Beszólt a tankerületnek a zalaegerszegi gimnázium 39 tanára
„Ön is szívesen dolgozna ilyen bérért?” – kérdezik a havi nettó 135 ezres kezdő fizetésről a tankerületi vezetőt.
„Ön is szívesen dolgozna ilyen bérért?” – kérdezik a havi nettó 135 ezres kezdő fizetésről a tankerületi vezetőt.
Tavaly az önkormányzat és a városi cégek 252,5 milliót fizettek, a következő évre 2,4 milliárdról szól a szerződés.
A honvédek a jelenleg nyugodtnak mondott erbili területen vesznek részt az Iszlám Állam elleni misszióban.
1,5 milliós pénzbüntetést kell fizetnie K. Lilinek, aki a korábbi győri polgármestert is ábrázoló felvételeket készítette.
Ambrus István, Lázár korábbi munkatársa Márki-Zay Péter vásárhelyi polgármestertől kér méltányosságot.
Érdekes kimutatás készül a felcsúti üzletember céghálózatának 2016 és 2021 közötti közbeszerzésekben elér eredményeiről.
Az ELTE gyakorlógimnáziumában 47 tanár csatlakozott a kiálláshoz.
Az Alkotmánybíróság nem foglalkozott a panaszukkal, így kénytelenek továbblépni.
A fűtési szezonban az állami intézményekben maximum 18 fok lehet -jelentette be a múlt héten Gulyás Gergely. A kormány a kivételek közé a kórházakat és a szociális intézményeket sorolta, az iskolákat (egyelőre) nem. Hogyan hat a gyerekek egészségére, ha egész nap 18 fokban kellene lenniük? Erről kérdeztük Póta György gyermekorvost.
A demonstrációt két hét múlva, szeptember 28-án tartják.
A Pedagógusok Szakszervezete a kormány beavatkozását kéri a rezsiemelkedés a gyermekétkeztetés árainak elszabadulása miatt.
A szülészek viszont zavart keltőnek találják Pintér Sándor intézkedését.
Az egykori '56-os szabadságharcos, a Fidesz volt országgyűlési képviselője 85 éves korában hunyt el.
Érettségivel és büntetlen előélettel már lehet jelentkezni műveleti felderítőnek a Nemzetbiztonsági Szakszolgálathoz.