Spórolhat-e az állam a családtámogatáson? - Az aprónép aprópénze

  • Mészáros Bálint
  • 2008. május 1.

Belpol

Lassan az egész ország a kiadáscsökkentés lehetséges költségvetési helyeit keresi, melyek valahol a jóléti ellátások környékén lehetnek. A Narancs most a sokat emlegetett családtámogatásokat vizsgálta. A szakértők szerint sok pénzt nem lehet itt megspórolni - az átalakítással viszont komoly hatékonyságnövelést lehetne elérni.
Lassan az egész ország a kiadáscsökkentés lehetséges költségvetési helyeit keresi, melyek valahol a jóléti ellátások környékén lehetnek. A Narancs most a sokat emlegetett családtámogatásokat vizsgálta. A szakértők szerint sok pénzt nem lehet itt megspórolni - az átalakítással viszont komoly hatékonyságnövelést lehetne elérni.

Egyelőre abban van példás egyetértés, hogy az újraelosztás csaknem 50 százalékos mértéke túlzó, hiszen az állami feladatok ellátása így akkora adó- és járulékterheket igényel, ami ellentmond a versenyképességi, hiánycsökkentési és növekedési céloknak. A logikusan adódó kiadáscsökkentés mértéke viszont vita tárgya, lapzártánk idején a kívánatos érték maximuma 2500 milliárd forintnál járt (ami a jegybankelnök kalkulációja). Szintén kérdés, hogy honnan kellene elvenni, és bár valószínűleg egyetlen terület megszorongatása helyett az elvonások valamiféle megosztása a megoldás, azért a csökkentést szorgalmazók jórészt az állam jóléti és szociális funkcióit tartják túlduzzasztottnak (A lehetséges megszorításokról lásd: Az ezermilliárdos kérdés, Magyar Narancs, 2008. március 13.). Ezek közül a legkevésbé tanácsos az ún. produktív, tehát a humán tőkébe beruházó ellátások - oktatás, egészségügy - mértékét csökkenteni, hiszen hoszszabb távon abból sokkal nagyobb kár származhat, mint amekkora előnyt most jelentene. A fennmaradó kiadások közül az egyik legjelentősebb a családtámogatási rendszer működtetése; világos, hogy ennek fajlagos csökkentése sokat hozna a konyhára. Ehhez viszont azt kell tudni, hogy milyen hatásai lennének a forráskivonásnak - a politika pedig eldöntheti, vállalja-e az áldozatot.

Aránytalanul sok

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a 2008. évi költségvetés közel 900 milliárd forintot szán a gyermekekkel és fiatalkorúakkal kapcsolatos kiadásokra. Ez a pénzbeli és természetbeni ellátások teljes összege, de azt nem sikerült a Narancsnak megtudnia, hogy utóbbiak közé pontosan mit is sorol a tárca. Nagy részét nyilván az önkormányzati feladatokhoz adott normatív központi hozzájárulás teszi ki (intézményfenntartás, napközbeni étkeztetés, nem családban nevelkedő gyerekek ellátása); a bölcsődék biztosan beletartoznak, valószínűleg az oktatási tárca felügyelte óvodák is, az iskolai támogatások részben, talán. A költségvetési törvény más logikával csoportosít, az általános szociális és a gyermekjóléti támogatások több helyütt egyben szerepelnek, de a gyerek- és családtámogatásokkal foglalkozó írások is ezerféleképpen sorolják be a költségeket. A dolog annyiban kevésbé lényeges, hogy a hazai szakemberek, az OECD és a Világbank képviselőinek véleménye, valamint az európai országokkal való összevetés mind azt támasztja alá, hogy nem a GDP-hez viszonyított teljes családtámogatás kiugróan magas Magyarországon, hanem kifejezetten a készpénzes támogatások aránya (sőt, a legtöbb hivatkozás csak ezt tekinti családtámogatásnak).

A keretes anyagban részletezett készpénzes támogatások összesen nagyjából 590 milliárd forintot tesznek ki, ami valamivel több, mint a GDP 2 százaléka. Az arány a 90-es évek elején még 4 százalék felett volt, majd csökkenni kezdett, a Bokros-csomag után (gyed megszüntetése, gyes, családi pótlék jövedelemszinthez kötése) 1,9-re esett vissza - azóta lassan nőtt a mai szintre. Egy esetleges forráskivonás hatásainak felméréséhez a legelső, amit tudni kellene, hogy elsősorban mégis mire szolgál a családtámogatások rendszere. Azonban ezt az apróságot a rendszerváltás óta nem sikerült tisztázni. Vajon a jövedelemkülönbségek csökkentésére, így a (gyermek)szegénység mérséklésére? Mert akkor csak a rászorulóknak jár. Netán a gyereknevelés költségeinek elismerésére, ezáltal a gyerekvállalási hajlandóság serkentésére? Akkor mindazok hozzájuthatnak, akik gyereket nevelnek. Ezek hogyan hozhatók összhangba a munkapiaci szempontokkal? Hiszen minden támogatás ellenösztönzi a munkavállalást. Márpedig ebből kellene következnie az odaítélés feltételeinek, az elosztás szerkezetének, ennélfogva a ráfordítások mértékének is. A másik lehetőség, ha egyszerre több célt is szolgálnak a támogatások - de abban minden szakértő egyetért, hogy az egymással sokszor konfliktusban levő gyermekvállalási, szociális és foglalkoztatási funkciók szempontjából finoman szólva sem optimális a mai helyzet.

A legrosszabb, ami tehető, hogy a fűnyíróelvnek megfelelően az összes támogatási kategóriában egyszerűen csökkentjük az igényelhető összegeket. Mivel a családtámogatások a legszegényebbek jövedelmében adják a legnagyobb arányt, ők járnának a legrosszabbul. Márpedig az unió egyre határozottabban kéri számon a kirekesztés és kifejezetten a gyerekszegénység elleni tagországi lépéseket.

A generális forráskivonás ráadásul valószínűleg a gyerekvállalási hajlandóságot is visszavetné, jóllehet az 1,3-1,35 között ingadozó termékenységi ráta már ma sem ad okot optimizmusra (a népesség szinten tartásához 2,1-es értékre lenne szükség). A termékenységi szempontot hangsúlyozók manapság nem a korábbi, homályos népesedéspolitikai fogalmakkal érvelnek (a nemzet nagysága mint önérték, "fogy a magyar" stb.). Szerintük a gyerekvállalás egyúttal olyan beruházás az emberi tőkébe, ahol a befektetés nem annak térül meg, aki a költségeit viseli; például nyugdíjra vagy időskori egészségügyi ellátásra a gyermektelenek is jogosultak, holott azokat az utánuk jövő generáció fizeti nekik. A gondolatmenet magyarázata, hogy évtizedekkel ezelőtt az idősek eltartását, gondozását mindenki családon belül oldotta meg, ezért közvetlenül érdekelt volt az "utánpótlásban". Mostanra viszont ezek a problémák kikerültek a családból, és hiába van a megoldásukhoz változatlanul szükség az új generációra, az áttételesebb kapcsolat miatt nehezebb ennek a belátása. A logikus érvelés persze csak akkor használható a gyakorlatban, ha a családtámogatások igazolhatóan javítják a termékenységet.

Egy kicsit innen

Gábos András szociológus, a Tárki vezető kutatója és szerzőtársai, Gál Róbert Iván és Kézdi Gábor a családtámogatások 1950-2003 közötti alakulását összevetették a termékenységi adatokkal, és a támogatásokon kívüli tényezők kiszűrése után kimutatható összefüggést találtak. Eszerint amennyiben a családtámogatások GDP-hez viszonyított aránya megváltozik, azt a termékenység 20-25 százalékos intenzitással követi; 1 százalékos csökkentés 0,2-0,25 százalékkal rontja a termékenységi mutatót. Emellett elgondolkodtató az is, hogy - bár nyilván számos tényező befolyásolja a gyerekvállalási kedvet, és ezek közül valószínűleg nem is a családtámogatásnak van a legnagyobb hatása - a legnagyobb termékenységű európai tagállamokban (Franciaország, Svédország, Dánia) van a legbőkezűbb támogatáspolitika, míg a legsiralmasabb reprodukciós rátájú országokban (Olaszország, Oroszország, Románia, Bulgária) az utóbbi időben kezdtek el jelentősebb forrásokat ide átcsoportosítani. Ám mindezek ellenére a hatás vitatott, a családtámogatást szegénységcsökkentő eszköznek tartó szociológusok nem is hisznek benne. De még az elmélet képviselői is úgy vélik, hogy a kompenzálás csak akkor hatásos, ha beépül a köztudatba.

Az eddigiekből azonban csak arra lehet következtetni, hogy mi történne akkor, ha a jelenlegi struktúrából vonnánk ki pénzt. Arról, hogy egy jelentős átalakítás vagy egyes elemek csökkentése után mi történne, semmi biztos nem mondható. "Az utolsó, a gyes hatásaival kapcsolatos kérdőíves felvétel 1972-ben volt. Úgy nem lehet hozzányúlni a támogatásokhoz, hogy a magyar állam nem költ adatfelvételre 20 millió forintot - annyi pénzt, amennyit a rendszer óránként kifizet" - érzékeltette lapunkkal a helyzetet Köllő János, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének kutatója. Hatásvizsgálatok hiányában pedig csak jósolhatók a következmények, illetve azokat a korábbi intézkedések hatásaiból lehet kikövetkeztetni.

Messze a legnagyobb tétel a családi pótlék, ezért a politika is többnyire ebben gondolkodik. Mivel alanyi jogon jár, nyilvánvaló, hogy olyanok is megkapják, akik egyáltalán nem szorulnak rá - ezért ezt jövedelemhatárhoz lehetne kötni. Darvas Ágnes, az ELTE Szociológia és Szociálpolitika Intézetének docense viszont a családon belüli gyerekszám és a rossz jövedelmi helyzet közötti összefüggésre hívta fel a figyelmünket, azaz a családi pótlékra fordított társadalmi kiadások nagy része azért így is a kevésbé tehetősekhez jut el. A háztartások közül a legnagyobb jövedelemmel rendelkező 10 százalékra a gyerekek 5 százaléka jut, tehát ha itt húzzuk meg a határt, akkor csak ennyit lehetne megspórolni. Ha pedig lejjebb visszük, már elérjük a két pedagógus szülőből álló család jövedelemszintjét, ahonnan elvonni talán nem célszerű. Gábos András szerint nem lenne különösebb negatív következménye, ha jövedelemteszthez kötnék, de azért kiemeli: a családi pótlék szegénységcsökkentő hatása inkább rövid távú, hiszen minél nagyobb arányt képvisel a jövedelemben, annál inkább ellene hat a munkavállalási hajlandóságnak - márpedig a fő szegénységi ok mégiscsak a munkaerőpiactól való távollét. Mindenesetre akkor sem volna lebecsülendő a megtakarítás, ha az említett felső 10 százaléknak nem járna a családi pótlék: az is majdnem 20 milliárd lenne. De ezt a Bokros-csomag óta nem javasolja senki: akkor is a felső 10 százalék esett ki, de az ellenőrzési és egyéb adminisztrációs költségek a megtakarítást föl is emésztették.

A másik megoldás, hogy megadóztatják a most tehermentes családi pótlékot. Ez ellen az szólhat, hogy adóelkerülésre vagy a teljesítmény visszafogására ösztönöz (leginkább akkor, ha emiatt kerül valaki egy sávval feljebb) - de azért ez nem akkora tétel, hogy valós veszély legyen. A múlt héten éppen ezt indítványozta az SZDSZ, bár az egyelőre kidolgozatlan javaslat több ellentmondást is tartalmaz. A párt ugyanis adóztatás előtt megemelné a családi pótlékot, így végeredményben az alacsony jövedelműeknél érdemben nőne, a tehetősebbeknél pedig csökkenne a támogatás. A Pénzügyminisztérium korábbi háttérszámításai szerint azonban a megadóztatás előtti 8 százalékos emelésnél a teljes kiadás egyáltalán nem változna, tehát ha spórolni akarunk, akkor az előzetes emelést el kell felejteni. Másrészt a szabad demokraták e lépéssel "több százmilliárdos mozgásteret" remélnek a költségvetésben, ami az egyébként javasolt emelés elhagyásával sem tűnik reálisnak.

A harmadik megoldás, ha a családi pótlék jogosultságát időben csökkentjük, bár ezt a primer spóroláson kívül mással nemigen lehetne alátámasztani (a legnagyobb európai termékenységi mutatóval büszkélkedő Franciaországban egyébként idővel még nő is az összeg, hiszen a nagyobb gyereknek nagyobbak a "költségei").

Egy kicsit onnan

A gyed kimondottan jövedelempótló támogatás, a szegénységhez tehát nincs köze, és ezért a családtámogatások jövedelemkülönbségeket enyhítő szerepét hangsúlyozó "iskola" viszonylag jó szívvel lemondana róla. 1996-os megszüntetése után azonban egyértelműen visszaesett a termékenység, ám ezt sokan annak tulajdonítják, hogy ugyanakkor a reálbér is nagyot csökkent, és ez áll a fejlemények hátterében. Két évvel később újra bevezették, a gyermekvállalási kedv újra emelkedett: elképzelhető (ahogy a fordítottja is), hogy a megszüntetésekor elhalasztott születések az újbóli bevezetés nélkül is végleges döntéssé váltak volna. Gábos András inkább azt hangsúlyozza, hogy Európában éppen a munka és a családi élet összeegyeztetése kezd az elfogadott policyvá válni, aminek legjobban a skandináv típusú családtámogatás felel meg. Eszerint a szülés után a magyarnál rövidebb ideig tartó jövedelempótló támogatás jár, majd - a gyerekvállalás és a munka konfliktusát feloldó - kiterjedt és jó minőségű intézményrendszer oldja meg a gyerekek napközbeni elhelyezését. Míg 25 évvel ezelőtt azokban az országokban volt magas a születésszám, ahol az anyákat a hosszú idejű otthonmaradásra ösztönözték, mára ez megfordult; ott nagyobb a termékenység, ahol a szülés után a lehető leghamarabb vissza lehet térni a munkába. (Németország például tavaly kezdett el áttérni a skandináv modellre.) Ha a gyed jogosultságát fél évvel csökkentjük, az cirka 25 milliárd forint kiadáscsökkentést jelentene.

"A gyerekfejlődésre gyakorolt hatással Magyarországon most kezdtek el foglalkozni, de a nemzetközi irodalom egyáltalán nem támasztja alá azt, hogy a gyereknek az tesz jót, ha 3-6 éves koráig otthon maradnak vele. Csakhogy ezt a magyar népesség 60 százaléka máig így gondolja" - mondja Köllő János. A nemzetközi elemzésekből az derül ki, hogy a gyerek kognitív fejlődésének és érzelmi biztonságának árt, ha egyéves kora előtt megy vissza az anya dolgozni (Amerikában 3 hónap a szülési szabadság) - de hároméves kortól inkább az ártalmas, ha nincs kortársi közösségben a gyerek. Nem ennyire egyhangúan, de döntő többségükben azt mutatják a vizsgálatok, hogy a gyerek másfél éves kora után nyugodtan lehet folytatni a munkát. Ennek a gyesre fordított kiadások csökkentésén túl rengeteg haszna is volna: Magyarország a nők foglalkoztatottságában is rendkívül rosszul áll, a kisgyermekes anyák foglalkoztatási aránya pedig nálunk a legkisebb. Az anyák átlagosan négy évig vannak távol a munkától (két gyereknél 5 és fél évig), a visszatéréskor ezért 10 százalékkal kisebb fizetésre számíthatnak, hiszen leértékelődik a tudásuk. Sokszor pedig esély sincs arra, hogy a munkahelyre visszavételt kikényszerítsék, hiszen ennyi idő alatt a munkahely megszűnik, a munkakör átalakul.

A támogatási idő lerövidítése természetesen nem elég, mert hiába akar valaki visszamenni dolgozni, ha nem tudja napközben elhelyezni a gyerekét (a korábbi támogatáscsökkentés és a gyes mellett lehetővé tett munkavállalás ezért nem is növelte a foglalkoztatást). A bölcsődei hálózat húsz év alatt a felére zsugorodott, a 300 ezer bölcsődés korúra 30 ezer férőhely jut; korábban 100 férőhelyre 82 gyereket vettek fel, ma 128-at, ami nem feltétlenül tesz jót a minőségnek. Családi napközikből is nagyon kevés van, a férőhelyek száma 1300 körüli. Az óvodáknál sokkal jobb az arány, a korosztály csaknem 90 százaléka bekerül - de az esetleges elutasításkor azért arra szoktak hivatkozni, hogy "az anyuka úgyis gyesen van". A bölcsődei hálózat fejlesztése egyébként zajlik, uniós forrásból: eddig 4,5 milliárdból 800 új férőhelyet alakítottak ki, a tervek szerint 2013-ra még 15 ezer lesz - ami még mindig nagyon kevés. Köllő János szerint ahhoz, hogy az anyák az otthonlét helyett a munkát válasszák, egy sor, az utóbbi költségeit csökkentő hozzájárulást lehetne bevezetni az eddigi készpénzes támogatás rovására: munkavállalási és utazási támogatás, a hiányzásokat kompenzáló utalvány, a gyesről visszatérők rugalmas munkaidejű foglalkoztatását elősegítő szubvenciók. És szolgáltatásokat: "Miért ne kaphatna egy anya a kifizetőhelyen keresztül állásajánlatokat, miért ne lehetne, hogy a munkaügyi központ közvetít a vállalatok felé, amelyek gondoskodnak a szállításról, tárgyalnak a bölcsődékkel?" Összességében tehát a fejlesztések, kötött felhasználású támogatások talán elvinnék azt az összeget, amit a gyes csökkentésén meg lehet nyerni, de a foglalkoztatás növelésénél hasznosabban a pénzt nemigen lehet elkölteni.

Darvas Ágnes korántsem látja ezt ilyen egyértelműnek: a 0-2 éves gyereket nevelő családok egynegyedében egyik szülőnek sincsen munkája. Tehát amellett, hogy az anya gyesen/gyeden van, az apa sem foglalkoztatott. Arról nincsenek adatok, hogy a munkával rendelkező házastársak milyen jövedelemmel rendelkeznek. Mindenesetre, ha egy évvel lecsökkentjük a gyes idejét, akkor ezek a családok átkerülnek egy másik rendszerbe, segélyt kell nekik adni, azaz ráfordításban ugyanott vagyunk. "Nem arról van szó, hogy nem akarnak dolgozni, hanem nem tudnak. Nincs részmunka, távmunka, nincs megfelelő képzettségük. Évente sok milliárd forint megy ún. aktív foglalkoztatáspolitikai programokra, képzésekre is. Hol vannak azok az elemzések, amelyek ezek hatékonyságát vizsgálják? Vajon hányan tudnak ezeknek köszönhetően elhelyezkedni?" Erre természetesen a foglalkoztatás növelését hangsúlyozók azt mondják, hogy nyilván sokaknak a gyes munkanélküli- vagy szociális segélyt jelent - de akkor sem járható út, ha az ő esetükben semmilyen álláskeresési követelményt nem támasztanak a támogatás folyósításához. Amiből persze megint csak az következik, hogy a családtámogatások messze túlmutatnak a gyereknevelés problémáin, és rengeteg a tisztázatlan kérdés. Így pedig nem lesz holnapután kiadáscsökkentés.

Pénzbeli családtámogatások

Zárójelben az az összeg, amennyibe az adott tétel a 2008. évi költségvetési törvény szerint összesen kerül a magyar államnak.

Családi pótlék (369,8 milliárd forint)

Alanyi jogon jár, a gyerek születésétől mindaddig, míg közoktatási intézményben tanul. Összege havonta 12 200 forint (két gyereknél 13 300, három gyereknél 16 000) gyerekenként, nem adóköteles.

Terhességi gyermekágyi segély (tes) (35,8 milliárd)

Annak jár, akinek a szülést megelőző két évben legalább 180 nap biztosítási jogviszonya volt, a szülési szabadság ideje alatt, amely 24 hét. Összege az előző évi átlagkereset 70 százaléka, amiből még lejön a személyi jövedelemadó.

Gyermekgondozási díj (gyed) (81,6 milliárd)

A jogosultság feltétele ugyanaz, mint a tes-nél, és a gyerek kétéves koráig jár. Összege szintén az átlagkereset 70 százaléka, de legfeljebb havi 96 600 forint, amiből levonják a nyugdíjjárulékot és a személyi jövedelemadót (azaz marad 80 ezer).

Gyermekgondozási segély (gyes) (62 milliárd)

Mindenkinek jár a gyerek hároméves koráig. Öszszege 28 500 forint havonta, amiből levonják a nyugdíjjárulékot (marad 25 800).

(Az utóbbi három támogatásból egyszerre csak az egyik igényelhető: aki a szülés előtt dolgozott, az fél évig tes-t, másfél évig gyed-et, további egy évig gyes-t kaphat; aki nem dolgozott, végig csak gyes-t.)

Anyasági támogatás (6,5 milliárd)

A szülés után járó egyszeri 64 125 forint, nem adóköteles.

Gyermeknevelési támogatás (gyet) (15,6 milliárd)

Annak jár, akinek három vagy több gyereke van, a legfiatalabb 3. életévétől a 8. évének betöltéséig. Havonta 28 500 (nettó 25 800).

A fő tételeken kívül az állam gyermekvédelmi és gyermekjóléti pénzbeli ellátásokra (gyermekvédelmi támogatás, gyermekápolási táppénz, ingyenes tankönyv és étkeztetés stb.) mintegy 22 milliárd forintot költ.

Neked ajánljuk