Tönkreteszik a lomisokat

  • narancs.hu
  • 2013. június 6.

Belpol

A Magyar Narancs legfrissebb számából kiderül, hogy több tízezer ember megélhetését veszélyezteti a hulladékfém-kereskedelem közelgő szigorítása. Közülük sokan épp a legszegényebbek közé tartoznak.

A hulladékfém-kereskedelem januári szigorítása után tovább nehezítené az ebből élők helyzetét a kormány: lényegében minden hulladék eredetét hivatalos papírral kellene igazolni – derül ki a Magyar Narancs legfrissebb számából. Az természetesen jó, hogy a „változtatás kétségkívül fejfájást okozna a nagybani fémtolvajoknak és felvásárlóiknak”, ugyanakkor probléma, hogy egyúttal „ellehetetlenítheti a hulladékfém-gyűjtésből élő szegények (hajléktalanok, romák) megélhetését is”.

Képünk csak illusztráció!

Képünk csak illusztráció!

Fotó: MTI

Tamás Gábor cikkéből kiderül, hogy a januári szigorítások gyakorlatilag megtiltják a gyűjtögető jellegű hulladékfém-kereskedelmet. A jogszabály szerint a legális felvásárlótelepekre kizárólag saját fémhulladékot, egyéb hasznosítható alapanyagot lehet csak beszállítani, az állam minden kifizetett összeg után négy százalékot levon.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a terület újraszabályozását célzó áprilisi törvényjavaslat expozéjában lényegében kimondta, hogy a januártól hatályos törvény nem érte el a célját, a fémkereskedelemben tapasztalható visszaéléseknek, a vagyon elleni bűncselekményeknek újabb szigorítással kell elejét venni. A módosítások között említette, hogy meghatározott fémeket (ilyen például a csatornafedél) a kereskedők csak külön igazolással, a velük szerződésben álló közszolgáltatóktól vehetnek át, és adott esetben a magánszemélyeknek is rendelkezniük kell ilyen igazolással.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.