Öt egyetemmel kötött együttműködési megállapodást a Mészáros Csoport

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. augusztus 27.

Belpol

Épp azokkal, amelyeket nemrég tett a kormány alapítványi fenntartásúvá.

A Mészáros Alapítvány ötödik, Egerszalókon megrendezett éves konferenciáján pénteken jelentették be, hogy a Mészáros Csoport öt egyetemmel kötött együttműködési megállapodást. Éppen azokkal, amelyeket az állam nemrég tolt át alapítványi fenntartásba.

Az öt egyetem: a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Pannon Egyetem, az Óbudai Egyetem és Neumann János Egyetem kötötték meg. 

A bejelentett stratégiai megállapodás értelmében a Mészáros Csoport együttműködik az egyetemek doktori képzéseivel úgy, hogy a kutatások folytatásához szakmai támogatást nyújt. Az intézmények bevonják a csoport szakembereit az oktatási folyamatokba, a cégcsoport vállalatai pedig együttműködnek a K+F projektekben az egyetemmel, biztosítva az elméleti tudás mellett a gyakorlati ismereteket is. Az együttműködésben résztvevő campusokon folyó kutatásfejlesztések elősegítésén túl az együttműködés célja a közös termékfejlesztéseken át a gyakorlati képzés biztosítása is, valamint a gyakornoki idő alatt kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók számára a program ösztöndíjat biztosít, a legjobban teljesítő hallgatók számára a cégcsoport hosszútávú munkalehetőséget kínál, növelve ezzel az egyetemi képzésben résztvevők elhelyezkedési mutatóit - teszi hozzá a 444.hu.

Mészáros Beatrix, a Mészáros Csoport operatív vezetője előadásában ismertette, hogy a csoporthoz tartozó több mint háromszáz cég tíz ágazatban van jelen. Többen piacvezetők közülük, így az építőipari cégek mellett az Opus Global Nyrt., a Hunguest Hotels Zrt., az Opus Tigáz Zrt. és a Talentis Agro Zrt. A cégcsoportnak 25 ezer munkavállalója van, ezzel a legnagyobb nem állami foglalkoztató - hangsúlyozta.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.