Rubicon-különszám Kádárról: Múlnak a gyermekévek

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2000/36. (08. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Aligha hibázott a történelmi folyóirat, amikor egyszerre két (egy dupla és egy szimpla) számát is Kádár Jánosnak szentelte. Az egykor oly népszerű elsőtitkár tizenegy éve távozott közülünk, ám emléke, továbbá lelkes hívei és öntudatlan követői máig velünk élnek.

Aligha hibázott a történelmi folyóirat, amikor egyszerre két (egy dupla és egy szimpla) számát is Kádár Jánosnak szentelte. Az egykor oly népszerű elsőtitkár tizenegy éve távozott közülünk, ám emléke, továbbá lelkes hívei és öntudatlan követői máig velünk élnek.

Rubicon-különszámok Kádárról

Kádár Jánost már uralkodásának szokatlanul hosszú ideje (majdnem 32 évig állt az ország élén) is arra predesztinálja, hogy kitartó történeti kutakodások alanya legyen. Arról meg talán nem is kell beszélnünk, hogy hazánk lakosságának döntő része élete egy meghatározó szakaszát a Kádár-rendszerben töltötte el, s hogy alakjához eleven indulatok kapcsolódnak (mondjuk Szent Istvántól vagy Bethlen Gábortól eltérően - bár némi gyakorlás és gyakori révülés árán ez tán az ő esetükben is kialakítható). Ehhez képest még a közelmúlt története iránt érdeklődő közvélemény sem ismeri az összes fontos részletet a rég halott vezér több tekintetben is rejtélyes életéről - amihez persze jócskán hozzájárulhat, hogy a főtitkár és udvari történetírói maguk is élen jártak a tények elmaszatolásában.

Éppen ezért fontos, hogy a Rubicon dupla, pontosabban tripla Kádár-számában megtalálunk mindent, ami Kádár János alakjának újravázolásához szükséges: oral history-anyagokat, szaktörténészi elemzéseket, más (többek között történész) szaktekintélyek és expolitikus szaktekintélyek finoman szólva is szubjektív értékelését a pályáról és annak egyes kritikus szakszairól, meg olyan forrásközléseket, mint Kádár 1951-es kihallgatási jegyzőkönyve. Ez utóbbi a maga abszurditásában is kiemelkedő darab: a kihallgató (Farkas Vladimir) és kihallgatott (Kádár) közötti zavaros és alig követhető párbeszéd alapvető burleszkjellegét a közlő Huszár Tibor szerint alapvetően az magyarázza, hogy annak pillanatában még a lelkes Farkas fiúval sem közölték a koncepciót, ezért fogalma sem volt, mit kell kivernie egykori feletteséből (bár Kádárt, mint több tanulmányból is kiderül, fizikailag nem bántalmazták, erre ugyanis esetében nem volt szükség).

A kádári életút durván

öt kritikus

szakaszt rejt

magában - s ebben a legtöbb a témával foglalkozó történész egyetért. Az első az illegalitás ideje s egyben a lassú felfelé kapaszkodás a kommunista hierarchia lépcsőjén, melyet az 1945-50 közötti periódus követ, amikor Kádár magas rangú párt- és belügyi vezetőként (Rákosi és Farkas mögött sok tekintetben harmaddiként) bekerül a legfelsőbb körbe, és kulcsszerepe lesz a kommunista diktatúra kiépítésében, majd később a koncepciós mechanizmus, a magyar Nagy Terror működtetésében. Ezután jön letartóztatása, koncipiált pere és a börtönévek, vagyis ama fölöttébb kellemetlen helyzet, amelyben az egykor nagy hatalmú belügyminisztert elkapja a korábban általa (is) pörgetett gépszíj. A következő kulcsmomentum a forradalom alatti ellentmondásos tevékenysége, amikor keménykezű sztálinistából, Gerő (korábban Rákosi) meggyőződéses hívéből hipp-hopp a reformkommunisták pártjának főtitkára, Nagy Imre követője, majd egy újabb váratlan fordulat nyomán a szovjetek kiválasztottja és a kollaboráns kormány vezetője lesz. És persze ne felejtsük az ´56-ot követő rendcsinálást, tömeges megtorlást, amelyben igencsak aktív szerepet játszik, s amelynek emléke (különösen Nagy Imre és társai kivégzése) élete végéig kísérti. Mindez azért is érdekes, mert ebből is látható, hogy a bő harmincéves kádári aranykort nem lehet pusztán önmagából értelmezni: a főtitkár jellemének, tetteinek s azok mozgatórugójának megértéséhez vissza kell mennünk a konszolidált klasszikus kádárizmus előtti időkbe, bár ezt a fajta időutazást a maga idejében sem a főtitkár, sem amnéziára hajlamos hívei nem kedvelték.

Nem volt közismert például, hogy ´45 után, mikor a szeszélyes kelet-európai történelem és a Vörös Hadsereg kegyéből nálunk is az addig jelentéktelen kommunista párt ölébe pottyant a hatalom (amelynek megszerzéséért azért nekik is tenniük kellett egy s mást), Kádár - szerény képességei és minimális iskolázottsága dacára - igen hamar a hatalom csúcsának közelébe emelkedett. Az ifjú politikus Kádár Jánost személyesen Rákosi Mátyás fedezi fel, az ő jóvoltából szárnyal mind magasabbra, ráadásul ez időben jó barátjának számít Farkas Mihály, s kiváló a (szakmai) kapcsolata Péter Gábor ÁVH-vezetővel is, akinek vagy másfél évig ő a hivatali főnöke, és e minőségében egyben az államvédelem legfőbb felügyelője is. Feitl István és különösen Gyarmati György tanulmányaiból kitűnik, hogy Kádár, a fanatikus sztálinista káder kezében futnak össze az olyan ügyek, mint a Pócspetriben történt rendőrhalál megtorlása, a MAORT-per, Mindszenty meghurcolása és persze amit a leginkább szeretett volna elfelejteni: a Rajk elleni vizsgálat és kirakatper, amelynek ő és Farkas a legfőbb felelősei (bár a végleges forgatókönyvi munka részben a szovjet szervek és azok közvetlen magyar ügynökeinek műve). Kádár 1950-51-ig nyakig sáros volt a rezsim minden disznóságában, így azután hiába is vártak tőle később következetes desztalinizációt: nagyon jól tudta, ha nekilátnak a koncepciós perek ötletgazdáinak és technikusainak megnevezéséhez, úgy pillanatok alatt az ő neve is előkerülne. (És itt még csak a fanatikus sztálinisták egymás közötti leszámolásáról beszélünk, hiszen például a többpárti parlamenti szisztéma vagy a magántulajdonon alapuló szabadpiaci gazdálkodás felszámolását egyetlen kommunista sem bánta, sőt még az úgynevezett társutasok sem nagyon.) Ez az előélet azután alapvetően befolyásolta a későbbi pályát is: ötvenhatos pálfordulása (a forradalom elismerése, a szovjet csapatok kivonulásának és a Varsói Szerződésből való kilépésnek a helyeslése) számára csak egy újabb fekete folt az életrajzon, ekkortól úgy érzi, immár minden irányból támadható, így már csak politikai és fizikai túlélése érdekében sem marad más választása, mint hogy elfogadja a hatalmat

a szovjetek kezéből,

és hazudjon - rendületlenül majdnem a haláláig. A legújabb történeti kutatások fényében lelepleződni látszik a tán legfontosabb kádári élethazugság is: Nagy Imrét és társait nem a szovjetek és nem is a kínaiak kívánságára öleti meg, hanem saját akaratából, ravasznak vélt számításból ítélteti halálra előbb az engedelmes KB-val, majd a még engedelmesebb bírósággal.

A Rubicon összeállításának egzotikumát fokozza, hogy számos politikustárs is megosztja velünk emlékeit - így például Szűrös Mátyás, Nyers Rezső vagy a méltatlanul elfeledett Berecz János, aki különösen szánalmas, egyben morbid leírással szolgál a hagyományos német-magyar pártközi (MSZMP- SPD) barátkozás borgőzös részleteiről. Talán meglepő, de a Kádár-apológia leginkább leplezetlenül nem is náluk, hanem Kopátsy Sándornál jelentkezik, bár róla nem most derült ki, hogy hajlamos a történelem sajátos (finoman szólva is relativista) interpretációjára. Kedves gesztus, hogy az érett és a halódó kádárizmus elemzése olyanokra maradt, akiket egykor maga Kádár záratott ki a pártból (Bihari, Lengyel), hogy a mostani MSZP egyik vezetője (Földes György) szaktörténészként is szembesül az elődpárt irányítójával, emellett láthatunk egy csokrot az 1956-os Intézet Oral History Archívumában őrzött visszaemlékezésekből - először olvashatjuk legális kiadványban Haraszti Miklós 1981-es keltezésű alapos elemzését a kádárizmusról, s mindeközben élvezhetjük Szabó Miklós szubjektív (a többiektől némiképpen elütő) Kádár-portréját, amely főleg az egykori vezető jellemhibái, nevezetesen eredendő lustasága és gyávasága felől próbálja értékelni a pálya szabálytalan ívét.

S végére hagytuk az összeállítás egyik legfőbb erényének méltatását: még soha nem láttam ilyen alapos fotógyűjteményt az egykor oly népszerű vezetőről. Kádár életének minden fontosabb pontja jól dokumentált, és egyben minden portré árulkodó. A fényképeket nézegetve bízvást elképzelhetjük, milyen érzés lehetett Rákosi, Hruscsov vagy Brezsnyev mellett ülni és jópofizni, esetleg Apró Antal, Biszku Béla társaságában járni a vidéket, avagy "vári Miklóssal koptatni a nagy falat. Mérhetetlenül nyomasztó, miként Kádár egész kora, melyre valahogy mégis oly sokan gondolnak vissza édes-bús nosztalgiával, s így már nem is oly meglepő, hogy rendre akadnak önjelölt népboldogítók, akik számára bár megszüntetve-megőrizve, de immár életre szólóan példakép a legendák jóságos Kádár Jánosa.

Barotányi Zoltán

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2000/36. (08. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra