Publicus: A Fidesz-szavazók harmada szerint is több pénzt kellene adnia a kormánynak a Lánchíd felújítására

  • narancs.hu
  • 2020. július 13.

Belpol

A budapestiek többsége szerint Karácsony Gergelynek akkor is el kellene kezdenie a híd rekonstrukcióját, ha az önkormányzatnak nincs meg arra a teljes fedezete.

Úgy tűnik, a Lánchíd nemzeti ügy, a kormánynak pedig igenis több forrást kell biztosítania a rekonstrukciójára – derül ki a Publicus Intézet és a Népszava kutatásából.

A felmérés során megkérdezettek 61 százaléka szerint politikai ügy lett a híd felújításából, a kormány a fővárost nehéz helyzetbe akarja hozni azzal, hogy nem emeli meg a támogatási összeget. Ekképp vélekedik a kormánypárti szavazók negyede is. Politikai játszmának tartja a szűk többség (53 százalék) azt is, hogy a főváros megtiltotta a Lánchíd bevonását az augusztus 20-i tűzijátékba annak állapotára hivatkozva.

A budapestiek 70 százaléka szerint a kormánynak több pénzt kellene adnia a híd felújítására, mint 6 milliárd forint. Így látja a fideszes szavazók harmada is, míg az ellenzéki táboron belül elsöprő az ekképp gondolkodók többsége (90-98 százalék), de a bizonytalanok háromnegyede is többet vár a kormánytól.

A megkérdezettek többsége (95 százalék) nem csak közlekedési útvonalként tekint a Lánchídra, hanem szimbólumként. A válaszadók úgy vélik, inkább országos (84 százalék), mintsem fővárosi jelentősége van (10 százalék) a Lánchídnak.

Ha a híd használhatatlanná válna, azt a felmérésben résztvevők 38 százalék a kormány számlájára írná, míg nagyjából 14 százalék tartaná felelősnek Tarlós István egykori főpolgármestert. Karácsony Gergelyt 26 százalék okolná a kialakult helyzetért. A válaszadók 16 százaléka szerint azonban a kormány és Karácsony Gergely is felelős, így leginkább a bizonytalan pártválasztók gondolkodnak (21 százalék).

A budapestiek kétharmada szerint Karácsony Gergelynek akkor is neki kell fognia a felújításhoz, ha az önkormányzat szerint nincs rá elég fedezet – ebben többség mutatkozik az ellenzéki szavazók között is. Az ellenzékiek abban viszont már nem bíznak, hogy a kormány végül kipótolná a hiányzó összeget, ha elfogy a főváros pénze. Az összes megkérdezett fele ugyanakkor úgy véli, a kormány biztosítaná a szükséges forrásokat. A fideszes választók 74 százaléka szerint a kormány kipótolná az esetlegesen hiányzó összeget – állítja a kutatás.

Figyelmébe ajánljuk

Vihar a buliban

  • - ts -

Márpedig, ha itt vannak, a pokol felügyelet nélkül maradt, de azért a páciensek felvétele aligha szünetel…

Az oroszlánszelídítő

Miután Danny Boyle tavaly, 22 év elteltével felvette vérfagyasztó horrorfolyamának szálát, gyorsan át is passzolta a stafétabotot Nia DaCostának (Candyman; Hedda), aki a 28 nappal később (2003) szellemében szövi tovább a történetet.

Tíz kicsi német

  • - turcsányi -

Ronda szép. Sőt, nagyon szép város Andalúziában, egyenesen egy nevezetesség, turista­célpont (jó hatvan kilométerrel Marbella fö­lött, északnyugatra, tizenegy óránál).

Megjavítod?

A cím a japán kincugi hagyományára utal. E technika a repedések eltüntetése helyett az eltört tárgy „sebeinek” felvállalására törekszik. 

Már megint hétfő van

  • Pálos György

A regény magyar kiadásának borítójáról Botticelli Vénuszának újraértelmezett portréja tekint ránk, az elmosódó lágy női arcmás igen éles tekintettel párosul: poézist és tisztánlátást sugall.