Ügynöktörvény és Történeti Hivatal: Mintha

szerző
György Bence
publikálva
1996/40. (10. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ideje lenne már eldönteni, hogy Magyarországon valóban végrehajtják-e az átvilágítást és az ügynöktörvényt, vagy csak úgy tesznek, mintha. Ma már egyértelmű: 1989-90-ben a nagy lehetőséget - megtisztítani a közéletet, leleplezni az állampárti titkosszolgálatot - elszalasztottuk. A kérdés az, hogy a hajó végképp elment-e.

Ideje lenne már eldönteni, hogy Magyarországon valóban végrehajtják-e az átvilágítást és az ügynöktörvényt, vagy csak úgy tesznek, mintha. Ma már egyértelmű: 1989-90-ben a nagy lehetőséget - megtisztítani a közéletet, leleplezni az állampárti titkosszolgálatot - elszalasztottuk. A kérdés az, hogy a hajó végképp elment-e.

A keletnémetek 1989-ben megrohamozták a Stasi (az NDK hírhedt titkosszolgálata) központi épületét, és jelentésestül, ügynöklistástul múzeumot csináltak belőle. Az eredmény megítélésében megoszlanak maguk a németek is, minthogy az igazság megismerésével családok, barátságok széthullása járt együtt, ámbár véres leszámolásokról nem érkeztek hírek. A németek tehát megfizették a valóságismeret árát, ám most legalább egy fokkal jobban tudják, hogy kire szavaznak. Parlamenti képviselői révén Magyarországnak is el kell döntenie, végrehajtja-e ezt a feladatot.

Magyarországon azonban csak a vacakolás ment éveken át,

az úgynevezett antikommunista erők

négyévi kormányzásuk végén tudtak csak elfogadtatni magukkal egy kétoldalas ügynöktörvényt. Ma már az MDF-ben sem tagadják (igaz, a nyilatkozók továbbra is nevük elhallgatását kérik), hogy noha 1990-ben a problémát egyszer s mindenkorra rendezni akarták, ez elsősorban Csurka István személye miatt nem volt lehetséges. "Senki nem merte vállalni azt, hogy a párt egyik főideológusáról mindjárt a ciklus elején kiderüljön: spicli volt", mondta egyikük.

A halogatásnak persze egyéb okai is voltak és vannak mindmáig: az "ügynöközés" politikai játszmák, alkuk részévé vált, akár a kulisszák előtti (gondoljunk csak Antall József kisded játékaira a borítékokkal), akár a színfalak mögötti taktikázgatásokban. Ma már világos: mindkét oldal ráfarag, ha a múltról lerántja a leplet.

Az eltelt évek csak rontottak a helyzeten. Nem titok, hogy a III/III-as belügyi csoportfőnökség dokumentumai már az 1990-es Duna-gate-botrány előtt megfogyatkoztak, s az irattárak hermetikus lezárását sem sikerült kellőképpen végrehajtani. A ma rendelkezésre álló dokumentumok alapján egyáltalán nem biztos, hogy rekonstruálni lehet a teljes egykori ügynöklistát, s az sem, hogy minden jelentés az érintettek rendelkezésére áll.

Legújabban itt van az ügynöktörvényben kreált

(TH), amelyre a jövő évi költségvetésben a minimálisan szükségesnek tartott pénz egynegyedét szánják, legalábbis a kormány előterjesztése szerint. A TH a volt állambiztonsági szervek dokumentumait őrzi majd, így ide költöztetnék a Belügyminisztérium (BM) pincéjében zárolt iratokat és a mai nemzetbiztonsági szerveknél tárolt, ma már felesleges papírkötegeket.

Az új Országgyűlés az Alkotmánybíróság határozata alapján módosította az ügynöktörvényt, amely így elvben biztosítja az állampolgárok információs önrendelkezési jogát. Ez az alkotmánybírák szerint benne van az alkotmányban, úgymond, abból következik. Ez azt jelenti, hogy mindenki jól elmehet majd a Történeti Hivatalba, és kérheti, hogy a róla szóló dokumentumokat mutassák meg neki. Elolvashatja az ügynök jelentéseit, de a spiclire vagy a más személyre utaló részeket törlik a papírokból. A TH a tervek szerint segíti az átvilágító bírók munkáját, akik mellesleg az utóbbi időben eléggé beindultak.

A Történeti Hivatalnak egyelőre

hivatalosan nincs gazdája,

az előkészületi munkák a belügyben zajlanak. Ez főleg az ott lévő iratok előkészítését jelenti, de számításokat is végeztek a várható költségekről. A kalkuláció némi rátartással 919 millió forintnál ért véget, de nem titkolták, hogy a minimum is 800 millió felett van. Pontos költségvetést persze nem lehet készíteni, mivel nincs még meg az ingatlan sem. Ezt egy kormányhatározat alapján a Pénzügyminisztériumnak (PM) kellett volna biztosítania a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vagyonköréből. A határidő már hónapokkal ezelőtt lejárt, eredmény semmi. Huzavona kezdődött tehát a PM-mel, amely kapásból 200 milliónál kezdte az alkut, és semmit sem engedett. A belügyben így nem maradt más kiút, mint hogy rástartolnak a jövő évi költségvetés tartalékára. Ha ugyanis meglesz az épület - szépen lassan, nem kell elsietni -, akkor a már meglévő 200 millióból valószínűleg levéltárformává lehet alakítani. Ha felújításra is szorul az ingatlan, akkor a rendelkezésre álló pénz kevés lesz. A BM és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) irattárából áthozandó anyagok tárolásához és a TH hivatali funkcióinak ellátásához 2500 négyzetméterre van szükség. Az intézmény mintegy 100 embert foglalkoztatna, ebből 40 lenne a levéltáros, de sokan kellenek a fénymásoláshoz és a mikrofilmkészítéshez is, a törvény szerint ugyanis minden dokumentumot mikrofilmen kell rögzíteni. A szokásos levéltárakkal szemben a TH-ban minden dokumentumnak könnyen hozzáférhetőnek kell lennie, s arra is fel kell készülniük, hogy a nyitást követő hónapokban

tízezrek kérnek majd betekintést

múltjukba. A dokumentumok feldolgozottsága jelenleg minimális, így gyors munkával is csak két év múlva állna rendelkezésre a teljes információs állomány. Aki már ezelőtt érdeklődik, az megtekintheti a már kész dokumentumokat, és később szólnak, ha találnak még valamit.

A törvény, amelynek a végrehajtása bukdácsolt, még lehet, hogy nem végleges. SZDSZ-es képviselők az Alkotmánybírósághoz fordultak, részben a Történeti Hivatal ügyében. Nem a hivatal felállítását támadták meg, hanem az oda kerülő dokumentumokkal kapcsolatban vannak fenntartásaik. Úgy érzik ugyanis, hogy amíg az NBH vezetője jogosult eldönteni, hogy az irattárból mit tekint a törvény szerint átadandónak a TH-ba, és mit nem, addig nem érvényesül az alkotmánybírák által igényelt információs önrendelkezési jog. Azt tartanák szerencsésnek, ha ezt egy vegyes bizottság döntené el. A titokszolgák viszont hallani sem akarnak arról, hogy idegenek szortírozzák a szupertitkos dokumentumokat.

Valami megindult az ügynöktörvény körül a Történeti Hivatallal, amelynek talán elnöke is lesz néhány hónapon belül, aki lobbizhat majd pénzért, ingatlanért és így tovább, és így tovább. És az is meglehet, hogy marad minden a régiben.

Egy biztos: minél távolabbi a múlt, annál kevésbé árt.

György Bence

szerző
György Bence
publikálva
1996/40. (10. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra