Szijjártó: A kormány továbbra sem engedélyezi, hogy Magyarországról Ukrajnába halált okozó fegyvereket szállítsanak

  • narancs.hu
  • 2022. március 13.

Belpol

Állami támogatást adnak azoknak a munkáltatóknak, akik menekülteket foglalkoztatnak. 

Továbbra is újabb és újab menekülthullámokra kell számítani, az Ukrajnában folyó háború elől egyre többen akarnak majd nyugati irányba, így Magyarországra is elmenekülni, mondta el Szijjártó Péter vasárnap. A külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban arról beszélt, hogy azoknak a menekülteknek, akik hosszabb ideig szeretnének Magyarországon maradni, munkalehetőséget fognak kínálni.

Ezért azoknak a munkáltatóknak, akik menekültként érkező ukrajnai állampolgároknak munkát biztosítanak, állami támogatást adnak. Havi 60 ezer forint jár minden menekült munkavállaló után, havi 12 ezer forint pedig a munkavállalók gyerekei után, ha a munkáltató hosszú távon gondoskodik a menekültek megfelelő szállásáról és arról, hogy el tudjanak jutni a munkahelyükre.

Szijjártó arról is beszélt, hogy a Kijevből ideiglenesen Lvivbe költözött magyar nagykövetség marad a városban. Vasárnap beszélt is Íjgyártó István ukrajnai magyar nagykövettel, aki elmondta, hogy a városban volt ugyan légiriadó, de a robbanásokat a belvárosban nem érzékelték, a városban egyelőre nyugalom van. A külügyminiszter azt mondta, egyre kevesebb uniós tagország nagykövetsége marad Ukrajnában, már kevesebben vannak, mint tíz, de a magyarok egyelőre nem tervezik, hogy bezárják a követséget.

Majd közölte, hogy a kormány továbbra is kitart döntése mellett, miszerint nem engedélyezi, hogy Magyarország területéről Ukrajnába halált okozó fegyvereket szállítsanak. Szerinte a vasárnap reggeli, a lengyel határhoz közeli robbantások is azt mutatják, hogy az orosz hadsereg igyekszik megsemmisíteni azokat a fegyverszállítmányokat, amelyeket Ukrajna Nyugatról kap.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk