Százmilliókkal drágul a Pécsett épülő kosárlabda-akadémia, az indok: „előre nem látható körülmények”

  • narancs.hu
  • 2018. július 14.

Belpol

Szerencsére most már látják.

Az uniós Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számában vette észre a Hír Tv, hogy 440 millió forinttal drágul a Pécsett épülő Nemzeti Kosárlabda Akadémia. A növekvő költségek magyarázata pedig egészen sajátos: „előre nem látható körülmények”.

Leteszik a pécsi akadémia alapkövét

Leteszik a pécsi akadémia alapkövét

Fotó: MTI/Lendvay Péter

A hirdetményből azonban nem derül ki, hogy ez mit is jelent. Annyit azonban lehet tudni, hogy a pécsi akadémia szakmai irányítója a kosárlabdaedzőként sikeres, bár ma már nem aktív Rátgéber László, aki a Szabad Pécs tavalyi tudósítása szerint egyenesen Orbán Viktornál lobbizott a projektért, bár ő akkor azt mondta, csupán „előadta a tervét”.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.