Megjöttek a nemzeti konzultáció eredményei, és nem fogja elhinni, mit mutatnak

  • narancs.hu
  • 2024. január 25.

Belpol

A válaszadók szinte száz százaléka egyetért a kormánnyal.

Megérkeztek a nemzeti konzultáció eredményei - közölte Magyarország kormánya. 

 
A 13. Nemzeti Konzultáció eredményei
 

A kitöltők 99 százaléka szinte minden kérdésre a kormány álláspontjának megfelelő választ adta, magát a kérdőívet pedig több mint másfél millióan töltötték ki. Ez volt a tizenharmadik alkalom, hogy a kormány nemzeti konzultációt indított, ezúttal a szuverenitásról. Igaz, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal megalapításával nem várták meg az eredményeket, annak az élén már ott csücsül Lánczi Tamás.

Korábban írtunk arról, milyen ferdítések vannak a nemzeti konzultáció kérdéseiben. A legfeltűnőbb az, hogy egy kérdés arra utal, hogy az Európai Unió a Hamászt pénzelné.

Az ívet az ország legfontosabb hatvanéves bácsija is kitöltötte, az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen viszont nem szívta fel magát azon, hogy a konzultációhoz kapcsolódó sokmilliárdos plakátkampányban ellenségként szerepel.

A múlt heti kormányinfón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt mondta, a nemzeti konzultációt 1 518 455-en töltötték ki.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.