Ron Werber szakított az LMP-vel

  • narancs.hu
  • 2018. március 8.

Belpol

Pont a kampányfinis előtt.

Az Indexnek és a 444-nek is megerősítették az LMP részéről az Alfahír értesülését: Ron Werber felmondott az LMP-nél, nem ad több tanácsot, ám a párt szóvivője szerint ez a kampánystáb működését nem érinti, hiszen Weber

„csak tanácsokat adott”.

Az okokról nem mondott semmit sem a szóvivő Kanász-Nagy, sem Ungár Péter elnökségi tag. Úgy tudni, Werberrel elsősorban ő tartotta a kapcsolatot a pártban.

A 444 ezeken felül azt is írja, hogy a pártvezetésnek túl sok lehetett Werber „impulzív természete”, és nézetkülönbségek adódtak.

Werber az MSZP 2002-es kampányát vezette korábban, de adott tanácsot Mesterházy Attilának is.

Az LMP miniszterelnök-jelöltjével a ma megjelent Narancsban közlünk interjút, ebből itt olvasható egy ízelítő.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.