Interjú

"Orwell fantáziája sem terjedt idáig"

Hack Péter a nemzetbiztonsági törvény módosításáról és a titkosszolgálatok túlhatalmáról

Belpol

A nemzetbiztonsági törvény múlt héten elfogadott módosítása csak törvényesíti azt az eddig is létező gyakorlatot, melyben a titkosszolgálatok praktikusan bármit megtehettek. Hack Péter szerint a legfontosabb a "ki őrzi az őrzőket?" kérdés megválaszolása lenne.

Magyar Narancs: A nemzetbiztonsági törvény új szabályainak parlamenti elfogadásakor civilek Orwell 1984-ének felolvasásával tiltakoztak. Mennyire indokolt a negatív utópia emlegetése a törvény kapcsán?

Hack Péter: Én ezt teljesen indokoltnak látom. Azt gondolom, hogy maga a törvényjavaslat nem hoz minőségi változást az eddigi állapotokhoz képest, tulajdonképpen eddig is ellenőrizhetetlen volt a titkosszolgálatok működése. Olyan rendszert sikerült kialakítani a rendszerváltás után, amelyben a "ki őrzi az őrzőt?" kérdésre az a válasz, hogy érdemben senki. Emlékezetes - és nem véletlen -, hogy nem rögtön a rendszerváltás után született meg a nemzetbiztonsági törvény. A nemzetbiztonsági szolgálatokat a világon mindenütt csak botrányok vagy rendszerváltás után lehetett korrektül szabályozni, hiszen a titkosszolgálatok mindig olyan információs pozícióban vannak, amellyel meg tudják akadályozni a rájuk vonatkozó komoly ellenőrzést. Magyarországon ilyen botrány a Dunagate-ügy kapcsán robbant ki, és volt egy történelmi pillanat, amikor komoly változást lehetett volna létrehozni, a titkosszolgálatok azonban képesek voltak elérni, hogy 1995-ig ne is szülessen törvény. Az 1995-ös nemzetbiztonsági törvény előkészítői végül az MSZP-sek lettek, akik nem voltak érdekeltek abban, hogy sok változás történjen a '90 előtti állapothoz képest. A megszületett konstrukció bizonyos lehetőségeket még magában rejtett: öt titkosszolgálat plusz a rendőrség láthatott el titkos feladatokat, ezek három különböző minisztérium alá tartoztak, tehát az elvi lehetősége megvolt annak, hogy egymást kontrollálják. Ugyanakkor bekerült a törvényekbe a nemzetbiztonsági átvilágítás intézménye, ami egy 22-es csapdája helyzetet eredményezett, hiszen csak az kerülhet be a parlament nemzetbiztonsági bizottságába, akit a bizottság által ellenőrzött titkosszolgálatok oda be akarnak engedni. És mivel a harmincnapos átvilágítás során minden információszerzési mód megengedett, a titkosszolgálatok kapásból megszereznek minden lényeges információt, amivel adott esetben zsarolni vagy befolyásolni lehet a bizottság tagjait.

MN: A mostani törvénymódosítás legvitatottabb pontja éppen az, hogy ezt a harmincnapos átvilágítást folyamatos ellenőrzéssé terjeszti ki, azzal a megkötéssel, hogy az információszerzés külső engedélyhez kötött eszközei és módszerei évente csak kétszer harminc napra alkalmazhatók. Ön szerint ez sem minőségi változás a korábbi szabályozáshoz képest?

HP: Annyiban igen, hogy törvényesíti az eddigi gyakorlatot. Eddig sem tudott kiderülni, ha a titkosszolgálatok folyamatosan, a rendeltetésüknek nem megfelelően használták azokat az információkat, amelyeket a nemzetbiztonsági vizsgálat során beszereztek. Most ha véletlenül valaki leleplezné, hogy a titkosszolgálatok megfigyelnek képviselőket, akkor hivatkozhatnának a folyamatos ellenőrzésre. De jelenleg Magyarországon nincs olyan szervezet, amely bemehet a titkosszolgálatokhoz, és például azt mondhatja, hogy itt ez a harminc név, nyomtassák ki a róluk gyűjtött adatokat. Senki sem mehet be abba a helyiségbe, ahol a telefonlehallgatások adatait őrzik, nincs ellenőrizve, hogy ezeket ki és miért engedélyezte, hogy egyáltalán jogszerű volt-e a lehallgatás. A 2010-es választások után minden korábbinál jobban centralizálták a titkosszolgálati tevékenységet végző szervezeteket, hiszen a civil titkosszolgálatok közül az Alkotmányvédelmi Hivatalt és a Szakszolgálatot a belügyminiszter felügyelete alá tették a rendőrséggel együtt, a két katonai szolgálatot összevonták a honvédelmi miniszter irányítása alatt, a külföldi hírszerzést ellátó Információs Hivatalt pedig először a Külügyminisztérium, később a Miniszterelnökség irányítása alá tették. Ezzel gyakorlatilag minimumra korlátozódott a lebukás lehetősége, a rendőrség elvi kontrolláló szerepe is nagyjából megszűnt. Itt jegyzem meg, hogy a Laborc-Portik-találkozóról óriási dobpergést folytatnak a kormánypártok, hogy micsoda szörnyű dolog. Miközben, ha feltesszük azt a kérdést, hogy mi akadályozza meg a mai titkosszolgálat vezetőjét, hogy ebben a percben ugyanúgy szervezett bűnözőkkel találkozzon, a válasz az, hogy semmi. Senki nem tudja ellenőrizni, hogy a kormányzat milyen megrendeléseket ad a titkosszolgálatnak, hogy a titkosszolgálatok beavatkoznak-e a politikába vagy sem. Az elmúlt huszonhárom évben csak olyankor jött ki a titkosszolgálatokról információ, amikor az a gyanú, hogy a titkosszolgálatok maguk akarták kiadni. Volt korábban az úgynevezett Mucuska-ügy, amikor lehallgatási anyagok kerültek ki szocialista és szabad demokrata politikusokról, most pedig ez a Laborc-Portik-ügy.

MN: Tehát azt mondja, hogy az indoklás nélküli folyamatos megfigyelés törvényesítése arra szolgál, hogy még az esélyét is kizárja a titkosszolgálatok lebuktatásának?

HP: Így van, gyakorlatilag nincs eszköz a lebuktatásra. Ebben már volt egy változás 2010-ben, amikor a rendőrségi törvénybe bevezették a megbízhatósági vizsgálatot. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy ami a mostani törvénymódosítással a titokgazda vezetőkre bevezetésre kerül, az már korábban is érvényes volt a teljes rendőri állományra. Ma bármely rendőrt, a feleségét, barátnőjét, baráti társaságát ugyanúgy vizsgálhatják, mint a korábbi C típusú nemzetbiztonsági vizsgálatnál. Olyan információmennyiség jön létre a titkosszolgálatoknál, ami valójában páratlan. Az 1984 azért nem teljesen jó hasonlat, mert Orwell fantáziája sem terjedt idáig. Az internet világában percre pontosan lehet tudni, hogy ki mikor mit néz meg, kinek mit ír a levelezésében, mit küld el SMS-ben, miről beszél telefonon. A zsebünkben lévő telefon egyrészt helymeghatározó, másrészt lehallgatókészülék, bármikor rá lehet kapcsolódni a mobiltelefonokra és a szobai telefonokra is.

MN: A módosítás megszünteti a korábbi A, B és C típusú vizsgálatot, és bevezeti a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személy fogalmát. De, ha jól értem, nem lehetünk biztosak abban, hogy valóban csak őket fogják ellenőrizni.

HP: Jelen pillanatban erre nincs törvényi mechanizmus. A parlament van megjelölve mint a nemzetbiztonsági szolgálatokat ellenőrző szerv, azon belül is a nemzetbiztonsági és a honvédelmi bizottság. De ha megnézi a bizottságok jogköreit, akkor azt látja, hogy a bizottság csak a miniszteren keresztül tud lépni, és ha, mondjuk, a miniszter rendelt el egy törvénysértő gyakorlatot, akkor semmi esély nincs arra, hogy a bizottság azt leleplezze. Nemzetközi példák mutatják, hogy a titkosszolgálatok visszaéléseit egy whistleblower, egy belső ember tudná jelezni a bizottság felé, de a bizottsági tagok potenciálisan állandó megfigyelése ezt az esélyt is kizárja. A bizottság és senki más sem tudja azt megtenni, hogy odamegy a titkosszolgálathoz, és rajtaütésszerűen ellenőriz egy aktát. Az alapkérdés, hogy az őrzőket, akiknek az alkotmányos működést kellene biztosítaniuk, érdemben Magyarországon senki nem ellenőrzi.

MN: Kik tölthetnék be ezt a szerepet? Léteznek erre külföldi jó gyakorlatok?

HP: Van, ahol a törvényhozás tudja ezt megtenni. Ez olyan országokban működik többé-kevésbé hatékonyan - ideálisan sehol -, ahol a törvényhozónak tényleges hatalma van, például a tisztán egyéni kerületi rendszerekben, ahol nem a kormánynak van parlamenti többsége, hanem a parlamenti többség választ kormányt. Nyilván meg lehetne tenni akkor, ha létezne független adatvédelmi hatóság; az adatvédelmi ombudsmannak lehetett volna ilyen jogköre, aki bármikor bármilyen adatkezelőhöz bemehetett volna - ezt az intézményt nálunk, ugye, felszámolták, és amikor létezett, akkor pedig az apparátusa nem volt meg ahhoz, hogy megfelelő ellenőrzést végezzen. A bíróságnak is más szerepet, sokkal szélesebb ellenőrzési jogköröket kellene adni. A bíró jelenleg csak engedélyezi a titkosszolgálati eszközök egy részének az alkalmazását, de sem a törvény, sem a gyakorlat nem teszi lehetővé, hogy szúrópróbaszerűen ellenőrizze, vajon csak azt és csak olyan körben alkalmazzák-e, amit ő meghatározott. A következő kontrollmechanizmust a büntetőeljárási törvényből gyomlálták ki, így a lehallgatások során szerzett adatokat ma már korlátlanul fel lehet használni. Korábban az volt a szabályozás, hogy csak abban az ügyben lehetett felhasználni, amire elrendelték a szabályozást. Ha valakit kémkedéssel gyanúsítottak, és a telefonlehallgatás során kiderült, hogy semmi köze a kémkedéshez, de kábítószerrel kereskedik, akkor ezt az adatot nem lehetett felhasználni ellene a büntetőeljárásban. Később ezt úgy enyhítették, hogy ilyen adat csak akkor használható fel, ha az illetékes szerveknek azonnal jelentették, a jelenleg hatályos szabályozás szerint pedig korlátlanul felhasználható. Ha bármilyen titkosszolgálati eszközzel szerzett információ felhasználható, akkor a hatóságok nem érdekeltek abban, hogy visszafogottak legyenek.

MN: A mostani törvénymódosítást sok kritika érte azért is, mert a kormánynak lehetővé teszi, hogy rendelettel bővítse a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek körét. Kik számíthatnak rá, hogy bekerülnek ebbe a körbe?

HP: Ez a kormány belátásától függ. Korábban a törvényben volt felsorolva, hogy kik tartoznak ide: a parlament két említett bizottságának tagjai, a miniszterek, államtitkárok, a kormányzat vezető tisztségviselői, az elnöki hivatal tisztségviselői. Ezt a kört a kormányzat most bármikor tágíthatja: ha egy bizonyos csoport fölötti ellenőrzést a kormány meg akarja teremteni, akkor egy kormányhatározattal azokat a pozíciókat bevonhatja e körbe.

MN: És nemcsak a kormány, hanem bizonyos munkáltatók is kezdeményezhetik alkalmazottaik nemzetbiztonsági ellenőrzését.

HP: Itt arról van szó, hogy vannak úgynevezett nemzetbiztonsági védelem alatt álló szervezetek. Mondjuk, egy gyógyszerkutató, egy hadiipari vagy akármilyen stratégiai jelentőségű cég, amelyeket ipari kémkedés fenyegethet, szeretné megtudni, hogy a dolgozói nem működnek-e együtt külföldi üzleti partnerekkel vagy akár külföldi titkosszolgálatokkal. Ez megint nem lenne probléma, ha meglenne a garanciális rendszer a másik oldalon, azaz ha visszaélésszerűen alkalmazná e megoldásokat, akkor lebukna a munkáltató. Most azonban, ha egy főnök a beosztottjával így szúr ki, azt nem tudja kiszűrni a rendszer. Annyi kell csak hozzá, hogy a cég vezetője a miniszterrel jó kapcsolatban legyen, mert akkor a miniszter bizalmi alapon elrendeli az ellenőrzést. Ez is egy olyan elem, amely a titkosszolgálati hálót rendkívüli mértékben kiveti a polgárokra, és ezáltal potenciálisan bárki fenyegetetté válhat egy ilyen ellenőrzésben.

MN: Az új törvény nyomán a megfigyelt tájékoztatása sem lesz kötelező, és a fellebbezési lehetőségek is szűkülnek. Ez mekkora változás?

HP: Ez korábban is zavaros szabályozás volt, azért is mentem vissza a '90-es évekig, mert azt lehet mondani, hogy gyakorlatilag végig megmaradt a titkosszolgálatok rendszerváltás előtti kivételezett és titkos helyzete. Érdemi jogorvoslat itt valójában nincsen, hiszen eleve nem tudhatja meg az érintett, hogy vele szemben titkosszolgálati tevékenységet végeznek; ha megtudja, akkor ezzel a ténnyel egy titoksértést már elkövet, hiszen minősített adat birtokába jut. Jogorvoslattal egyes esetekben a miniszterhez fordulhat, illetve megmaradt az a szabályozás, hogy ha valaki az átvizsgáláson nem megy át, és nem kapja meg az adott beosztást, akkor a nemzetbiztonsági bizottsághoz is fordulhat. A bizottság viszont praktikusan nincs abban a helyzetben, hogy ellenőrizzen. Megkapják a titkosszolgálati döntés alapját képező lehallgatási jegyzőkönyveket, de annak megállapítására, hogy ezek valósak-e, nagyon korlátozott lehetőségeik vannak.

MN: A törvénymódosítást elsősorban bizonyos korrupciós ügyekkel indokolta a kormány. De ha eddig is ennyire korlátlan lehetőségei voltak a titkosszolgálatoknak, akkor miért volt egyáltalán ilyen mértékű korrupció?

HP: Szerintem a korrupciós hivatkozás csak egy legitimáló cél, az érintettek döntő többsége nem korrupciós kockázat miatt került a törvénybe. Akik a nemzetbiztonsági törvényben érintettek, azok titkos információk birtokában vannak, és ezeknek az információknak a védelmében szükséges az, hogy őket ellenőrizni lehessen, illetve hogy az ő zsarolhatóságuk, befolyásolhatóságuk megelőzhető legyen. Alapvetően tehát nem az üzleti élet tisztaságát őrzi a törvény - inkább a kémkedés, a külső befolyásolás, a hazaárulás és más ilyen bűncselekmények megelőzésére szolgál, az állam és a döntéshozatali mechanizmus védelmére. A korrupció felszámolására ezek szükségtelen lépések, mert bármilyen pozícióban, ahol korrupció gyanúja fennáll, ott a törvények szerint el lehet rendelni titkos megfigyeléseket, lehet ellenőrizni a kötelező vagyonnyilatkozatokat.

MN: Ha csupán egy korábbi gyakorlatot legitimál, mik lehetnek az új törvény legfontosabb hatásai?

HP: A legfontosabb hatás az, hogy a folyamatos megfigyelés lehetőségének törvényesítésével megerősíti azt az érzetet, hogy a titkosszolgálatok bárkit bármikor lehallgathatnak. Ez az érzet egyébként soha nem is múlt el Magyarországon. Olyannal nem találkozik, hogy egy amerikai azt mondja telefonbeszélgetés közben, hogy ezt ne telefonon beszéljük meg. Magyarországon általánosan elterjedt ma is, hogy az emberek azt mondják: ez nem telefontéma. Az utóbbi időben azt is láttuk, hogy telefonbeszélgetések kerültek ki az internetre, vezető gazdasági emberek, bankelnökök, banktulajdonosok beszélgetései, titkosnak minősített bizottsági ülések jegyzőkönyvei olvashatók az interneten. Ez azt eredményezi, hogy erősödik az a közhangulat, mely szerint az állam bárkit bármikor bármilyen eszközzel megfigyelhet, és ennek érdemben nincsenek jogi korlátai. Ez a szabályozás arról szól, hogy a titkosszolgálatok bármit megtehetnek, amit akarnak, csak ez egy kicsit cizelláltan van megfogalmazva. Ennek az az eredménye, hogy az emberek nem beszélnek, nem nyilatkoznak, bármit látnak, nem teszik szóvá, és praktikusan az államszervezeten belüli közérdekű bejelentőket is el lehet ezzel némítani.

MN: Léteznek nemzetközi normák, ajánlások az ellenőrzők ellenőrzésére?

HP: Nincsenek kötelező érvényű nemzetközi normák. Az uniós dokumentumok közül az a kötelező, hogy az emberi jogokat, így a magánlakáshoz, az emberi méltósághoz való jogot tiszteletben kell tartani. A strasbourgi bíróságnak van gyakorlata abban, hogy titkosszolgálati eszközökkel beszerzett bizonyítékot milyen korlátokkal lehet felhasználni a büntetőeljárásban, de ez sem erős visszafogó tényező. Magyarország nincs rendkívüli helyzetben, mert a titkosszolgálatok általában nagy hatalommal rendelkeznek Európában, de egyes országokban vannak független, politikamentes ellenőrző szervezetek. Magyarországon a probléma az, hogy az egész jogi környezet alapvetően a kommunista rendszerben gyökerezik. Ne felejtsük el, hogy a titkosszolgálatok rendszerváltás előtti tevékenységéről jóval kevesebbet lehet tudni Magyarországon, mint bárhol Kelet-Európában. Ez mutatja, hogy a korábbi mentalitás tovább él, és szerintem igazi változást ebben csak egy nagy titkosszolgálati botrány hozhatna.

Neked ajánljuk

Lehet, hogy végleg leáldozott a Golden Globe-nak

  • Gábor Áron

Korrupció, bennfentesség, rasszizmus és szexizmus – a Golden Globe-ot odaítélő szervezetet érő vádak miatt úgy néz ki, jövőre elmarad a díjátadó tévés közvetítése, ezzel pedig maga a díj is eltűnhet a süllyesztőben.