Több mint ötmilliárdos állami támogatást kapott a Külügyminisztérium egyik cége és alapítványa

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 30.

Belpol

A szervezeteknek azért van szüksége a támogatásra, hogy a határon túli gazdaságfejlesztési és nemzetpolitikai célokat hatékonyan megvalósítsák.

Kedd éjjel több rendeletet is kiadott a kormány. Mint arról lapunk is beszámolt, az egyik ilyen a Városliget  beépítésének engedélyezéséről szól, mely felülírja a Fővárosi Közgyűlés bármilyen döntését.

Egy másik kormányhatározat szerint 5 milliárd forintos tőkeemelést kap egy a Külügyminisztérium alá tartozó cég, és további 600 millió forintos támogatásban részesül a külügy egyik alapítványa is.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló MANEVI Zrt.-t azért kap ötmilliárdot, hogy a Határon túli gazdaságfejlesztő programot támogassa. Nem mellesleg a MANEVI szintén az államnak köszönhetően már eddig is 10,5 milliárdos saját tőkével bírt. A cég fő profilja nem más, mint hogy a külügy különféle projektjeit előkészítse és végrehajtsa, amelynek keretében tranzakciós és vagyonhasznosítási feladatokat lát el. Korábban egyébként kicsit mással, nemesfém tárgyak, termékek hitelesítésével és nemesfémtartalmuk tanúsításával foglalkoztak.

A közlöny szerint 600 millió forintos támogatás jár a Külügyminisztérium Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványának beinidításához is, amely idén nyáron már megkapta a MANEVI Zrt. és a Comitatus-Energia Zrt. részvényeit is.

A kormányhatározat szerint az említett szervezeteknek azért van szüksége a támogatásra, hogy a határon túli gazdaságfejlesztési és nemzetpolitikai célokat hatékonyan megvalósítsák.

Figyelmébe ajánljuk

Ne nézd a monitort egy hétig, ha nem muszáj! Mi az a digitális detox, miért fontos, és milyen pozitív hozadékai vannak?

Csendben üldögélés, függönyminta bámulás, papírújság olvasás, Barbizás a gyerekkel – ilyesmiket is csinálhat az ember, ha kiszakítja magát a monitor elől. A Kék Pont Alapítvány által szervezett egyhetes digitális detox-program eredettörténetéről és az „elvonón” szerzett saját élményeiről Dávid Ferenc programfelelős, az alapítvány munkatársa mesélt a Magyar Narancsnak.

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.