Palkovics: 2037-ig biztosan lesz Forma-1 Magyarországon

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. július 31.

Belpol

60-90 milliárdot költünk a Hungaroring felújítására.

Biztosan lesz 2037-ig Forma-1-es futam a Hungaroringen – mondta az innovációs és technológiai miniszter szombaton, miután a Magyar Nagydíj helyszínén egyeztetett Stefano Domenicalival, az F1 elnök-vezérigazgatójával.

Palkovics László biztosította Stefano Domenicalit arról, hogy a magyar kormány elkötelezett a versenyrendezés iránt, így az eredetileg 2032-ig szóló pénzügyi megállapodást további öt évvel meghosszabbították.

"Ahhoz, hogy ez meg is valósuljon, sok a tennivaló, ugyanis az 1986-ban épült versenypálya rusztikus ugyan, de átfogó fejlesztésre szorul" – jelentette ki a miniszter. Elmondta, megújul majd a mogyoródi létesítmény bejárati része, főlelátója és főépülete is.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója reményei szerint a felújítás már jövő tavasszal megkezdődhet, a bejárati résznél az irodaház, a shop és a kávézó újjáépítésével, ezt követné – a 2022-es futam után – a főlelátó elbontása és újraépítése, majd a 2023-as verseny után következne a paddock kiszélesítése és a főépület elbontása, újraépítése.

A 2037-ig történt hosszabbításról kiemelte, nem gyakori az ilyen hosszú idejű megállapodás, ugyanakkor ha egy ország rákölt két-háromszázmillió dollárt (60-90 milliárd forintot) a felújításra – véleménye szerint ugyanis legalább ennyibe fognak kerülni a munkálatok –, akkor értelemszerűen mindkét fél azt szeretné, hogy sokáig legyen még verseny az adott pályán.

Gyulay nem zárta ki a pálya vonalának átépítését sem egy új, alternatív előzési zóna kialakításával.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.