Több városban is egyszerre vonultak utcára az oktatásért tüntetők

  • narancs.hu
  • 2022. november 17.

Belpol

Péntekre országos élőlánc szerveződik.

Csütörtök késő délután több vidéki városban is egyszerre kezdődött demonstráció az oktatásért, az eseményeket a pedagógus szakszervezetek és civilek közösen szervezték – olvasható a Telex hírösszefoglalójában.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a lapnak úgy nyilítkozott: folyamatosan nyomást kell gyakorolni a kormányra, már nemcsak a fővárosban van tiltakozás, hanem vidéken is. Közös kiálláshoz többek között Miskolc, Pécs, Szeged, Győr, Szentes, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Szekszárd, Szolnok, Kecskemét, Veszprém, Zalaegerszeg és Eger is csatlakozott.

Az események célja, hogy vidéken is legyen „fény az oktatásban”, ezért több városban is fáklyákkal és egyéb világító eszközökkel vonultak a tüntetők.

Pécsen a szervezők szerint az elmúlt hónapok legnagyobb tüntetésére került sor csütörtökön, nagyjából 1500-2000 fő jelent meg a város főterén, hogy közösen tiltakozzanak a közoktatás kilátástalan helyzete ellen. Eközben Szegeden 3 kilométeres menettel erősítették meg a közoktatásban dolgozók és az őket támogatók, hogy továbbra is követelik a változásokat. A vonulás során itt is egyre többen csatlakoztak a demonstrálókhoz, majd Klauzál téren közös éneklés után jelképesen becsengettek, és egy rendhagyó tanórán mondták el 9 pontból álló követeléseiket.

Szolnokon a pedagógusok fáklyát gyújtottak és felolvasták az oktatás 9 pontját. A szűk körű demonstrációt nem hirdették meg nyilvánosan, a megmozdulást a holnapi élőlánc előkészítő eseményének szánták. A városban az előzetes felmérések szerint pénteken több mint 80 pedagógus vesz részt polgári engedetlenségben és lesznek olyanok is, akik sztrájkolnak.

Pénteken országszerte folytatódnak az oktatás ügyéért szervezett megmozdulások. Számos intézményben készülnek sztrájkra vagy polgári engedetlenségre a pedagógusok, reggelre pedig Budapesten és több vidéki városban is élőlánc szerveződik. Az eseményekről a nap folyamán lapunk is beszámol majd. A tanárokkal és az oktatással kapcsolatos korábbi cikkeinket itt olvashatják.

(Címlapképünkön: A Szolnoki Pedagógusok fáklyás demonstrációja a Hild téren. Forrás: Szolnoki Pedagógusok)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.