Palkovics: azt látjuk, a számok alapján a kórházak visszaállhatnak a normál működésre

  • narancs.hu
  • 2020. június 11.

Belpol

A miniszter szerint eddig minden járványügyi javaslatuk kivétel nélkül eredményes volt.

Most azt látjuk, hogy a számok alapján a kórházak visszaállhatnak a normál működésre –  mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az ATV kérdésére egy sajtótájékoztatón. Hozzátette: „minden részben számítás alapú, részben pedig különböző képletek elemzésén alapuló javaslatunk, amit tettünk, megvalósult. Ebbe a körbe tartozik az is, hogy most a kórházak megnyílnak, hiszen ha megnézzük a kórházi járványokkal szembeni küzdelmet, ezek kivétel nélkül eredményesek voltak.”

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetésével működik az a járványügyi-tudományos szakértői csapat is, amely eltalálta, hogy épp május harmadikán tetőzik majd a vírus Magyarországon.

Arra a kérdésre, hogy pontosan mikorra várható a normál működés visszaállításának a kezdete Palkovics pontos választ nem tudott adni, mint mondta, ezt Müller Cecília tisztifőorvostól kell megkérdezni, ők ebbe nem avatkoznak bele, csak számolnak, és az alapján tesznek javaslatokat.

Müller Cecília kedden az Operatív Törzs tájékoztatóján azt mondta, hogy másnap döntés születik a visszaállásról, miközben az EMMI részéről azt a tájékoztatást adták az ATV Híradónak, hogy pénteken lesz bejelentés az ügyben.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.