Belpol
Vilmányi Benett nem vette át a Junior Prima Díjat, erre a korábbi díjazottak felszólaltak ellene
Pályatársai nem akarnak politizálni, mert közlésük szerint a díj elnyerésének nem feltétele a politikai hovatartozás. Féltik a díj presztízsét.
A DK árnyékkormánya szerint a válságot az Orbán-kormány okozza, nem külső tényezők
Nem sokban különbözik az eredetitől az árnyékkormányinfó.
Orbán üzent Brüsszelnek: Meddig fogjuk ezt csinálni?
Kiállt Magyarország EU-s tagsága mellett, az olasz választás eredményét üdvözölte, a szlovákoknak és a cseheknek beszólt, Brüsszelt ismét durván bírálta a miniszterelnök az őszi parlamenti nyitányon mondott beszédében. Az ellenzék arra figyelmeztette, az általa kárhoztatott, Oroszország elleni szankciókat ő is megszavazta.
Gulyás arról beszélt, hogy a kormány partner lesz az önkormányzatok túlélésében
Konkrét segítséget azért nem ígért, csak a segítségről való tárgyalást.
Nyugdíjas szervezetek: az idős társadalom saját erejéből nem tudja kivédeni az elhibázott gazdaságpolitika következményeit
Nyílt levélben kérik Orbán Viktort, hogy sürgősen intézkedjen.
Az ország egyik leghíresebb gimnáziumában is tiltakoztak a pedagógusok helyzete miatt
Tanárok és diákok alkottak élőláncot a fővárosi Fazekas Mihály Gimnáziumnál.
Kezdődik az őszi ülésszak a parlamentben
Délután három törvényjavaslatról vitáznak a képviselők. Nappirend előtt felszólal Orbán Viktor.
Újpesten az ellenzék, Miskolcon a Fidesz nyert a vasárnapi időközin
Kilenc településen volt választás.
Jelentéstételre utasította az OBH elnöke a Kecskeméti Törvényszék vezetőjét
Senyei György azok után kötelezte erre a bíróság elnökét, hogy Hajnal Miklós momentumos országgyűlési képviselő egy, a lapunkban megjelent cikk nyomán a hozzá intézett levelében a bírói elfogultság értelmezéséről érdeklődött.
Pázmándon is feloszlatta magát a képviselő-testület
Nem tudtak együtt dolgozni a polgármesterrel.
Közös hulladékcéget alapít a főváros és a Mol
A Telex értesülése szerint 2023 júliusától működne a vállalat, ellátva Budapestet és az agglomerációt.