Strasbourgban perlik az árstop miatt a magyar államot a kis benzinkutak

  • narancs.hu
  • 2022. május 2.

Belpol

A kis kutak üzemeltetői szerint a 20 forintos állami támogatás nem fedezi a veszteségeiket.

Közel ötven kis, többségében családi vállalkozásban üzemelő benzinkút csatlakozott ahhoz a csoportos beadványhoz, amelyben a magyar állam ellen indítanak pert az üzemanyagok hatósági árazása miatt, aminek következtében lassan fél éve veszteségesen üzemelnek – írjaSzabad Európa.

„Jövő héten alkotmányjogi panasszal élünk, és ezzel párhuzamosan eljárást indítunk a magyar állammal szemben Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bíróságánál” – nyilatkozta a lapnak Karsai Dániel ügyvéd. Szerinte a benzinkutaknak minden eladott liter üzemanyagon veszteségük képződik, amit nem fedez a literenkénti 20 forintos állami támogatás, ez pedig sérti a jogos várományukat és a tulajdonjogukat.

Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke arról beszélt a Szabad Európának, hogy bár a kormány az árstoppal együtt a 20 forintos literenkénti támogatást is kitolta másfél hónappal, de ebből az összegből akár 10 forintot is elérhet a szállítási költség, ami eddig külön eladásiár-befolyásoló tényező volt. Szerinte az olyan tőzsdén jegyzett termékek, mint az olaj és a hozzá kapcsolódó desztillációk árának befagyasztása gazdasági nonszensz. Hozzátette, hogy az általános üzemanyagárstop elvét helyesnek tartja, de ebben a formában fenntarthatatlan, ezért vissza kell térni a piaci árakhoz. Úgy véli, aki ezt nem tudja megfizetni, annak rászorultsági alapon állami támogatást kell nyújtani.

(Szabad Európa)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.