Szkíták akarták megdönteni az államot, őrizetbe vették őket

  • narancs.hu
  • 2024. január 25.

Belpol

A legidősebb gyanúsított 88 éves.

Kedden hajnalban százötven rendőr tíz helyszínen hajtott végre akciót országszerte kedden hajnalban az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt. Az egyik közösségi videómegosztó portálra még novemberben került fel egy videó, amelyen egy társaság tagjai bejelentették, hogy

megalakítják a Szkíta Magyarországot, és megindították a nemzeti szabad katonai csapatok felfegyverzését.

A csoport azt is megígérte, hogy mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni, majd elmondták azt is, hogy rövidesen megtörténik a magyar rendőrség lefegyverzése és a katonaság átállítása, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak.

A rendőrség az ügyben a KR NNI az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészülete miatt eljárást indított.

Csütörtök reggel az is kiderült, hogy állam elleni bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vett három személy letartóztatását indítványozza a Zala Vármegyei Főügyészség. A legidősebb személy egy 88 éves váci férfi.

A rendőrség videójában szemléletes részletek is kiderülnek a csoportról: például az, hogy egyenruhájuk, de hivatalos, félig levágott uborkájuk is van.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.