Rátette a kezét a lélegeztetőgép-beszerzéseket bonyolító kínai cég a váci ipari parkra

Belpol

Novemberben derült ki, hogy 54 ezer négyzetméteren raktárkomplexumot épít a CECZ cégcsoport a Toperini Ipari Park területén. Arról azonban nem számoltak be, hogy megvásárolták az ipari parkot üzemeltető céget, és megszereztek legalább több mint 15 hektárnyi területet. 

Tavaly novemberben jelentette be a kínai hátterű CECZ cégcsoport, hogy raktárbázist, köztük egy akkumulátor és akkumulátor-anyagok tárolására alkalmas raktárat épít Vácon a Toperini Ipari Parkban. A vállalat viszont már korábban felvásárolta az ipari parkot üzemeltető céget, valamint a fejlesztéséért felelős, azóta végelszámolása alá került társaság telkeit, melyek a park területén belül találhatók – értesült a Narancs.hu. 

November végén Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselőjének jelenlétében jelentették be, hogy a CECZ cégcsoport az évtized legjelentősebb váci beruházását valósítja meg a helyi Toperini Ipari Parkban;

a vállalat 27 milliárd forint értékben épít e-kereskedelmi és logisztikai parkot mintegy 56 ezer négyzetméternyi területen. 

Az akkori információk szerint 14 ezer négyzetméteren okosraktár létesül, ahol 700 robot és 150 méternyi szállítószalag óránként 45-55 ezer tételt lesz képes kezelni. Ezen kívül két további objektum is létrejön; 15 ezer négyzetméteren akkumulátor és akkumulátor-alapanyagok, 5,5 ezer négyzetméteren pedig vizsgálókesztyű-alapanyag és egyéb egészségügyi termékek tárolására szolgáló raktár épül. A kormány a beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek nyilvánította, így számos érdemi kérdésben nem kell egyeztetnie a cégcsoportnak Vác Város Önkormányzatával. 

Dániel Zsolt marketing és üzletfejlesztési igazgató korábban arról tájékoztatta lapunkat, hogy a raktárbázis a cégcsoport tagja, a CECZ Logistic Maganement Kft. építteti, az üzemeltetését egy erre szakosodott leányvállalat, a Ghibli Raktárlogisztikai Kft. fogja végezni. A raktárokat külső cégek fogják bérelni, hogy pontosan melyek ezek, arról Dániel Zsolt azt mondta, üzleti titoknak minősül. 

Rakt?rb?zist ?p?t V?con a CECZ k?nai c?gcsoport

 
 
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője beszél, mögötte Vu Csiang, a CECZ Logistic Park Managment Kft. vezérigazgatója (j3), Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. igazgatója (j2) és Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára (j1) az okosraktár építését bejelentő sajtótájékoztatón a CECZ Logistic Park Managment Kft. központjában Vácon 2021. október 21-én. A kínai CECZ cégcsoport 27 milliárd forintos raktárberuházást indít Vácon, az E-kereskedelmi Ipari és Logisztikai Park mintegy 56 ezer négyzetméternyi területen valósul meg.
Fotó: Bruzák Noémi / MTI
 

Bekebelezték a parkot

A Toperini Ipari Park honlapja szerint jelenleg öt cég települt az ipari telkeket, vállalkozói házakat, telephelyeket biztosító ipari parkba, amelynek teljes területe 29 hektár (290 ezer négyzetméter). Az üzemeltető a TIP-VÁC Kft., a fejlesztő pedig a Toperini Hungária Kft. Ugyanakkor előbbi társaságnak nem más a tulajdonosa, mint a CECZ Logistic Park Management Kft. A nyilvános cégadatok szerint a kínai cég 2020 szeptemberében, nagyjából egy évvel a raktárbázis bejelentését megelőzően már feltűnt a TIP-VÁC Kft.-ben. Továbbá a Toperini Hungária Kft. – bár még fejleszőként szerepel a honlapon – a cégadatok szerint jelenleg végelszámolás alatt van, 2021 szeptemberében törölték.

A kományrendeletben feltüntették, hogy mely helyrajzi számokon valósul meg a kiemelt beruházás. Az érintett ingatlanok tulajdoni lapjai szerint a CECZ Logistic Park Management Kft. legalább 155 négyzetméternyi területet vásárolt a Toperini Hungária Kft.-től egyidőben azzal, hogy a TIP-VÁC Kft.-t is megszerezték. 

Magyarán jelentős befolyást szereztek a Toperini Ipari Parkot illetően. 

(A kormányrendeletben feltüntetett helyrajzi számok közül kettőre nem adott ki találatot a földhivatal nyilvántartása, ezért nem lehet pontosan megmondani, hogy mennyi telket tulajdonol a kínai vállalat). 

Érdekesség, hogy két kormányrendeletben feltüntetett helyrajzi számhoz tartozó ingatlant nem a CECZ cégcsoport tulajdonolja. A talajstabilizációs és szigetelő rendszer forgalmazásával foglalkozó Consolid Kft.-nek 1,5 hektáros telke van a parkon belül – a társaság nem válaszolt a megkeresésünkre. A mindösszesen 4 ezer négyzetmétert tulajdonló BioAlga Kft. viszont azt írta, hogy „nincs olyan információnk, ami alapján érintene minket a beruházás. Felénk semmilyen megkeresés nem érkezett és a tervezett beruházásról annyit tudunk, amennyit a hírekből lehet tudni.” 

További fejlesztések

Mindenesetre a jelek szerint a CECZ cégcsoport nem csak az 56 ezer négyzetméternyi területen tervez beruházni, hiszen miért vásároltak volna ennyi telket. Többször is megkerestük Dániel Zsoltot; egyebek mellett arra is kíváncsiak voltunk, hogy hány hektárnyi területet szerzett meg a vállalat, azonban a marketingigazgató nem kívánt nekünk nyilatkozni. Egyébként korábban nem titkolta, hogy hosszú távú szándékaik vannak; még a múlt év végén azt írta a Narancs.hu-nak, hogy

„a jövőben további fejlesztéseket tervezünk a park teljes területén”. 

Vác Város Önkormányzata év elején egyeztetett a cégcsoporttal; a közleményük szerint bemutatták nekik „az e-kereskedelmi raktár előnyeit a város számára”. Továbbá azt közölték, hogy a területen egyéb, kereskedelmi áruk tárolására alkalmas raktárkomplexum is épül majd, viszont a szolgáltatást igénybe vevő ügyfelekkel még nem zárultak le a tárgyalások. Az akkumulátor és akkumulátor anyagok tárolására alkalmas raktárról nem esett szó a közleményben, pedig ezek híresen veszélyes kemikáliák is lehetnek. Megkerestük az önkormányzatot, de szintén nem árultak el részleteket a beruházásról. Azt ugyanakkor elismerték lapunknak: a megbeszélések annak ismeretében zajlottak, hogy a kínai vállalat a telkeket és az üzemeltetésért felelős céget megvásárolta. 

A mostani nem az első üzlete a CECZ cégcsoportnak az országban; 2019-ben vasúti logisztikai megállapodást írt alá a MÁV-REC Kft.-vel. A partnerség értelmében Belső-Kína és Záhony között Kazahsztán-Oroszország-Ukrajna érintésével vasútvonal valósul meg. A 444.hu novemberben arról írt, hogy a vállalat 2020-ban összesen 11,8 milliárd forintért szerzett be COVID-védőfelszereléseket, maszkokat és lélegeztetőgépeket. Szintén a portál írta meg, hogy a CECZ Közép-Európai Kft. október 1-jétől tulajdonos lett a Magyar Posta Zrt. által még 2018-ban alapított European Chinese Supply Chain Zrt.-ben, amit azért hoztak létre, hogy a kelet-közép-európai áruszállítási piac meghatározó szereplője legyen. 

(Címlapképünk forrása: Rétvári Bence Facebook-oldala)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.