Újabb öt oktatási intézményben rendeltek el rendkívüli szünetet koronavírus-megbetegedés miatt

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 7.

Belpol

Maruzsa Zoltán azt mondta, ha jelzés érkezik egy intézményből, akkor digitális oktatásra állnak át arra az időre, amíg a fertőzés terjedése megáll, majd újra normális működés következik.

A korábbi négy óvoda és hat iskola mellett további öt oktatási intézményben rendeltek el rendkívüli szünetet koronavírus-megbetegedés miatt – közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

Az államtitkár elmondta, az operatív törzs még nyolc helyszínen rendelt el digitális oktatást, ami öt esetben csak egy-egy osztályt érint, háromban pedig a teljes intézményt.

Hozzátette, már van olyan oktatási intézmény is – a győrújfalui általános iskola –, amelyben a múlt héten még rendkívüli szünet volt, de már vissza is állhatott a normális működésre.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, valószínűleg továbbra is lesznek fertőzések, de a fenti minta szerint kezelik majd az eseteket. Ez azt jelenti, hogy ha jelzés érkezik egy intézményből, akkor digitális oktatásra állnak át arra az időre, amíg a fertőzés terjedése megáll, majd újra normális működés következik.

"A digitális munkarend tavasszal mint óvintézkedés bevált, de az, hogy egy teljes tanévet digitális munkarendben vigyen át az ország, azt gondolom, hogy nem elképzelhető" – hangsúlyozta az államtitkár.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.