Tartalom

Narancs XX. évf. 18. szám (2008-05-01)

Olvasói levelek

Olvasói levelek

"Olvasói levelek" - Szabadértelmezés

Kedves MaNcs! Félix Péter "újságíró és emberjogi aktivista" a Hollán Ernő utcában április 7-én tartott, be nem jelentett antináci tüntetés kapcsán a legmeglepőbbnek szerény személyemnek a demonstráción való megjelenését tartja. Az újságíró szerint az Országos Választási Bizottság elnökhelyetteseként és a gyülekezési törvény módosítására javaslatot tevő Gönczöl-bizottság tagjaként bizonyosan tudnom kellett, hogy jogellenes rendezvényen veszek részt.

Publicisztika

Publicisztika

A jövőt nem sejtheted

A kisebbik koalíciós partner vasárnap véglegesen pát intett a kormánynak, és most kint gondolkodhat arról, hogy milyen volt bent, és mit csináljon kint. Hát, sok sikert a fejtöréshez! Néhány hónap múlva vagy megértjük, mi volt ennek az értelme, vagy akkor sem. Esetleg akkor még kevésbé, mint most, mert addigra végképp elhalványul a március 29-i szocialista "pártértekezlet" és a kormányfő sértő fellépésének emléke (az a szó, hogy "pártértekezlet", már most ostobának hangzik), és akkor még kevésbé fog bárkit meghatni a liberálisok áprilisi durcássága, és csak felerősödik a választóikban az érzés, hogy a semmiért, vagy a majdnem semmiért focizták magukat hülye helyzetekbe.

Publicisztika

A gazdaság a lényeg, süsü! - Kapitalizmus és demokrácia

A mindennapi boldogulásunk szempontjából éppen a legsúlyosabb kérdések a legközömbösebbek. Praktikusan nézve nem sokat számít például, hogy a világ örökké áll-e, vagy majd eloszlik, mint a buborék. Mert függetlenül attól, hogy van-e értelme az ilyen kérdésnek vagy megtudható-e a helyes válasz, azt úgyis tudjuk, hogy amíg áll a világ, miként akarunk benne élni: békében és jólétben. Azt is tudjuk továbbá, hogy ezek nem túl eredeti célok, hiszen az ember nyilván így akart élni, amióta a világ áll. Mi, modernek azonban azzal hízelgünk magunknak, hogy a történelemben először sikerült megtalálnunk azt a két pillért, amelyen a békében élvezett jólét stabilan nyugodhat. Ez a két pillér pedig a demokrácia és a kapitalizmus.

Publicisztika

Vejétől bűzlik

Közeledik a "megfigyelési ügy" tízedik évfordulója, amit a Fidesz újabb hasonló történettel köszöntött a múlt héten. Becsületükre szóljon, e mostani sztori - ellentétben a mára méltatlanul feledett, 1998. augusztusi Orbán-bejelentéssel - nem kamu. De fogalmazzunk óvatosan: nem teljesen kamu.

Sárosi Péter

Publicisztika

Ördöggel ördögöt űzni?

Az áltudományos drogprevencióról

A Drogmentes Magyarországért Maraton nevű rendezvény honlapján a következő olvasható: "Magyarország legnagyobb drogellenes rendezvénye, egy 42 napos ország körüli futás, iskolai drogfelvilágosító előadásokkal, drogfelvilágosító füzetek osztásával, drogellenes aláírásgyűjtéssel és találkozókkal a települések, a rendőrség és az iskolák vezetőivel, valamint VIP-k bevonásával szervezett nyilvános rendezvényekkel és médiamegjelenésekkel."

Publicisztika

A rajongók érdekében

Magyar Narancs, 2008. április 17. Tisztelt MaNcs! Bogár Zsolt nagyon érdekes témát választott a filmek "nem hivatalos" feliratozásáról szóló cikkével, a jelenséget körbejárta és korrekt módon tálalta.

Egotrip

Öt és feles

Egotrip

Szó szerint

A Boldogkert-Árpádföld mérkőzésen történt, egy szép tavaszi napon. A boldogkerti védők földbe gyökerezett lábbal álltak, törzsükön ágak nőttek, jó vastagok, különösen a balbunkó, aki negyvenévesen harmadvirágzását élte. Az árpádföldi középcsatár szinte a semmiből ott termett, az öt és felesen, bőséges termést hozott, a sokévi munka végre meghozta gyümölcsét, a kóser szilvát. A nézők betódultak a pályára és valóságos gólszüretet rendeztek. Csak megrázták az árpádföldi centert és potyogtak a gólok.

Ekotrip

Egotrip

Ki fújja a passzátszelet?

Furcsa jelenségre lehettünk figyelmesek az elmúlt hetekben, hónapokban. Miközben egy sor kedvezőtlen fejleménynek a papírforma szerint a forint gyengülését kellett volna előidéznie, nemzeti valutánk meglepő módon még erősödött is. A forint árfolyama fittyet hányt például arra, hogy a nemzetközi összehasonlító elemzésekben, versenyképességi és sérülékenységi rangsorokban a magyar gazdaság mostanában hátrafelé araszolgat. Arra sem gyengült a forint, hogy a költségvetési politika fellazítására buzdító népszavazási eredmény nyomán hitelminősítők és elemzők a kockázat növekedésére figyelmeztették a pénzügyi befektetőket. Mondhatjuk persze erre azt, hogy az MNB gyors kamatemeléssel vette elejét a forint megroggyanásának, de azért sejthető, hogy a félszázaléknyi többlet önmagában kevéssé lett volna hatásos, ha más tényezők nem segítenek be.

Külpol
Belpol

Belpol

Közmédiumok nemzetbiztonsági védelme - Mint aki benéz

Miután a Fidesz tiltakozott az ellen, hogy a szakszolgálat az önkormányzatokat adott esetben lehallgathassa, nyilvánosságra került a "biztonsági védelemben részesülők köre". Köztük vannak a közmédiumok is, ami miatt az újságírók is felháborodhatnának - ha a vonatkozó kormányhatározatot úgy értelmeznék, mint a legnagyobb ellenzéki párt.

Belpol

Lehet-e a Fidesznek kétharmados többsége? - Gyere cipó, hamm...

A közvélemény-kutatók jelenleg a Fidesz támogatottságát 2,4-3,4 millió fő között, míg a szocialistákét 900 ezer és 1,5 millió között mérik a teljes népességben. A számos eltérés mellett abban egyetértenek a különböző intézetek, hogy a Fidesz körülbelül két és félszer több listás szavazatra számíthat, mint az MSZP - a parlamenti mandátumarányokra azonban csak óvatosan lehet következtetni a kutatási eredményekből.

Belpol

Spórolhat-e az állam a családtámogatáson? - Az aprónép aprópénze

Lassan az egész ország a kiadáscsökkentés lehetséges költségvetési helyeit keresi, melyek valahol a jóléti ellátások környékén lehetnek. A Narancs most a sokat emlegetett családtámogatásokat vizsgálta. A szakértők szerint sok pénzt nem lehet itt megspórolni - az átalakítással viszont komoly hatékonyságnövelést lehetne elérni.

Gazdaság

Gazdaság

"Ez egy macska-egér játék"

Soros György és Jaksity György az amerikai pénzügyi válságról

Kezelhető-e, és hogyan? Mi a dolga az amerikai jegybanknak, és mi a nemzetközi intézményeknek? Az amerikai ingatlanpiaci válság kialakulását három hónapja Király Júlia, a jegybank alelnöke magyarázta el lapunknak. A krízis azóta feltáruló dimenzióiról most a Soros Fund Management és a Concorde Értékpapír Zrt. elnökét faggattuk. Soros György új könyve a válságról pár hét múlva jelenik meg Amerikában.

Trafik

Trafik

tévésmaci - Nem Tattaglia, a sül az igazi

Troché és Sztupa mindenképpen kerülni akarták a feltűnést, igyekeztek minél hétköznapibb ruhát viselni, ugyanúgy húzták maguk után nevetséges kis troli bőröndjeiket, mint bárki más a reptéren.

Trafik

étel, hordó - ARCADE

Napokig sorolhatnánk az egykori presszók nevét, mégsem jutnánk a végére. Ráadásul ha virágnevekkel készülünk egy ilyen leltárra, szinte bármelyik (leszámítva a Büdöskét) biztos találatnak számít.

Trafik

csontzene - Kripke új szövetsége a fizetőpincérrel

Április 23-án este, a Ránki házaspár koncertjére igyekezvén a Zenegyűlölőnek olyasféle túlvilági erejű megvilágosodása támadt, mint Nietzsche élménye lehetett - aki köztudomásúan egy kocsisa által ostorozott ló nyakába borult zokogva 1889 januárjában, Torinóban -, amikor a Zeneakadémia kapujában megpillantott az utcára kirakott két (!) nyalka, lábas hamutartót.

Trafik

chili & vanilia - Süsd meg, spárga!

Alig várjuk minden évben. Én az utolsó hetekben már visszaszámolok. Pedig manapság szinte az egész évben kapható, de mindenki tudja, hogy az igazi csakis az, ami szezonjában, frissen kerül piacra.

Zene

Zene

Ahogy a csillagok - Eric Burdon & War Londonban (koncert)

>Hogyha egy zenekar évtizedekkel a felbomlása után - egy vagy akárhány koncertre - újra összeáll, akkor ritkán mutat egyöntetű lelkesedést a közvélemény. Vannak ugye a fanatikus fanok, meg vannak a fanatikus gyanakvók, a maguk bejáratott - "felmelegített főzelék", "kimerült invenció", "még egy bőr lenyúzása" satöbbi - sablonjaikkal.

Zene

Kétszer ment el - Húsz rendező: Párizs, szeretlek!; Cédric Klapisch: Párizs

Nyilván már az is egy mérce, hogy kit hívnak az ilyenhez, és ebben a nagy nemzetközi nekiveselkedéssel készített szkeccsfilmek a világválogatotthoz hasonlítanak: a hazai pálya vélt vagy valós legjobbjai (vagy azok, akik épp ráértek) állnak össze egy alkalomra, és igyekeznek nem kifáradni, miközben azért szolgáltatni is kell valamit. Ezúttal húszan alkotják a keretet: magas szám, talán könnyebb is lenne felsorolni mindazokat, akik ebből a körből most kimaradtak.

Zene

Megélhetési bűnözők - Gát György-Uzsák János: Kis Vuk (film)

"Ekkor valami fehéret látott mozdulni az ólak mellett. Vuk lehasalt, mert a fehérség közeledett. Lehunyta szemét, és tudta már, hogy Nyau lépeget feléje. Gondolkozott: megfogja-e? Nem csap-e lármát a macska, aki ugyan félt a rókától, de a veszély néha vakmerővé tette, és karmai ilyenkor gyorsak voltak, mint Zú, a fényes hátú bogár, ki a napsugárban táncol.

Zene

Északi sarkak - Fortedanse: Kalevala (Színház )

Szaunából lettünk, és mindannyian egy nagy, globális szaunában fogunk elpusztulni. Nagyjából így értelmezem Horváth Csaba koreográfus és/vagy színházi rendező új Kalevaláját. A fagyos tájak lakóinak története, akiket elhagytak a normális istenek, halszagúak és fáznak, de házakat fognak építeni és tüzeket gyújtani közös erővel. A nép a színpadon van, hatalmas, fehér színű farönkök és futó fények között, Benedek Mari jelmezeiben, kisgatya és testfesték, meg hosszú szárú csizma a lábakon, a népi jelleget erősítve. Masszív csapat, egy komplett edzőterem, színészből lett untermanok és artisták, közben még beszélnek, zúdul a Szálinger Balázs által alkotott teljes eposzátirat veretes és humoros nyelvezete.

Zene

Rémregény - Munkácsi Miklós: Holtak kalendáriuma (könyv)

A huszadik század tekintélyes része egyetlen lidérces rémtörténet - ennek a tényekkel megalapozott közhelynek a megéneklésére vállalkozott új könyvében Munkácsi Miklós, ám a Lantos család hányattatásainak históriáját tárgyaló mű furcsamód mégsem az említett epocha világháborús népirtásokban és diktatórikus esztelenségekben dúslakodó kegyetlenségeit teszi érzékletessé az olvasó számára, hanem inkább a szerző mesteremberi vonzódását az öncélú erőszakosságok és a naturális részletek ábrázolása iránt. Nem kétséges, Munkácsi Miklós valósággal új értelmet adott a rémregény fogalmának, amikor hősét, a jóravaló, kétkezi zsaroló- és briganticsaládból származó Lantos Rudolfot botcsinálta, de egyszersmind következetes bosszúálló sorozatgyilkosként végigkísérte a II. világháborún, majd a Rákosi-korszakon, el egészen 1956-ig.

Zene

Mindent a szemnek - Figaro és Rubens (színház)

Sok nemtudás szükségeltetik - és persze sok más egyéb is - ahhoz, hogy jól érezze magát a néző a Vígszínházban, az Eszenyi Enikő rendezte Figaro házasságán. Sokat segít például, ha lövése sincs arról, hogy Beaumarchais darabjában "cucc" van; vagyis valami, amiről szól. Kapóra jön továbbá, ha kedveli a színházi "mcdonalds"-kaját: darált hús, puha zsömle, hagyma és kecsöp. Nem árt, ha hullafáradt, és az sem, ha az agyát otthon felejtette: gondolkodni itt nem kell, picit sem.

Zene

Amilyennek lennie kell - Testament: The Formation Of Damnation (lemez)

Meg kell hagyni, a thrash metal belterjes műfaj. Itt van példának rögtön a Testament: az alapító-énekes huszonakárhány éve lelépett, és átpártolt az Exodusba; megfordult benne a Death, a Forbidden és az Exodus néhány további tagja; no meg a Slayer mindkét eddigi dobosa - sőt a gitáros feleségül vette a metallicás Kirk Hammett exnőjét. Egyszóval tiszta Szomszédok, csak jobb a főcímzene - na ja, Etus minimum szívrohamot kapna, ha hallaná. Még a tragédiák is illenének a sorozatba: a Testament-énekes Chuck Billy mellkasában 2001-ben rákot diagnosztizáltak, de pár év alatt (úgy tűnik) nyom nélkül eltűnt a daganat. Hát igen, a happy endet még az ilyen kőkemény, bőrdzsekis rockerek is szeretik.

Lemez

Zene

Erre iszunk - Nôze: Songs On The Rocks

A szimultán zeneprogramozó, zongorista és vokalista Nicolas Sfintescu és Ezéchiel Pailhés (alias a Nôze duó) alapvetően párizsi lakosok, ráadásul rajonganak a minimalista elektronikáért - pályafutásukat a hagyományos, franciás popzenéhez és a ritmikus puttyogáshoz fűződő egyidejű, egyformán pusztító szenvedélyük vezérelte, a beteg zenebarátok nagy-nagy örömére.

Film

Film

Sehol se nagyon jó - Urbán András színházcsináló

Tizennyolc évesen alapítója volt a Aiowa nevű vajdasági színházi, összművészeti és ideológiai csoportnak. A délszláv háború idején nem foglalkozott színházzal, majd újra rendezni kezdett, és az utóbbi években a szegedi Thealter-fesztiválon, majd Budapesten is meghatározó események lettek az előadásai. Jelenleg a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója.

Lokál

Lokál

Leszbikus anyák - Törvényen kívül, méhen belül

A kilencvenes években a Labrisz Leszbikus Egyesület létrejöttének és egyéb társadalmi változásoknak köszönhetően "előbújt" egy generáció, amelynek tagjai már bátran felvállalták nemi identitásukat. Ennek a nemzedéknek több tagja évek óta nyíltan azonos nemű párjával él, és közülük egyre többen családot terveznek, gyermeket várnak. Jogi támaszok nélkül is.

Tudomány
Lélek