Rétvári Bence elképesztő válasza az SNI-s gyerekeket segítő javaslatra: „a Jobbik és az LMP közeledik egymáshoz”

  • Gera Márton
  • 2018. november 5.

Belpol

Megint sikerült korrekt választ adnia az államtitkárnak.

Ma a sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyerekek segítése is téma volt a parlamentben. A LMP-től Ungár Péter kérdezte az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjét arról, hogy a kormány hogyan fogja segíteni az SNI-s gyereket, akiknek szülei sokszor azzal is kénytelenek szembesülni, hogy az iskolák elvben hiába vannak felkészülve az SNI-s tanulók segítésére, a gyakorlatban ez egyáltalán nincs így. Ungár benyújtott két törvényjavaslatot, és kíváncsi volt, ezt támogatni fogja-e a kormány.

Majd jött a Kásler Miklós helyett válaszoló Rétvári Bence, aki valamiért egészen meglepő választ adott. Az államtitkár elmondta, hogy a kormány eddig is segítette a sajátos nevelési igényű tanulókat. Aztán szinte azonnal eltért a témától: szerinte alakul az LMP–Jobbik koalíció, mert egy jobbikos képviselő ma szintén az SNI-s gyerekekről kérdez. ezért Rétvári azt mondta, válaszát majd a jobbikos kérdés után folytatja.

false

 

Így is lett: miután a Jobbik politikusa elmondta a szintén a sajátos nevelési igényű tanulókkal kapcsolatos kérdését, Rétvári azt mondta, hogy felújítják az oktatási intézményeket, az SNI-s tanulók a felsőoktatásban is több támogatást kapnak, és ma már több gyógypedagógus és konduktor van, mint 2010-ben.

Emlékezetes, nemrég szintén Rétvári Bence volt az, aki egyik válaszában azt olvasta a kérdést feltevő Tordai Bence párbeszédes politikus fejére, hogy az egyetemen nem szerették a tanítványai.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.