Torgyán József egykori pártjával lép szövetségre a Jobbik

  • narancs.hu
  • 2023. október 26.

Belpol

A legtöbben 2002-ben hallhattak utoljára az FKgP-ről, de léteznek!

Jó eséllyel a Jobbik nyerte meg a napi meglepő hírek izgalmas versenyét mai sajtóközleményével: pártszövetséget, a közlemény szerint „történelmi szövetséget” köt a 2017-ben meghalt Torgyán József egykori pártjával, a Független Kisgazda Párttal.

„Élhető vidék nélkül nincs normális Magyarország!”

– áll a Jobbik meghívójában, a szövetség pontos részleteit egy pénteki sajtótájékoztatón mutatja be Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok elnöke és Balogh Károly, a Független Kisgazda Párt (FKgP) elnöke.

Az idős Torgyán egy fesztiválon

 
Az idős Torgyán fesztiválozott is korábban
 

 A szövetség részleteiről tehát még nem sokat tudni, de az biztos, hogy ezek szerint továbbra is létezik az 1998 és 2002 között kormányra is került párt, amiről a legtöbben épp 2002-ben hallottak utoljára. A legutóbbi két választáson nem indultak, viszont úgy tűnik, a Jobbik-féle társasághoz vonzódnak, hiszen 2019-ben a Mi Hazánkkal és az ezek szerint szintén létező MIÉP-pel kötöttek megállapodást, illetve támogatták Márki-Zay Pétert az ellenzéki előválasztáson.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.