"Úgyse lesz semmi, a Kóka majd fényezi magát és a pártot, hogy micsoda bátorság volt kilépni, a Fodor korteskedik kicsit, leszavazunk, aztán parketta hazáig" - foglalta össze a piszoárnál a küldöttgyűlés megkezdése előtt fél órával az egyik vidéki küldött rég nem látott ismerősének, hogy mit vár a naptól. "Úgy sincs választásunk: ha nem szavazzuk meg, komplett hülyét csinálunk magunkból, és a fél világ rajtunk röhög majd" - dünnyögött vissza félhangosan az ismerős a pártvezetés által kész helyzet elé állított küldöttgyűlés mozgásterére utalva. Ha a Narancs tudósítója tudta volna, hogy a vizeléssel összekötött rövid párbeszédrészlet halálpontosan foglalja össze a küldöttgyűlés későbbi fejleményeit, akár haza is mehetett volna.
Ehelyett végighallgathatta minden idők egyik legrosszabb politikai beszédét Kóka Jánostól. Az önmagában nem tragédia, legfeljebb a politikai érzék hiányáról tanúskodik, hogy egyáltalán nem észlelte: mennyien neheztelnek a vidéki küldöttek közül amiatt, hogy az elnökség kész helyzet elé állította őket. Az SZDSZ-ben ez nem új probléma: miközben a párt szavazóbázisát leginkább a vidéki városi középosztály felől lehetne megerősíteni, a pártelit nemcsak hogy szinte teljesen süket a progresszív vidéki hangokra és igényekre, de az utóbbi években kifejezetten ügyes munkát végzett a helyi aktivisták elvadításában is. Budaörsön, a gyűlés helyszínéül kiválasztott óriási autószalonban is gesztusértéke lett volna egy bocsánatkérésnek, amiért - kényszerhelyzet ide vagy oda - az elnökség a márciusi döntéssel annyira előrerohant. Ehelyett Kóka már vitaindító beszédében eldöntött tényként beszélt a kilépésről, amivel a küldöttek körében érzékelhetően népszerűtlen pártelnöknek ismét nem sikerült jó pontokat szereznie.
Az elnöki beszéd fő hibája az volt, hogy semmit nem mondott arról, most mi következik. Az igaz, hogy a párt olyan úton jár, amilyenen előtte Magyarországon még senki. Csakhogy a koalíció elhagyása miatti helyzetet diplomaosztáshoz, az SZDSZ koalíciós szerepét lábasba tett, de a víz melegedését nem érzékelő békához hasonlító végtelenül kínos retorikai fordulatok, majd a párt morális tartását dicsérő és a belső koalícióépítés szükségességét hangoztató kijelentések csak felerősítették, hogy Kóka vagy nem tud, vagy - ami talán még rosszabb - nem akar arról beszélni, hogy a politikai válsághelyzetből milyen kiutat lát a liberálisok számára. Arra berendezkedni, hogy a szocialisták a futó ügyeket majd elmenedzselgetik, miközben az érdemi jogalkotás szünetel, a jövő évi költségvetést pedig kérdéses legitimációjú háttéralkuk során az SZDSZ számára is elfogadhatóvá gyúrják, kicsit sovány politikai programnak tűnik - Kóka szavaival - az ismét "önálló, konstruktív, liberális" párt számára.
Kókáénál jóval nagyobb tetszést aratott Fodor Gábor amúgy eléggé vértelen beszéde. Fodor az expozéját nyíltan a június 7-re összehívott tisztújító küldöttgyűlés korteskedésére használta. Bár ez logikus volt, hiszen a hogyan továbbról nyilván a következő vezetőség hivatott majd dönteni, az - miként nem sokkal később Gusztos Péter jogosan kifogásolta - cseppet sem volt elegáns, hogy Fodor magát a legnépszerűbb liberális miniszterként reklámozta, miközben a környezetvédelmi minisztérium vezetése az egészségügyi és a gazdasági tárcával szemben semmiféle társadalmi kataklizmával nem járt. Fodor szerint a koalíció elhagyása csak akkor lehet hiteles, ha a politikai változás a pártban is folytatódik, és felrótta a pártvezetésnek a korábbi hibákat, például a száznapos program megszavazását. Ismét utalt rá, hogy a pártnak "ajtókat kell nyitni" a szocialisták és az ellenzék felé, bár hogy mi fér majd át az ajtókon, azt jótékony homályban hagyta. Kókához képest azonban legalább minimális agymunkára utalt az a mondata, hogy konzervatív liberális, liberális zöld és szociálliberális rétegekkel bővítené az SZDSZ táborát - ámbár a részletekkel ez ügyben sem fárasztotta a közönséget.
Abban mindkét elnökjelölt egyetérteni látszik, hogy az SZDSZ új, konstruktív országgyűlési szerepe valami olyasmit jelent, hogy nem az előterjesztő képviselők párthovatartozása, hanem a tartalom alapján mérlegelik majd a törvényjavaslatokat. (Eddig vajon mi volt? Az ellenzéki módosító indítványokat olvasatlanul dobták a kukába?) Ezt segítheti majd a frakció működési szabályainak most bejelentett szigorítása is. A Fidesz azonban nyilván mindent el fog követni, hogy az Országgyűlésben és azon kívül minél gyakrabban kalapáljon méretes ékeket az MSZP és a liberálisok közé, hogy a lehető leghamarabb bedöntse az egyelőre ingatagnak ígérkező kisebbségi kormányt. Az SZDSZ-nek ezt a fordulatot a saját politikai túlélése és a küldöttgyűlésen gyakran emlegetett, Orbán Viktor által írandó alkotmánymódosítás elkerülése érdekében minél későbbi időpontra kell kitolnia.
Frakciófegyelem ide vagy oda, a szabad demokraták ezért nem jelölhetik ki nagyon mereven a konstruktív, liberális stb. ellenzéki politizálás kereteit, és ezért kell így vagy úgy együttműködniük a szocialistákkal. Ennek az együttműködésnek a mikéntje a köztársaság talán legfontosabb politikai kérdése.
Nem mellesleg pontosan ez az a kérdés, amiről vasárnap egyetlen szó sem esett a liberálisok küldöttgyűlésén.
