Márki-Zay Péter szerint még nem indokolt a kötelező oltás bevezetése
A miniszterelnök-jelölt szerint a kormány járványkezelése és az információk visszatartása miatt alakult ki az elutasítottság az oltásokkal szemben.
A miniszterelnök-jelölt szerint a kormány járványkezelése és az információk visszatartása miatt alakult ki az elutasítottság az oltásokkal szemben.
A főorvos szerint az oltásellenesek felét lehetetlen meggyőzni.
Az EB aggodalmát fejezte ki a magyar ügyekben indított OLAF-vizsgálatok és a kormány ezekre adott reakciója miatt.
Nem akarják veszélyeztetni az ellenzék programjának és kampányának sikerét.
Az érem célja, hogy a fiatalokban erősítse a lokálpatriotizmust.
Fekete-Győr András egy interjúban hivatkozott így a szocialista politikusra.
Az adatszolgáltatás ugyanis több munkatársuknak okozna megterhelő munkaórákat.
A költő szerint a jövő évi választás nyerhető a Fidesz ellen.
300 millió forintot különítenének el abba a támogatási alapba, amelynek forrásaiból nemrégiben Fideszhez köthető alapítványok, egyesületek is részesültek.
32 indítvány érkezett az ügyben az Alkotmánybíróságra.
Egy új felvételen Bajnai Gordon tárgyal a Városháza fejlesztéséről.