Gémesi lemondott, nem hagyta, hogy leváltsák

Belpol

Az Észak-Kelet-Pest és Nógrád megye 116 településén hulladékkezelést végző önkormányzati társulás nem tudta visszahívni Gémesi György elnököt. Maga távozott.

Feszült hangulatban kezdődött és fejeződött be a Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás hétfő délutáni ülése, amelyről a Magyar Idők azt jövendölte, le fogják váltani Gémesi György elnököt és Gyenes Szilárdot, a hulladékkezelést végző Zöld Híd B.I.G.G Kft. ügyvezetőjét. Gémesi nem engedte átvenni az irányítást, olyannyira, hogy a leváltásukról szóló napirendi pontokat meg sem szavaztatta. „Ezt az ülést még én vezetem!” - igazította el többször is polgármester kollégáit. Gémesi taktikusan napirend előtt elébe ment a visszahívásának és lemondott.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Az elnök és az önkormányzati társulás polgármesterei közötti ellentétről elég annyit megjegyezni: többen megkérdőjelezték, hogy ezt megteheti az elnök a tagság jóváhagyása nélkül. Szavazni szerettek volna, annak ellenére, hogy a társulás jogtanácsosa felolvasta szervezeti és működési szabályzatukat, amely szerint elnökségi tag megbízása saját lemondásával megszűnik. Az szmsz-nek megfelelően Gémesi közölte, ezzel okafogyottá válik a visszahívásról szóló napirend tárgyalása és berekesztette az ülést. A testületet három hét múlva fogja összehívni, amikor utódjáról dönthetnek. Addig hivatalában marad és intézkedik arról, vizsgálat derítse ki, ki a felelős azért, hogy Zöld Híd működése az állami finanszírozás elmaradása miatt meghiúsult. A cégnél egymás után mondanak fel, a felsővezetőktől, középvezetőktől az elnökre és az ügyvezetőre terhelő vallomásokat próbáltak begyűjteni, de nem jártak sikerrel tudatta az ülés után azonnal távozó Gémesi.

A napirend előtti vitában Gyenes Szilárd ügyvezető ismertette a társaság működésnek néhány tényadatát, többek között azt, hogy a szolgáltatás elvégzéséért járó évi 3,2 milliárd forintot, az állam 1,5 milliárddal csökkentette. Gyenes hangsúlyozta, hamis volt az a hír, hogy az egészségügyi szükséghelyzet miatt fordultak múlt héten a katasztrófavédelemhez, hogy gyűjtsék be a háztartási hulladékot az ellátási területen. A valódi ok az volt, hogy lehetetlenné vált a szolgáltatás ellátása forrás hiányában, annak ellenére, hogy amortizációra, javításra, fejlesztésre már nem is fordítottak, ezzel próbálták csökkentsék kiadásaikat. Megemlítette, a katasztrófavédelem hétfőn 24 kukáskocsikból 8-at engedett forgalomba, a többi műszaki állapotát nem tartotta alkalmasnak.

Mint megírtuk, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. visszavonta a Zöld Híd megfelelőségi nyilatkozatát a múlt heti konfliktus után. Ezt követően a katasztrófavédelem átvette az irányítást a Zöld Híd műszaki és dolgozói állománya felett és így folytatják a szolgáltatást még fél éven át.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.