Az OLAF-hoz fordul a DK egy nagykanizsai ügy miatt

  • narancs.hu
  • 2022. március 13.

Belpol

A 400 milliós uniós támogatás felhasználása miatt egy hónapja feljelentést is tett a helyi képviselőjelölt.

A Demokratikus Koalíció az Európai Unió csalás elleni hivatalához (OLAF) fordul egy uniós támogatásokat érintő nagykanizsai ügyben – jelentette be az ellenzéki párt sajtótájékoztatón.

A történetet Horváth Jácint, a DK országgyűlési képviselőjelöltje és Rónai Sándor, a párt EP-képviselője ismertette. Horváth arról beszélt, hogy több mint egy hónapja feljelentést tett, és az ügyészség nyomozást is indított a „Hacsunk”, a nagykanizsai helyi akciócsoport ellen, csalás gyanújával.

A DK-s politikus szerint az akciócsoport közel 400 millió forint uniós támogatást nyert el, de nem az uniós program eredeti céljainak megfelelően, a városokon belüli közösségszervezésre használta fel, hanem „érdemi tevékenység nélkül fideszes haverok zsebébe vándorolt a pénz. Átláthatatlan módon, indokolatlanul tűntek el a százmillliók, miközben a programból kihagyták az önkormányzatot és a helyi független civileket is” – állította a DK jelöltje.

A DK ezért feljelentést tesz az EU Csalás Elleni Hivatalánál, az OLAF-nál is, mondván, „Nagykanizsán közvetlen bizonyítékok állnak rendelkezésre, hogy az uniós forrásokat tisztességtelen versenyben, irányítottan Fidesz-közeli szervezetek kapták meg”.

Leadkép: Horváth Jácint Nagykanizsán Márki-Zay Péterrel. Forrás: Horváth Jácint Facebook-oldala

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.