Rég migránsozott oly' nagyot Orbán, mint ma

  • narancs.hu
  • 2020. február 13.

Belpol

Legyünk őszinték, valahol már hiányzott.

Arra kell számítani, hogy egyre növekedni fog a migrációs nyomás a déli határon, egyre többen és egyre szervezettebben érkeznek, ahogy javul az időjárás – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Röszkén, ahol Peter Pellegrini szlovák kormányfővel megtekintette a határkerítést.

A miniszterelnök sajtónyilatkozatában kiemelte: itt nemcsak a magyar, hanem a szlovák határt is védik. Ez nehéz munka, amit nehezen tudnánk elvégezni segítség és a szövetségeseink nélkül - fogalmazott, megköszönve Szlovákia támogatását.

Úgy vélte, amit a nemzetközi sajtó képeiből látni, nem fedi a valóságot, mivel 95 százalékban katonakorú férfiak érkeznek. Európában tilos ezt mondani, de ez egy „megszervezett invázió” –jelentette ki.

Kifejtette: azért hívta ide szlovák kollégáját, mert az utóbbi időben megváltozott a helyzet, radikálisan megnőtt a tiltott határátlépések száma, idén több mint ötezer ilyen eset történt, és szervezett csoportok is érkeztek, nemcsak egyedi akciók voltak. Most százezer migráns szeretne bejutni Európába, ők a balkáni útvonalon vannak, és ha hagynák, bejutnának Magyarországra és Szlovákiába – közölte.

Orbán Viktor kitért rá: Magyarország hálás a szlovák kormánynak és miniszterelnöknek, mert mindig megkapta tőlük a szükséges segítséget, fontos munkát végeztek a szlovák rendőrök is. Most megerősítették a megállapodásukat, hogy ha ismét nő a nyomás a határon, számíthatnak Szlovákia segítségére – mondta. Hozzátette: erre a baráti együttműködésre lehet közös jövőt építeni.

Kérdésre a kormányfő közölte: a határ nincs lezárva, ha valaki be akar lépni Magyarország területére, „bekopogtat”, elmondja, mit szeretne, jegyzőkönyvet vesznek fel, lefolytatnak egy eljárást. Aki ezt az utat választja, annak a tranzitzónában kell várnia a jogi eljárás végéig, addig kap ellátást, és kedvező elbírálás esetén beléphet, máskülönben el kell hagynia a zónát, amely Magyarország felé zárt, Szerbia felé pedig nyitott – magyarázta.

Orbán Viktor és a szlovák kormányfő a röszkei tranzitzónában.

Orbán Viktor és a szlovák kormányfő a röszkei tranzitzónában.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Mint mondta, „ha mindenki így viselkedne, szép lenne az élet”, de a többség nem ezt teszi, hanem illegális utat választ. Az utóbbi időben csoportosan is megrohamozták a kerítést, idén először lőni is kellett a levegőbe – emlékeztetett. A miniszterelnök megjegyezte: aki illegálisan lép be, azt a rendőrök elkapják.

Arról is beszélt, hogy jó az együttműködés Szerbiával, amely nehéz helyzetben van, de korrekt együttműködéssel, közösen kezelni tudják ezt.

Orbán Viktor elmondta: a titkosszolgálat folyamatosan nyomon követi az eseményeket, látják, ahogy szervezik a migránsok mozgását, „ngo-nak nevezett félig embercsempész szervezetek” állnak mögöttük sok pénzzel és jelentős logisztikai képességekkel. A legtöbb konfliktus szervezett csoportokkal van – fűzte hozzá. Kérdésre válaszolva közölte: Brüsszelből kerítésre egy fillért sem adnak nekünk, mert „mi rossz listára vagyunk felírva”. Magyarország elsőként épített kerítést, ezért „mi vagyunk a főbűnösök” – fogalmazott.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.