatják. 

Ennek keretében találtunk rá egy érdekes pályázatra, ami felkeltette az érdeklődésünket. Ugyanis a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) nem kevesebb, mint 478 912 047 forintot nyert el egy korrupcióellenes kampány lebonyolítására. A tájékoztató szerint „2 hónapos, több médiaelem mixére építő, tervezetten legalább 7 millió összesített elérést biztosító lakossági tájékoztató kampányt kíván lefolytatni” a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó hatóság. 

„A projekt célja prevenciós tevékenység megvalósítása közösségi médiakampányon (Facebook, Instagram, TikTok, YouTube) és óriásplakát kihelyezésén keresztül egyrészről a korrupcióval erősen érintett területek, így a műszaki vizsgáztatás és a gépjárművezetői engedély megszerzése vonatkozásában. A megelőzési, tájékoztatási tevékenység másik célja a társadalom figyelmének felhívása a korrupció elleni fellépés részeként kiépülő, párhuzamosan működő bejelentőrendszerek funkcióira, a bejelentés folyamatára, hasznosságára, a bejelentő személyének védelmére, a közérdeket veszélyeztető visszaélések bejelentéséért való állampolgári felelősségre, beleértve a külföldi vesztegetés gyanújának bejelentését is” – olvasható a leírásban. 

A hálapénz ellen már kampányoltak

A korrupció másik (h)arca című projekt által biztosított forrás terhére megvalósítandó médiakampány kreatívügynökségi, gyártási és médiaügynökségi feladatait ellátó vállalkozó nyílt, uniós közbeszerzési eljárás keretében kerül kiválasztásra. Az online és offline hirdetések aránya nem került előre rögzítésre, a legalább 7 millió összesített elérést biztosító kampány lefolytatása, annak optimális és költséghatékony tervezése, illetve megvalósítása a nyertes ajánlattevő feladata” – írta megkeresésünkre az NVSZ. 

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.