Az SZDSZ kilépett a koalícióból - Ugrás a kismedencébe

  • Miklósi Gábor
  • 2008. május 1.

Belpol

Az SZDSZ vasárnapi küldöttgyűlése a koalíciós szerződés felmondásával a papírformát hozta. A küldöttek némi ízelítőt kaptak a júniusi elnökválasztás küzdelmeiből is. Ám az igazán fontos kérdésről továbbra sem esett szó.
Az SZDSZ vasárnapi küldöttgyűlése a koalíciós szerződés felmondásával a papírformát hozta. A küldöttek némi ízelítőt kaptak a júniusi elnökválasztás küzdelmeiből is. Ám az igazán fontos kérdésről továbbra sem esett szó.

"Úgyse lesz semmi, a Kóka majd fényezi magát és a pártot, hogy micsoda bátorság volt kilépni, a Fodor korteskedik kicsit, leszavazunk, aztán parketta hazáig" - foglalta össze a piszoárnál a küldöttgyűlés megkezdése előtt fél órával az egyik vidéki küldött rég nem látott ismerősének, hogy mit vár a naptól. "Úgy sincs választásunk: ha nem szavazzuk meg, komplett hülyét csinálunk magunkból, és a fél világ rajtunk röhög majd" - dünnyögött vissza félhangosan az ismerős a pártvezetés által kész helyzet elé állított küldöttgyűlés mozgásterére utalva. Ha a Narancs tudósítója tudta volna, hogy a vizeléssel összekötött rövid párbeszédrészlet halálpontosan foglalja össze a küldöttgyűlés későbbi fejleményeit, akár haza is mehetett volna.

Ehelyett végighallgathatta minden idők egyik legrosszabb politikai beszédét Kóka Jánostól. Az önmagában nem tragédia, legfeljebb a politikai érzék hiányáról tanúskodik, hogy egyáltalán nem észlelte: mennyien neheztelnek a vidéki küldöttek közül amiatt, hogy az elnökség kész helyzet elé állította őket. Az SZDSZ-ben ez nem új probléma: miközben a párt szavazóbázisát leginkább a vidéki városi középosztály felől lehetne megerősíteni, a pártelit nemcsak hogy szinte teljesen süket a progresszív vidéki hangokra és igényekre, de az utóbbi években kifejezetten ügyes munkát végzett a helyi aktivisták elvadításában is. Budaörsön, a gyűlés helyszínéül kiválasztott óriási autószalonban is gesztusértéke lett volna egy bocsánatkérésnek, amiért - kényszerhelyzet ide vagy oda - az elnökség a márciusi döntéssel annyira előrerohant. Ehelyett Kóka már vitaindító beszédében eldöntött tényként beszélt a kilépésről, amivel a küldöttek körében érzékelhetően népszerűtlen pártelnöknek ismét nem sikerült jó pontokat szereznie.

Az elnöki beszéd fő hibája az volt, hogy semmit nem mondott arról, most mi következik. Az igaz, hogy a párt olyan úton jár, amilyenen előtte Magyarországon még senki. Csakhogy a koalíció elhagyása miatti helyzetet diplomaosztáshoz, az SZDSZ koalíciós szerepét lábasba tett, de a víz melegedését nem érzékelő békához hasonlító végtelenül kínos retorikai fordulatok, majd a párt morális tartását dicsérő és a belső koalícióépítés szükségességét hangoztató kijelentések csak felerősítették, hogy Kóka vagy nem tud, vagy - ami talán még rosszabb - nem akar arról beszélni, hogy a politikai válsághelyzetből milyen kiutat lát a liberálisok számára. Arra berendezkedni, hogy a szocialisták a futó ügyeket majd elmenedzselgetik, miközben az érdemi jogalkotás szünetel, a jövő évi költségvetést pedig kérdéses legitimációjú háttéralkuk során az SZDSZ számára is elfogadhatóvá gyúrják, kicsit sovány politikai programnak tűnik - Kóka szavaival - az ismét "önálló, konstruktív, liberális" párt számára.

Kókáénál jóval nagyobb tetszést aratott Fodor Gábor amúgy eléggé vértelen beszéde. Fodor az expozéját nyíltan a június 7-re összehívott tisztújító küldöttgyűlés korteskedésére használta. Bár ez logikus volt, hiszen a hogyan továbbról nyilván a következő vezetőség hivatott majd dönteni, az - miként nem sokkal később Gusztos Péter jogosan kifogásolta - cseppet sem volt elegáns, hogy Fodor magát a legnépszerűbb liberális miniszterként reklámozta, miközben a környezetvédelmi minisztérium vezetése az egészségügyi és a gazdasági tárcával szemben semmiféle társadalmi kataklizmával nem járt. Fodor szerint a koalíció elhagyása csak akkor lehet hiteles, ha a politikai változás a pártban is folytatódik, és felrótta a pártvezetésnek a korábbi hibákat, például a száznapos program megszavazását. Ismét utalt rá, hogy a pártnak "ajtókat kell nyitni" a szocialisták és az ellenzék felé, bár hogy mi fér majd át az ajtókon, azt jótékony homályban hagyta. Kókához képest azonban legalább minimális agymunkára utalt az a mondata, hogy konzervatív liberális, liberális zöld és szociálliberális rétegekkel bővítené az SZDSZ táborát - ámbár a részletekkel ez ügyben sem fárasztotta a közönséget.

Abban mindkét elnökjelölt egyetérteni látszik, hogy az SZDSZ új, konstruktív országgyűlési szerepe valami olyasmit jelent, hogy nem az előterjesztő képviselők párthovatartozása, hanem a tartalom alapján mérlegelik majd a törvényjavaslatokat. (Eddig vajon mi volt? Az ellenzéki módosító indítványokat olvasatlanul dobták a kukába?) Ezt segítheti majd a frakció működési szabályainak most bejelentett szigorítása is. A Fidesz azonban nyilván mindent el fog követni, hogy az Országgyűlésben és azon kívül minél gyakrabban kalapáljon méretes ékeket az MSZP és a liberálisok közé, hogy a lehető leghamarabb bedöntse az egyelőre ingatagnak ígérkező kisebbségi kormányt. Az SZDSZ-nek ezt a fordulatot a saját politikai túlélése és a küldöttgyűlésen gyakran emlegetett, Orbán Viktor által írandó alkotmánymódosítás elkerülése érdekében minél későbbi időpontra kell kitolnia.

Frakciófegyelem ide vagy oda, a szabad demokraták ezért nem jelölhetik ki nagyon mereven a konstruktív, liberális stb. ellenzéki politizálás kereteit, és ezért kell így vagy úgy együttműködniük a szocialistákkal. Ennek az együttműködésnek a mikéntje a köztársaság talán legfontosabb politikai kérdése.

Nem mellesleg pontosan ez az a kérdés, amiről vasárnap egyetlen szó sem esett a liberálisok küldöttgyűlésén.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.